A modell évekig egy nős férfi, a Megasztár koreográfusának szeretője volt. Mint meséli, százmilliószor szakítottak, a férfi pedig végül a felesége mellett döntött.
Görög Zita nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című podcastműsorának vendége volt, melynek adásában a magánéletéről is megnyílt. A riporter unszolására az első házassága kapcsán bevallotta, hogy egy nős férfiba szeretett bele, viszonyuk pedig évekig tartott.
Mint ismert, a modell három évig volt a Megasztár műsorvezetője ; akkor rabolta el Seres Attila koreográfus a szívét.
Attila nős volt, amikor megismerkedtünk, a Megasztárnak volt a koreográfusa. Ott szerettünk egymásba. Nem tudsz ellene mit tenni. A szerelem, az egy nagyon nagy erő szerintem. Megpróbáltuk, százmilliószor szakítottunk, ő a felesége mellett döntött, én pedig úgy döntöttem, hogy nem szeretnék egy másik nőt megbántani, megalázni, saját magamat ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni. Úgyhogy egymilliószor szakítottunk. De aztán mindig, amikor találkoztunk, ez történt…
– mesélte Görög Zita, aki azt mondja, ma már másképp csinálná az egészet, nem vállalná a szerető szerepét, mert nagyon szégyelli a dolgot. Mint mesélte, a románc elől egészen Kanadáig menekült, erős érzelmeiken azonban a távolság sem változtatott. Kapcsolatuk nyolc évig tartott, két gyermekük született: Milán 2007-ben, Lotti 2008-ban jött világra.
„Akkor forgattam az Underworld 2-t Vancouverben, és úgy döntöttem, hogy kint maradok. Kint is maradtam jó pár hónapig, és egyszerűen még akkor is azt éreztük, hogy ez egymás nélkül nekünk nem fog menni. Van, ami szerintem előre el van rendelve, és ez is egy ilyen szerelem és ilyen kapcsolat volt. Akkor is, ha nem tartott örökké [...]
Én akkor nagyon szenvedtem. A szeretői léttől szenvedtem nagyon. Azt éreztem, hogy meg vagyok alázva. A folyamatos bizonytalanság és kérdőjel mindig ott van az emberben, legalábbis bennem ott volt. Hogy velem nem teszi-e ugyanezt... Soha többet nem csinálnám ezt. A mostani fejemmel megvárnám, amíg ő úgy dönt, hogy elválnak a feleségével, és utána tiszta lappal indulunk. De többet ilyet nem csinálnék
– szögezte le a háromgyermekes édesanya, akit a story.hu idézett, és aki ma már kiegyensúlyozott házasságban él második férjével, Laczkó Zsolttal. Mint kiderült, Görögnek arra is volt lehetősége, hogy bocsánatot kérjen volt férje exfeleségétől a megcsalásért.
Szerencsére arra már volt alkalmam, hogy a volt feleségtől elnézést kérjek. Jó pár évvel később, de volt erre lehetőségem. Egy Zara-próbafülkében... És nagyon szép volt egyébként. Emelkedett pillanat volt. Bennem.