Kóbor Léna a jelek szerint igencsak élvezi a reflektorfényt.
Csaknem két héttel ezelőtt adta ki első videóklipjét Kóbor János lánya, Kóbor Léna, ám már most a következő dalt és forgatást tervezi. A 18 éves lány vitathatatlanul néhai édesapja nyomdokaiba lépett, Posecímű dala pedig eddig közel 60 ezres megtekintésnél jár, amire elmondása szerint nem számított.
A szólóénekesnői karrierbe kezdő tinédzser kapott hideget-meleget a klip miatt: egyesek szerint elvitte a fókuszt látványos képi világ, és az, hogy Léna lenge ruhában táncol a táncosokkal.
„Egy hét alatt 55 ezer néző Youtube-on! Azt mondjátok? Legelső videóklipem, a Pose. Eszméletlen, nem számítottam erre! Pedig eléggé beszóltak, hogy melltartóban táncolok benne, de nem baj! Kaptam én zöldet, kéket, negatívat, pozitívat, mindent. De hát ez a lényeg. Nem mindenkinek tetszhet minden. De én képviselem a stílusomat, remélem tetszik nektek” – magyarázta az Omega néhai frontemberének gyermeke, majd bejelentette:
És elmondom: ha elérjük a százezret a Youtube-on akkor egy újabb dalt ki fogok adni! Ugyanolyan videoklippel. Kicsit visszaszólunk, kicsit csipkelődünk azt mondom. Alfival gondolkodtunk, hogy milyen dalt írjunk, és arra jutottunk, hogy kicsit odapörkölünk!
– ígérte a fiatal énekesnő, aki a Sztárban sztár leszek! és az X-Faktor felfedezettjére, Hadas Alfrédra utalt.
„Több mint egy éve kezdtük a közös munkát, mondhatni, ő a producerem, aki segít beindítani a karrieremet. Több dalt is írtunk már, főként nyári slágerek, amiket szép sorban fogunk megjeleníteni 2025-ben. De legelőször is, mindenképp olyan dalt szeretnék megmutatni, ami tényleg az én stílusom, amiben meg tudom villantani a táncos énemet is. Magyarul és angolul is énekelek benne. Tényleg mindent belerakok, ami én vagyok” – jelentette ki a Borsnak Kóbor, aki mellett édesanyja, Zsóka is kiáll, egy korábbi nyilatkozata szerint édesapja azonban annak idején nem támogatta az énekesi karrierben. Kóbor János egyébként éppen ma, május 17-én lenne 82 éves.
Anyukám teljes mértékben támogat, a klipben szereplő legtöbb ruhát is ő választotta, és segített mindent elrendezni. Nagyon örül neki, hogy én is ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni. Merthogy most nagyon úgy tűnik, hogy énekes leszek. Persze még gimibe járok, és szeretnék egyetemre is menni majd. De eddig sikerült mindent összeegyeztetni és a java csak most jön.