Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Le sem tagadhatná lányát Kate Moss! Az angol modellt a minap New Yorkban kapták lencsevégre, amint karöltve sétálgatott gyermekével, aki a napokban ünnepelte 21. születésnapját. Kétségtelen, hogy az ifjú hölgy édesanyja génjeit örökölte, hiszen a friss fotókon megszólalásig hasonlít egymásra a páros, de nyugodtan elmennének akár testvéreknek is.

    Az utóbbi években Lila is modellkedni kezdett, szerepelt már a Vogue címlapján, de feltűnt a Versace kifutóin is.

  • Azt is elárulta, ők hogy ismerkedtek meg kedvesével.

    A legutóbbi Las Vegas-i koncertjén árulta el Adele, igazán sajnálja, hogy az online társkeresők csak az után terjedtek el, hogy ő híres lett, így sosem tudta igazán kipróbálni őket.

    „Egy kicsit irigykedem a barátaimra” – jelentette ki az énekesnő, majd viccesen megjegyezte, ő valószínűleg órákon át pepecselne a kikerülő fotói kiválasztásával és szerkesztésével.

    „Életem szerelmével vagyok, teljesen odavagyok érte. Régimódi úton ismerkedtünk meg, egy partiban, de néha azt kívánom, bárcsak online lett volna az udvarlás” – mesélte Adele, aki pár hete „véletlenül” férjeként hivatkozott Rich Paul sportügynökre. Azóta sem erősítette meg, hogy titokban összeházasodtak volna-e, mindenesetre, ahogy azt az előző fellépése során elmesélte, a gyerekvállalás már szóba került közöttük.

  • Videóra vette egy New York-i lakos, ahogy a Central Park özönvíz alá került állatkertjében megszökik egy oroszlánfóka. A kalandor emlős kiúszott az elárasztott kifutójából, majd tett egy kört a közelben, aztán rendes állat módjára visszament a saját részlegére, így magát az állatkert területét nem is hagyta el. 

    Társai nem voltak olyan kíváncsiak, mint ő, és a kifutóban maradtak, de remélhetőleg azért a bátor fóka tartott nekik élménybeszámolót a kint látottakról.

  • Apa és lánya számára is jövedelmező lehet az az edzésforma, amelyet Dwayne Johnson mutatott be ötéves gyermekével. A színész az Instagram-oldalára töltött fel egy videót arról, ahogy kislánya, az ötéves Tiana rákapaszkodott a kezére, majd amíg ő fejjel lefelé csüngött róla, a filmsztár lazán súlyzózni kezdett vele.

    A vicces jeleneten jól szórakoztak a Szikla követői, akik azért megjegyezték: ha továbbra is ilyen gyorsan nő a legkisebb gyermeke, hamarosan még jobban ki lesz majd pattintva.

Rovatok