Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közel 30 kilót adott le.

    Néhány hónappal ezelőtt még 110 kilót mutatott Király Viktor alatt a mérleg, az énekes azonban megelégelte a felesleges kilókat. Korábban úgy fogalmazott, hízásának nagyrészt lelki okai voltak, hiszen házassága nehéz időszakot élt meg. Király-Virág Anitával végül meg tudták oldani problémáikat, a dolgok így a Megasztár 4 győztesének életében lassan a helyükre kerültek.

    Az énekes életmódváltása a sérvműtétjét követően lett igazán drasztikus. Most pedig, aSztárboxra való felkészülés miatt nem keresheti a kifogásokat. Mint kiderült, eddig összesen 26 kilót adott le. Instagram-oldalán meg is mutatta a változást.

    A bal oldalon láthatod azt a férfit, aki 110 kg-ot tolva, összetört önbecsüléssel gondolkodik inkább arról, hogy milyen sört fog inni, minthogy rendbe hozza az életét. Ez volt az régi énem. A jobb oldalon láthatod az új énem, aki 84 kg-ot nyomva, önbecsülete magas, visszanyerte minden motivációját, termelékenységét és ihletét, remélve, hogy ez másokat is inspirál majd

    – fejtette ki a Solo című dal előadója.

  • Geri pár perc alatt került a közönség soraiból a színpadra.

    Kedd este Veszprémben adott koncertet a Milky Chance német rockegyüttes, amely pár perc erejéig plusz egy fővel is kiegészült. Egy ifjú rajongó, történetesen Gurisatti Gréta olimpiai vízilabdázó öccse, Gergő csatlakozhatott a duóhoz, miután a közönség soraiból egy plakátot tartott a magasba, az alábbi felirattal:

    El tudom játszani a Stolen Dance és a Flashed Junk Mind számokat gitáron!

    Édesapja, a szintén világbajnok sportoló Gurisatti Gyula Facebook-bejegyzéséből kiderült, a fiatal srác akciója sikeres volt, a banda tagjai ugyanis nem csak észrevették az üzenetet, de a színpadra is invitálták őt, hogy közösen adhassák elő egyik leghíresebb slágerüket. A nagy pillanatról fotó és videófelvétel is készült.

    „Köszönöm a Milky Chance együttesnek, hogy Geri fiamnak egy életre szóló emléket adtak! Kedvenc együttese inspirálta arra, hogy 8 hónappal ezelőtt gitárt fogjon a kezébe, és minden nap gyakoroljon. Gondolt egy merészet, csinált egy táblát, és a tegnapi veszprémi koncertjükön az első sorba állva várta, hátha rá ragyog a szerencse! És bejött! A többi a videón!” – fogalmazott a paralimpikon, fia tehetségéhez pedig rengetegen gratuláltak a hozzászólások között.

  • Úgy kellett kivontatni a rózsaszín hajót.

    Vitorlázós korszakáról mesélt a Reggeli műsorvezetőjének Jakupcsek Gabriella, aki 30 éve a Balatonnál tölti a nyarakat. Eleinte Balatonaliga volt a székhelyük, de mint felidézte, férjével sokat buliztak, így Zamárdiban leltek új nyaralóra, ahová ilyenkor pár hónapra úgy, ahogy van, mindig le is költöznek. Tinilánya, Emma pedig hétfőtől vitorlástábort kezd Alsóörsön, amelynek apropóján egy vicces történetet is felidézett.

    „Amikor a férjemmel összekerültem – annak is már 31 éve –, akkor nagyon jampi volt, és volt egy Campari Soda nevű négyméteres vitorlása. Campari Soda rózsaszín volt, csak azért elmondanám. Én teljesen beleszerettem. Egyszer Marci fiammal sikerült elsüllyeszteniük a hajót, úgyhogy úgy kellett kivontatni. Azóta nem próbálkoztunk, de Emmának megígértük, hogyha istenien fog vitorlázni, akkor újra »felvesszük a csomókat«, és nekiállunk a vitorlázásnak” – mesélte a tévés.

  • Egy dolog miatt mondott le az amúgy se nagy fizetése maradékáról.

    Nem túlzás azt állítani, hogy az év egyik legjobban várt hollywoodi blockbustere a Deadpool & Rozsomák, amely július 25-én érkezik a magyar mozikba. Ebben Hugh Jackman azt követően játssza el újra a mutánsát, hogy a 2017-es Loganben egyszer már elköszönt a szereptől, Ryan Reynolds pedig viccet is csinál ebből, mondván, hogy Rozsomákot visszarángatták a nyugdíjból.

    Az új előzetesekközönségtalálkozók mellett interjúk is készülnek a színeszekkel. Így történt, hogy Reynolds elárulta: rögös utat kellett megtennie ahhoz, hogy az első Deadpool megvalósulhasson. Ennek érdekében még lemondásokra is hajlandó volt. Mint mondja, húsz évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a filmen, s bár akkor még nem őt kapcsolták a karakterhez, mindent megtett annak érdekében, hogy az kibontakozhasson, még akkor is, ha az évekbe telt.

    Nem gondoltam volna, amikor a Deadpool végre zöld utat kapott, hogy siker lesz. Még a fizetésemről is lemondtam, csak hogy elkészüljön. Nem engedték, hogy a társíróim, Rhett Reese és Paul Wernick ott legyenek a forgatáson, szóval fogtam azt a kevés fizetést, ami megmaradt nekem, és odaadtam nekik, hogy eljöhessenek a forgatásra, és ott kialakíthassunk egy tulajdonképpeni írói szobát

    – mesélte a színész, aki producerként is dolgozott a mozin, amelyet 2016-ban mutattak be, egy friss interjúban.

    „Ez több szempontból is lecke volt. Szerintem a kreativitás egyik legnagyobb ellensége a túl sok idő és pénz, annál a filmnél pedig nem volt se időnk, se pénzünk. Azt támogattam, hogy a karakterre fókuszáljunk a látvány helyett, és ez egy kicsit nehezebb ügy egy képregényfilm esetében. Annyira belefolytam minden apró részletbe, és régóta, nagyon régóta nem volt ilyenhez kedvem. Emlékszem, hogy vágytam erre az érzésre, nemcsak a Deadpool kapcsán, hanem bármiben.”

    (via Unilad, IGN)

Rovatok