Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kicsit félreértették egymást.

    Személyes sztorival szórakoztatta a nézőket és műsorvezetőtársát Ember Márk a Reggeliben. A színész pár napja orvosnál járt, egy ártatlannak induló beszélgetésből azonban jó nagy félreértés lett.

    „Hétfőn voltam vért adni. És kérdezi tőlem a doktornő, hogy reggeli volt ma? Mondom nem, csütörtökön lesz legközelebb. Azt mondja, miért? Mondom már csak havi öt-hatszor van. Azt mondja, de hát gyakrabban kéne. Mondom, hát köszönöm, de így van beosztva, öt-hatszor fér csak bele egy hónapban” – idézte fel a párbeszédet a színész, akinek mindössze a következő kérdésnél esett le, hogy nem egy a témájuk orvosával.

    Miért, valami étrendet követ?

    Természetesen az doktornő a napindító étkezésről, míg a színész az RTL műsoráról beszélt.

    Ebből látszik, hogy mennyire belém ivódott már a Reggeli, mint kifejezés – nevetett Ember, akinek történetére a Story.hu figyelt fel, de azóta bejárta már a TikTokot is.

  • Nagy népszerűségnek örvendett a Házasság első látásra című reality második évada a TV2-n, amely január elején ért véget, jóllehet a végső döntések egy baki miatt idő előtt kiderültek. Az évad egyik szereplője, Szolnoki Szabolcs például, bár kis híján meg sem jelent a végső döntésnél, úgy döntött, folytatni szeretné a szakértők által kirendelt feleségével, Fecső Judittal való kapcsolatát, ám az 51 éves üzletember azóta nem nyilatkozott arról, hogyan alakult a viszonyuk a 46 éves sminkessel. Mint ismert, a házasodós reality-t nyáron forgatták.

    Szolnoki a műsort követően úgy döntött, OnlyFans-oldalt indít magának, az pedig már az adásokból kiderült, milyen fontos számára a kinézet és az edzés. A közösségi oldalán a minap szintén az edzőteremből jelentkezett be; a jelek szerint éppen oda jár, ahová a Rádió1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs is, aki megállt vele egy közös fotóra. Szolnoki a közös felvételhez annyit írt, hogy „Competition!”, vagyis Verseny!”.

  • Immár 8 éve alkotnak egy párt.

    Pintér Tibor annak apropójából vendégeskedett hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában, hogy a napokban ünnepelte születésnapját. A Nemzet Lovas Színház igazgatója január 21-én 51 éves lett, melynek alkalmából 20 évvel fiatalabb párjával, Ilyés Jeniferrel Thaiföldre utaztak, ahol az énekes-színésznő titokban több meglepetéssel is készült neki.

    Pintér az adásban a magánéletét és a szakmai életét érintő bakancslistájáról is beszélt. Mint kiderült, a színházigazgató szívesen vállalna szerepet egy történelmi, kosztümös magyar filmben, miután a Hunyadi-sorozatba azért nem került bele, mert túl fiatalnak találták ahhoz, hogy Hunyadi apját eljátssza. Jelenleg a Nemzeti Lovas Színháznál is változtatásokat eszközölnek, átépítik a csarnokot, amely fűthetőbb lesz. Ezt követően visszatért magánéleti céljaira, kiemelve:

    A magánéletemben pedig úgy érzem, hogy megtaláltam azt a nőt, akivel még az elkövetkezendő időszakot le tudom és le is szeretném élni.

    Orosz Barbara ekkor megjegyezte: pont azt akarta mondani, hogy mivel Pintérék már 6 éve együtt vannak, várna valami mást is tőlük. A színész rögvest kijavította, hogy Ilyés Jeniferrel már 8 éve alkotnak egy párt, mire a tévés láthatóan elcsodálkozott.

    Már nyolc? Sőt, de pláne! Akkor kapd össze magad!

    – szólt rá Orosz Pintérre, aki korábban már elárulta, mi az oka annak, hogy nem veszi feleségül 20 évvel fiatalabb párját. 

    Párjával egyébként nagy kihívás elé néznek: készülnek A szépség és a szörnyeteg című musicalre, melyben Ilyés Jenifer alakítja Belle-t, Pintér pedig a Szörnyeteget.

  • Több mint a dupláját ajánlotta annak, amit a fiatal vállalkozók kértek.

    A Cápák között legutóbbi adásában a ShowMe vállalkozói, azaz Gilányi Milán, Jakab Ádám és Nemes Dániel is a befektetők elé léptek, akik kifejezetten Lakatos Istvánt célozták meg pitchükkel. A három debreceni vállalkozó, akik használt telefonok adásvételére épülő webshopot üzemeltetnek, meg is nyerték maguknak Lakatos Istvánt.

    A fiatalemberek elmondták: elektronikai cégük árukészletét szeretnék tabletekkel, okosórákkal, androidos készülékekkel bővíteni, és a Show Meval az európai piacra betörni. Fő célkitűzésük a kelet-európai régió jelentős piaci szereplőivé válni. Ehhez 45 millió forint befektetést kértek 15% tulajdonrészt kínálva. Míg Balogh Petya, Balogh Levente és Bojinka Miklós nem látták a helyüket az üzletben, Orbók Ilona ajánlattal élt. A befektetési összegért 45% tulajdonrészt kért, amire Lakatos István kontrázott: a kért 45 millió forint befektetés helyett 100 millió forintot kínált 50% tulajdonrészt kérve. A vállalkozók némi tanácskozás után szerették volna a tulajdonrészt 45%-ban maximalizálni, de a Cápa ebbe nem ment bele. A ShowMe végül elfogadta a rekordösszegű ajánlatot, így Lakatos István befektetésével tovább növekedhetnek.

Rovatok