Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint mondta, nem akar siránkozni, a jövőre szeretne koncentrálni.

    Huszonkét éve, hogy egy ország megismerte VV Ágica, azaz Szögeczki Ágnes nevét, akivel hatalmasat fordult a világ az RTL realityjének hála. Most, 50. születésnapjához közeledve elárulta, nem egészen így alakult volna az élete, ha édesanyja anno nem nevezi be őt a műsorba.

    „Nagycsaládos anyaként képzeltem el az életemet, találgattam a neveket, és annyira biztos voltam benne, hogy nekem két-három gyerekem lesz. És bár sosem tudom már meg, milyen életet élnék, ha nincs a villa, úgy képzelem, hogy egy kertvárosi házban, valahol Miskolc mellett laknánk, talán éppen azzal a fiúval, akivel a VV előtt olyan hosszan meghatároztuk egymás életét” – kezdte a Storynak Szögeczki, akinek végül csak egy kisfia született, Patrick, több babát pedig a menopauzához érve már nem is tud vállalni.

    Ezt egy nőnek, aki mindig is több gyermeket szeretett volna, meg kell gyászolnia magában. Szerintem a nehezén túl vagyok, de azért ha visszatekerhetném az idő kerekét, egész biztos, hogy ezen változtatnék. És az is biztos, hogy anyukámra is hallgatnék, aki annyiszor elmondta, hogy érettségi után tanuljak tovább. Az egész életem másképpen alakult volna, ha akkor munka helyett egy főiskolán tanulok tovább.

    Az egykori ValóVilág-szereplő, mint mondja, ugyan egy-két nagy tervét nem váltotta valóra, de nem szeretne emiatt siránkozni, megbocsátott magának, hiszen alapvetően hálás az életéért. 

    Engem a villában sokáig Ágnes Vanilla zenéjével azonosítottak. Ő énekli, hogy ’ugyanaz a szív legbelül’ – én a mai napig így érzek.

    Ugyanaz a lány vagyok, nem felejtettem el soha, hogy honnan jöttem.

    A régi barátságok, a miskolci lánycsapat, vagy a padtársam, akivel együtt érettségiztünk, a mai napig az életem része. És persze lettek barátaim a villának köszönhetően is. Fresh Andival éppen 22 éves a barátságunk. Vele is szoktunk nosztalgiázni, mindent tud rólam” – árulta el Szögeczki, aki nemrég titokzatos szerelméről is bővebben mesélt.

  • Ezt nehéz kibírni nevetés nélkül a rajongók szerint.

    Az Egyesült Államokban élő magyar modell, Palvin Barbara 2018 óta alkot egy párt Dylan Sprouse amerikai színésszel, akit többen a Zack és Cody élete című régi Disney-sorozatból ismerhetnek, melyben még gyerekként volt látható. A modell és a színész a filmbe illő románcukat 2022 szeptemberében erősítették meg eljegyzéssel, majd 2023 júliusában Magyarországon fogadtak örök hűséget egymásnak Palvin szüleinek ceglédberceli birtokán.

    Korábban azt nyilatkozták, mindkettejüket Magyarországra húzza a szíve, és nem csak a pálinka miatt: terveik szerint több filmet is forgatnának hazánkban. Sprouse véleménye jó a magyarokról, a hagyományos magyar esküvőkért például odáig van, egy nemrég előkerült videó tanúsága szerint pedig a dalokat is szívesen tanulja. A János legyen fenn a János-hegyent legalábbis Palvinnak köszönhetően jól be is gyakorolta.

    Az egyik TikTok-felhasználó leginkább így tudta jellemezni az alábbi videót, hozzászólásával több mint 11 ezren értettek egyet:

    A lányt kiveheted a faluból, de a falut a lányból soha!

    A részlet Palvinék saját Instagram-sorozatából, a Breaking Groundból való, melyben azt követhettük nyomon 2021-ben, hogy hogyan vásároltak meg egy földet Amerikában, amire aztán elkezdték felépíteni saját házukat. A teljes epizód itt érhető el. 

  • A modell úgy örült a fogtörésnek, mint unokaöccse, Aire a nuggetsének. 

    A milliárdos sminkmogul, Kylie Jenner a minap egy lapozható bejegyzéssel engedett betekintést az életébe az Instagramon. A tíz elemet tartalmazó posztban nem csupán gyermekei, Stormi és Aire láthatóak, amint az ételükre várnak, hanem az is, ahogyan nővérével, Kendall Jennerrel készülődtek a New York Knicks mérkőzésére, amelyet a Boston Celtics ellen vívott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőjében.

    Ám még mielőtt a testvérpár a magángépével megérkezett volna New Yorkba, majd a Madison Square Gardenbe, Kendall Jenner váratlanul a fogát törte. Ezt Kylie Jenner videón is megörökítette. A felvételen jól látható, ahogy a 29 éves szupermodell alig akarja elhinni, hogy letört egy darab a fogából, ám a jelek szerint nem aggódott túlságosan. A Jenner-lányok röhögőgörcsöt kaptak a történteken.

    Biztos nem mész így a Knicks meccsére! Úristen! Kendall foga kiesett!

    – hallható a kétgyermekes édesanyától, ám az nem derül ki, hogy nővére fogából miért pattant le egy darab.

    A bejegyzést, ami nem beágyazható, de ide kattintva elérhető, csaknem 3 millió kedveléssel jutalmazták a rajongók.

  • Járai Máté és Járai Kíra február elsején ünnepelték kapcsolatuk 26. évfordulóját, melyből 20 évet házastársakként éltek le. Házasságuk alapját a kölcsönös szabadság és elfogadás képezi, s bár a Jászai Mari-díjas színész és a szinkronrendező nem titkoltan nyitott kapcsolatban vannak, elmondásuk szerint sosem tudta azt megingatni egy harmadik fél. Mint kiderült, Járai Kíra nemrég diplomás mentálhigiénés lett, az újonnan szerzett tapasztalatok pedig a férjével való viszonyán is nyomot hagytak:

    Mátéval átalakulóban van a kapcsolatunk, igaz, ez nem egészen új keletű. A 2019-es idegösszeomlásunk után rájöttünk, az a szimbiotikus működés, amiben éltünk, nem feltétlenül egészséges. Ha baj van, magunkkal ránthatjuk a másikat ahelyett, hogy kihúznánk onnan. Egyszerűen túl sok szerepet pakoltunk egymásra. Egyszerre volt a szerelmem, az apám, a legjobb barátom, a bizalmasom. Nem maradt idő, tér és energia a barátainkra

    – kezdte Járai Kíra, hozzátéve: ezen lassanként próbálnak változtatni, folyamatosan dolgoznak rajta, hogyan lehetnek két egész és nem két fél a kapcsolatukban.

    Kicsit elengedtük a másik kezét, és tanuljuk, hogyan tudunk önállóan, egész emberként kapcsolódni egymáshoz. Ez egy nagyon izgalmas utazás, hiszen újabb rétegeit ismerjük meg egymásnak és a kapcsolatunknak, amely így képes megújulni

    – mesélte a Best magazinnak.

    (via Story)

Rovatok