Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Október 14-én vadonatúj évaddal tér vissza az RTL sztárpárshow-ja, Nyerő Páros, melynek megújult villáját nyolc, mindenre elszánt páros veszi birtokba. Ám a villában található szobákért ezúttal is meg kell küzdenie a szerelmeseknek: a tét óriási, hiszen a luxuslakosztálytól a szerényebb felszereltségű szobáig a szállások széles palettája megtalálható az impozáns épületben. Ezúttal azonban egy minden eddiginél extrémebb alvási lehetőség is helyet kapott: a kapszula. A szabad ég alatt felállított alvóegység a minimumot nyújtja mind a térkihasználás, mind a komfort terén.

    „Az idei évad újdonsága ez az új szállás, a kapszula. Hamarosan kiderül, hogy kik lesznek azok, akik itt fognak aludni” – árulta el a műsorvezető, Sebestyén Balázs lelkes segítője, Kabát Peti. A párosok többségét bár lenyűgözte a villa design-ja, a kapszulát látva azonban teljesen ledöbbentek.

    Balogh Edina és párja, Szabó Simon – akik azért vállalták a műsorban való szereplést, hogy bebizonyítsák, Farm VIP-nak köszönhetően szárba szökkenő szerelmük mindent túlél – a kapszula úgy fest, akár egy doboz.

    „Tetszik ez a cyber sztori, jók a színek a villában. A kapszula viszont... Számítottam rá, hogy lesz valamilyen kinti szállás, egy sátor, egy jurta, egy lakókocsi, de nem egy ilyen doboz” – fejezte ki döbbenetét a színész.

    „Nagyon tetszett a villának a kinézete, ez a futurisztikus világ. Az ember lát valamit a TV-ben, de élőben egész más” – mondta Herceg Dávid.

  • Bár nem a színész nyert, a nézők közül többen is őt tartják a műsor győztesének.

    Hetek óta lázban tartotta a tévénézőket az RTL fordulatokkal teli krimi-realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor, melynek csütörtök esti, utolsó adásában kiderült, ki viheti haza a 12 játéknap során összegyűlt 15,1 millió forintot. A taktikai-pszichológiai reality második évadát végül a három ártatlan, Hadas Krisztina, Muri Enikő és Url Izabella nyerte meg, akik egyöntetű szavazattal ejtették ki a játék utolsó gyilkosát, a legelejétől mesterien alakító Hevér Gábort. Már az sem titok, hogy Muri, Hadas és Url mire költi a nyereményét.

    Mivel Hevérnek nem volt lehetősége arra, hogy elbúcsúzhasson, valamint kifejtse véleményét a játékról, így az Instagram-oldalán üzent arról, mit gondol.

    Erre a számra szoktam hazamenni a házibulikról. (Ez komoly!) Hát ez a buli is véget ért, ideje indulni! »Minden úgy van, ahogy lennie kell. Erre épül a világ. Ebben hiszek én is.« Bulgakov: Mester és Margarita

    – idézett Bulgakov kötetéből Hevér, akinek Instagram-bejegyzése alatt Billy Joel The River of Dreams című dala szól. A színésznek egyébként több platformon is jelezték kommentben a tévénézők, hogy őt tartják Az Árulók igazi győztesének.

    Hevér arról sem feledkezett meg, hogy gratuláljon a három ártatlannak, Hadas Krisztának, Url Izabellnek és Muri Enikőnek. A színész ezt egy rövid, műsorból kivágott tapsolós videóval tette meg.

  • Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell 15,1 millió forinton osztoznak meg.

    Csütörtök este véget ért Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évada, amelyet sokak nagy megdöbbenésére Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell nyert meg, miután kiejtették a játék utolsó gyilkosát, a legelejétől mesterien alakító Hevér Gábort.

    A három ártatlan a taktikai-pszichológiai reality utolsó adását követően elárulta, mire költik a fődíjat. Mint ismert, a 12 játéknap során összegyűlt 15,1 millió forinton egyenlő arányban osztoznak. A nyeremény rájuk eső részét ketten is jótékony célra tervezik költeni: Hadas Kriszta egy szegény gyerekeket támogató alapítványnak, a Van Helyednek ajánlja fel, akikkel korábban forgatott is, Url Izabell pedig egy olyan szervezetet szeretne támogatni, amely kislányok oktatásával foglalkozik olyan országokban, ahol nem magától értetődő a nők taníttatása – írja az rtl.hu.

    Url hozzátette: a kapott összeg egy részét új könyvének kiadására költi. Muri Enikő azonban azt mondta:

    Egy autóra költöm a nyereményem. Nagyon sokat vezetek az életben, szinte csak a munka miatt. Egy nagyon régi autóval járok, és azt szeretném leváltani egy fiatalabbra.

  • Így indult el otthonról a színésznő.

    Köllő Babett azon hírességek a táborát erősíti, akik igyekeznek a valódi arcukat megmutatni a közösségi oldalukon. Így derült ki a minap, hogy a színésznővel időnként megesik, hogy a reggeli rohanásban elfelejt felöltözni, s pizsamában indul el otthonról.

    A Sztárban sztár leszek! egykori mestere, aki egy ideje eltűnt a TV2 képernyőjéről, legutóbb akkor járt így, amikor a lányát, Millát igyekezett iskolába vinni. Milla persze videóra vette édesanyja szerelését, akit az Instagramon többen dicsértek, amiért őszintén vállalja, milyen az élete valójában.

    Na jó! Szokott valaki hasonló dolgokat művelni? Egyszerűen néha olyan rohanás van, hogy nincs idő felöltözni. Mondjuk én simán dolgozni is el szoktam menni pizsiben. Úgyis átöltözöm ott. Várom kommentben a fura szokásaitokat! Elő a farbával!

    – kérte követőit Köllő.

Rovatok