50 éven belül virtuális gyerekekkel babázhatunk
Egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértő állítja, 50 éven belül "virtuális" babáink lesznek.
A túlnépesedési probléma az elkövetkezendő 50 évben megoldódhat, hála a "virtuális gyerekek" evolúciójának, legalábbis ezt állítja Anglia egyik, a mesterséges intelligenciával foglalkozó vezető szakértője.
A számítógép által generált babák csak havi 20 fontba kerülhetnek majd, és nagyjából 2070-re teljesen megszokottá fognak válni a családok körében. Catriona Cambell ezt az állítását arra alapozza, hogy az AR (kiterjesztett valóság vagy augmentált valóság - a szerk.) folyamatosan fejlődik, amihez csatlakozik egy másik technológia is, ami lehetővé teszi, hogy megérintsük, illetve érezzük is a virtuális világból átemelt dolgokat, esetünkben egy babát.