Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mindent meg tud oldani egymaga a hétköznapokban.

    Papadimitriu Athina legutóbb TV2 Farm VIP című műsorában feszegette a határait, ahol az életvidám színésznő sokáig helytállt a nála jóval fiatalabb versenyzők mezőnyében is. Elképesztő energikusságát kevesen bírják mellette, így már jó ideje egyedül éli a mindennapjait. A Jászai Mari-díjas színésznő idén tölti be a hetvenet, de lendülete továbbra is kitart. Ezúttal a Story magazin kérdésére elárulta, hogyan éli meg mindennapjait egyedülálló nőként.

    „Már egyáltalán nem foglalkoztat a pasizás. Legfeljebb a társalgás hiányzik olykor, hogy amikor este hazamegyek, egy pohár ital mellett megosszam valakivel a napomat, és kibeszéljem magamból, ami aktuálisan foglalkoztat. Ezt leszámítva, egyébként teljesen jól megvagyok egyedül is. Férfikézre egyáltalán nincs szükségem, minden meg tudok oldani egymagam. Fúrok, faragok, cipekedek, a szerelmet pedig bőven megéltem fiatalabb koromban. Tizennégy éves koromtól fogva egyik érzelemből estem a másikba, csodálatos kapcsolataim voltak, úgyhogy csak hálával tartozom a férfiaknak!” – jelentette ki.

  • Aranyos képen láthatók.

    Krausz Gábor ismét egy aranyos fotót posztol Instagramján Tóth Gabival közös kislányukkal, a négyéves Hannarózával. Mint ismertes, a szárséf és az énekesnő egy ideje más-más mellett találták meg a boldogságot, de válásukkor a legfontosabb szempontjuk az volt, hogy gyermekük a lehető legkevesebbet érzékeljen ebből. Mivel a szülők nyíltan és őszintén kezelik a helyzetet, így kislányuk már mindent tud az új családi fellással kapcsolatban.

    Az édesapa napokban arról nyilatkozott, hogy ha főztjeivel egyelőre nem is, de tánctudásával már biztos lenyűgözte lányát. A Dancing with the Starsban Mikes Annával bemutatott táncaival ugyanis nem csak a nézők, de Hannaróza szívébe is belopták magukat. Krausz és kilánya ezúttal egy igazi nyárias képen szerepel, ahogy egy-egy fagylalttal a kezükben láthatók:

Rovatok