Pokémon kártyával ment kocsmázni egy kiskorú diák, aki négy sör után annyira összehányt mindent, hogy még a rendőrséget is kihívták
A hatóságokat augusztus 19-én riasztották a Georgiai Egyetemhez, miután az egyik kiskorú, tehát 21 év alatti diákjuk, csatak részegen, mindent összehányva ment vissza a kollégiumba, majd eldőlt az ágyába.
A rendőrök a kollégiumba lépve megtalálták a részeg diákot, akit felébreszteni sem bírtak, annyira kiütötte magát, miközben az egyik szobatársán feküdt.
Végül sikerült magához térnie, és elmagyarázta, hogy pontosan mi is történt vele az este.
A meg nem nevezett diák egy nagyon értékes, első kiadású Charizard Pokémon kártyával jutott be a kocsmákba, amit adtak már el korábban 420 ezer dollárért is egy aukció során.
Az nem derült ki, hogy a fiatal milyen módon tudta használni a Pokémon kártyát ahhoz, hogy beengedjék, illetve ki is szolgálják, de azt elmondta, hogy összesen 4 sört ivott meg, és ez volt az első berúgása, azért is lett ennyire rosszul.
(via)