Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A rapper kutyamenhelyekről ejtett kijelentésére reagált a színész.

    Rácz Béla, azaz Young G Béci az RTL Reggeli című műsorában járt a napokban feleségével, Rácz-Mészáros Norinával, valamint közös kislányukkal. A rapper a nemrég vásárolt fajtiszta kutyájukat, Snackyt is magával vitte a beszélgetésre, ahol elmondta, hogyan esett rá a választásuk, de azt is kifejtette, miért nem tartja minden esetben jó ötletnek a menhelyről befogadott kutyákat. Miután Young G Béci elmondta a véleményét a tenyésztőnél vásárolt és a menhelyekről hozott kutyákról, Árpa Attila egy posztban fogalmazta meg az ellenérzéseit a hallottakkal kapcsolatban, amit aztán rövidesen törölt. Ez mégis a rapper tudomására jutott, amire TikTok-videóban válaszolt:

    „Hogy mi vásároltunk egy kutyát, ezzel van mindenkinek baja? Én nem azt állítottam, hogy a menhelyről ne szerezzen senki kutyát, én azt állítottam, hogy a hároméves gyermekemnek nem szívesen hoztam volna menhelyről. A kutya végett sem, a gyerek végett sem.

    De neked mi a problémád, Árpa Attila? Nem tudsz felhívni, ha ilyen problémád van? Én rád írtam, de te nem tudsz rám írni, hogy figyelj már, szerintem nincs igazad…

    Nagy manusz létedre te itt írogatod ki a posztokat, utána még kommentelsz, hogy én f*sz vagyok? Hát, te nem tudtad elcsábítani a feleségemet még anno, nem? Meg ki vagy te, hogy a nevemet a szádra veszed? Te normális vagy? Szedd már össze magad!” – fakadt ki az egykori valóságshow-szereplő az azóta már szintén törölt videóban.

    Az eset kapcsán a Bors felkereste Árpa Attilát, aki ki is fejtette a véleményét az elhangzottak tükrében.

    Nem tudom pontosan, ki ő, de azt tudom, hogy szerepelt egy televíziós műsorban, amit emberek néznek, és még azt sem tartom kizártnak, hogy vannak olyan nézők, akik hallgatnak rá, esetleg hisznek neki

    – mondta a lapnak a színész, majd azt is elmondta, hogy szerinte az egykori ValóVilág-szereplő kijelentése nagyon káros a menhelyek működésére nézve, és veszélyezteti azoknak a munkáját, akik azért dolgoznak, hogy az emberek állatotthonból vigyenek kutyát, ne pedig szaporítótól.

    A kutya nem egy divatcikk, nem egy női táska vagy egy pár cipő, hanem egy élőlény. Ez a fiatalember viszont óriási ostobaságokat mondott… Mert igen, vannak olyan kutyák is, akik sérültek, akik traumatizálva, bántva voltak, de nem csak ilyen lakói vannak a menhelyeknek. Az ott dolgozók meg fogják találni a megfelelő társat, akár kisgyermek mellé is. Lehet, hogy nem az első helyen, de akkor a következőn. Ehhez csak türelem kell

    – fogalmazott Árpa, majd arról is beszélt, hogy valóban posztolt, mert szerinte egy másik ember publikus nyilatkozatára joga van reagálni, hisz „erre való a közösségi média”. Végül azért szedte le a bejegyzést, mert csúnyán beszélt benne, és az édesanyja ilyenkor haragudni szokott rá, de részéről ezzel lezártnak tekinti az egészet.

  • Menyasszonyával nem szeretnének semmit sem elsietni.

    Harsányi Levente tavaly ősszel újságolta el, hogy eljegyezte párját, Obersovszky Larát, akinek a kezét rendhagyó módon kérte meg. Az 54 éves műsorvezető ezúttal a Blikknek adott interjút, amelyben többek között arról is mesélt, mikor terveznek egybekelni, illetve mik a jövőbeli terveik. Mint kiderült, a korábbi kapcsolataikból született gyermekeik jól kijönnek egymással, így nagyszerűen működik a mozaikcsaládjuk.

    Inkább vagyunk mozaikcsaládban boldogok, mint nem mozaikban boldogtalanok. Bevállaltuk, szóval csináljuk! Szerencsére nagyon jóban vannak a gyerekeink, meg mi is velük. Természetesen mindenhol adódnak problémák és kellemetlen helyzetek, de ezeket meg kell oldani, hiszen erről szól egy párkapcsolat

    – magyarázta a lapnak Harsányi, aki még nem költözött össze párjával, így egyszer az egyiküknél, egyszer a másikuknál alszanak.

    Neki is van gyereke, nekem is, így nem egyszerű a helyzet, de úgy gondolom, teljesen mindegy, hol van az ember, ha szereti a másikat. Nincs kiemelt kerület itt, Budapesten, ahova költöznénk, nem is számít, hová mennénk, csak együtt legyünk. Annyi biztos, hogy mindenképp itthon tervezünk, mert a gyermekeink mindennél fontosabbak számunkra.

    A beszélgetés során a gyerekvállalás kérdése is szóba jött, amiről a rádiós elmondta, hogy távolról sem vetik el annak gondolatát. A szerelmesek másfél éve alkotnak egy párt, és vannak olyan pontok a közös életükben, amelyeken sorba mennek végig, de nem sietnek el semmit.

