A jelenetet felhúzott szemöldökkel szemlélte két társuk.
Nagypapája örökségével, egy 50 darabos porcelán kutyagyűjteménnyel érkezett a Kincsvadászok elé László. A férfi, mint mondta, nem haszonszerzés céljából szerette volna eladni a tárgyakat, épp ezért rugalmas maradt az ár kapcsán – ez pedig jól is jött neki, hiszen a kereskedők ugyan cukinak találták a figurákat, nem igazán találták értékesíthetőnek a kollekciót.
„Tényleg próbálunk segíteni, arra gondoltam, ha pár olyanra, amit tetszik, arra mondok egy tisztességes árat, és akkor a kisebbektől megszabadítalak” – ajánlotta fel Katona Szandra, majd ötletét követve Nagyházi Lőrinc is hasonlóan tett, és válogatni kezdett az ajándékba szánt kutyák között. Elsőként épp egy kolléganője által félretett foxira csapott le.
Azt nem, nem, nem! Lőrinc, ne szórakozz!
– kapott utána Katona, mire a háttérben szemlélődő társaik fel is nevettek:
„Komolyan mondom, ilyen a mesében nincs” – rázta a fejét Fertőszögi Péter, míg Fejes Tamás kijelentette, „senkinek nem kell a cucc, de a végén összevesznek rajta”.
Végül Nagyházi és Katona is megvásárolt néhány darabot, amelyért öt- és tizenötezer forintot fizettek.
„Nem is látszik meg, amit kiválasztottunk, mintha megmaradt volna az összes” – rázott kezet az eladóval az igazságügyi szakértő.