Ez az idős férfi egy nap után megunta a nyugdíjas életet, vissza is ment dolgozni
Ez aztán a munkaimádat!
Míg egyesek alig várják, hogy leteljen a munkaidejük, és pihenhessenek, mások imádnak minden percet, amit a munkahelyükön tölthetnek. Viszonylag ritkán hallani azonban olyanról, hogy valaki annyira szeresse a munkahelyét, hogy ne is akarja otthagyni azt, egy, az ausztráliai Newcastle-ben élő idős férfi azonban hallani sem akar a nyugdíjról.
A 72 éves Daryl Holmes csupán egy napot bírt ki nyugdíjasként: képtelen volt megmaradni otthon, sietett is vissza dolgozni. Holmes azt mondja, túlságosan unatkozott, és pénzt keresni jobban szeret, mint henyélni, ezért döntött úgy, hogy beadja a jelentkezését az egyik McDonald's-ba.
Muszáj elfoglalnom magam, nem ülhetek csak úgy, nem bírom a semmittevést. Ha még mondjuk nyolc évet dolgozhatok, nagyon boldog leszek
– mondta az idős férfi, aki szerint nagyon fontos, hogy az ember olyan munkát válasszon magának, amit szeret csinálni. Holmesnak egyébként az a feladata a gyorsétteremben, hogy a vásárlókat köszöntse, és segítsen nekik, ha elakadnának az érintőképernyős-monitoros rendelésnél.
Holmest a munkahelyén a többi kolléga úgy kezeli, mint egy nagypapát, mindenkit jobb kedvre derít.
Ő a gyorsétterem legidősebb dolgozója.
(via LADBible)