    Ha majd megtörtént az összeköltözés, stabil háttérrel rendelkezünk, és minden klappol, akár jöhet a gyerek is. Nem vágyom másra, mint hogy boldog kapcsolatban legyek, és ez meg is van, a többi mellékes. Mindennek eljön a maga ideje, most igyekszünk minden pillanatot megélni, tökéletes a párkapcsolatunk.

    Harsányi tavaly év végén jegyezte el 20 évvel fiatalabb szerelmét, abban pedig egyetértenek, hogy az esküvőjüket később szeretnék megtartani: „Még semmi nincs előre megszervezve az esküvővel kapcsolatban, nem téma jelen helyzetben, ugyanis nem szeretnénk megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ha a feleségemnek mondhatom Larát, akkor is boldog vagyok, ha a menyasszonyomnak, akkor is. Itt az a lényeg, hogy két ember szereti egymást, és ha eljön az idő, össze fognak házasodni” – fogalmazott a vőlegény.

  • Szerelemnek indult a kapcsolatuk.

    Liptai Claudia és Csonka András a Meglepetés magazinnak adott interjút, amelyben visszatekintettek a több mint harmincéves ismeretségük kezdetére. Mint kiderült, az akkor még vörös hajú színésznő mély érzelmeket táplált kollégája iránt, akivel egy előadás próbáján találkozott először.

    Húszéves koromban Gór Nagy Mária Színitanodájába jártam, és a Grease című előadás bemutatójára készültünk. Az iskola vezetőjének volt egy óriási bejelentése: egy igazi nagyágyú fog szerepelni velünk a színpadon. Csonka András a Família Kft.-nek köszönhetően már országosan népszerű volt, mi pedig a kezdő színészpalánták. Mondanom sem kell, nagyon izgatott lettem, hogy együtt játszhatok egy híres sztárral

    – osztotta meg emlékeit Liptai, aki azonnal szemet vetett a népszerű filmsorozat szereplőjére.

    „El is jött a várva várt nap, és András megjelent a próbán. Élőben még jobban nézett ki, mint a tévésorozatban. Magas, fekete hajú és szemtelenül jóképű volt. Halálosan szerelmes lettem belé” – árulta el a színésznő, aki az érzelmeit sem titkolta a kiszemeltje előtt, a premiert követően világossá tette a színész számára, hogy mit érez iránta.

    „Beültünk egy körúti kávézóba kettesben. Ártatlan beszélgetésre készültem, amikor váratlanul elővett a retiküljéből egy rózsaszín borítékot. Nem ragozom tovább: egy szerelmes levelet írt nekem, amiben hosszasan kifejtette az érzéseit irántam. El tudod képzelni ezt a szituációt? Hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek, hogyan reagáljam le a helyzetet…” – idézte fel a szituációt Csonka, hozzátéve: ma már jót derülnek ezen a történeten, de akkoriban a fiatal színésznő komolyan gondolta kettőjük kapcsolatát.

    Szeretetre éhes fiatal lányként könnyen lobbantam szerelemre. Azt is elképzeltem, hogy felhívom Bandit az albérletembe, bezárom az ajtót, lenyelem a kulcsot, hogy ne tudjon tőlem megszökni. De a mesteri tervem vágyálom maradt, mert rövid idő alatt felfogtam, hogy nincs esélyem nála. Nem a vörös hajú démonok voltak a típusai

    – fogalmazott a lapnak Liptai, aki emlékei szerint néhány hétnél tovább nem kesergett, inkább kinézett magának egy másik jóképű színészt, Miller Zoltánt: „Onnantól fogva őt üldöztem a szerelmemmel” – tette hozzá.

  • Egy izgalmas kémfilmet hozott tető alá a rendező.

    Németországban forgatta le új filmjét a nemrég Oscar-díjjal jutalmazott Wes Anderson. Az egyedi képi világáról ismert rendező az IGN információi szerint ezúttal sem vállalt nagy kockázatot, amikor színészeket válogatott produkciójához, a legtöbb szereplő ugyanis (amellett, hogy mind Hollywood nagy állócsillagai) már Anderson előző filmjeiben is megfordultak.

    A teljesség igénye nélkül viszontláthatjuk a vásznon Scarlett Johanssont, Riz Ahmedet, Willem Dafoe-t, Tom Hankst, Benedict Cumberbatchot, a rendre visszatérő Bill Murray-t, a főszerepet pedig Benicio del Toro alakítja majd. Hozzájuk csatlakozik "friss húsként" Michael Cera, aki eddig még nem dolgozott együtt a rendezővel, de látatlanban sem kérdéses, mennyire beleillik Anderson esztétikájába.

    „Ezen a filmen, amit éppen befejeztem Németországban, vagy száz olyan ember dolgozott, akik már dolgoztak más filmjeimen. Akik újoncok a forgatásaimon vagy a filmkészítési folyamatomban, azok furcsának találják. Nem feltétlenül úgy dolgozom, mint ahogy normál esetben csinálják a filmeket" – mesélte a filmes, aki ezúttal egy sötét kémtörténetbe illesztett apa-lánya kapcsolatot dolgozott fel. A bemutatóról egyelőre még nincs hír.

Rovatok