Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színésznő ugyan hoppon maradt az Oscar-gálán, ám a jelek szerint nem kesereg.

    Kis túlzással a meglepetések éjszakájának is lehetne nevezni a 97. Oscar-gálát, ahol borult a papírforma, az Emilia Pérez és A brutalista helyett ugyanis Sean Baker Anorája tarolt. A legjobb női főszereplőnek járó arany szobrot is utóbbi alkotás színésznője,  a 25 éves Mikey Madison vihette haza, jóllehet sokan a nagy visszatérőnek számító Demi Moore győzelmét jósolták A szer című filmben nyújtott alakításáért. A díjkiosztó gála nézői emiatt zúgolódtak is, ám a 62 éves színésznő elegánsan, igazi dívaként vette tudomásul, hogy a szobrocska nem őt illette meg. 

    Moore első reakciója azonban nagy meghökkenésről árulkodott. Bár az osztott képernyő a kategória nyertesének kihirdetését követően hamar Madison portréjára váltott, egy profi szájról olvasónak még így is sikerült megfejtenie, mit mondott Moore, miután lecsúszott az Oscar-díjról.

    A 62 éves színésznő a ceremóniát követően az Instagram-oldalán írt a benne kavargó érzésekről. Egyúttal Madisonnak is üzent.

    „Ahogy ez a díjátadó szezon a végéhez közelít, tele van a szívem hálával ezért az utazásért. Ez volt életem legnagyobb utazása, és még csak most kezdtük el igazán! Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, a többi jelöltnek, és mindenkinek, aki örömtelivé és ragyogóvá tette ezt az élményt. Köszönet A szer szereplőinek, stábjának, és a rajongóknak, megtiszteltetés volt számomra veletek dolgozni, tanulni tőletek és együtt ünnepelni ezt a filmet.

    És hatalmas gratuláció Mikey Madisonnak – alig várom, hogy lássam, mibe fogsz bele következőnek *

    – üzente a gálát követően Moore, akit A szerben nyújtott alakításáért azért elérte a díjeső: már elnyerte Golden Globe, a Critics Choice Awards és a SAG-gála trófeáit is, amelyek az első komolyabb elismerései 45 éves pályafutása során.

    (via People

  • Ő készítette a színésznő haját a Hell reklámjának forgatására.

    Ahogy arról az Index is beszámolt, új világsztár csatlakozott a Hell hollywoodi nagyköveteihez: Bruce Willis, Michele Morrone és Eva Mendes után Megan Fox tűnik fel a magyar márka kampányában, ami több mint 20 országban indul el.

    A reklám forgatásán Zsidró Tamás is részt vett, tapasztalatairól most a Blikknek számolt be.

    „Régóta benne vagyok a szakmában, de azért egy kicsit a gyomrom összerándult, amikor mondták, hogy kinek fogom csinálni a haját” – kezdte a sztárfodrász, hozzátéve:

    Óriási élmény volt. Odakerültünk Hollywoodba egy kicsit, és megcsapott az érzete. Rájöttünk arra, hogy egyébként ők is emberek. Nagyon helyes volt Megan, egy hihetetlen ember, aki nagyon profi, nagyon összeszedett, nagyon tudja, hogy mit kell a kamerának csinálnia.”

    Bár Zsidrónak egy régi vágya vált valóra azzal, hogy találkozhatott Foxszal, azt sajnálja, hogy az iszonyatos tempó miatt nem tudott vele igazából beszélgetni, hiába szeretett volna.

    Nagyon kevés olyan időszak van, amikor beülnek ők, hollywoodi sztárok, de ugye nekik van különbuszuk, ahova odamegy az ember, nagy alázattal besütögeti a haját, és utána már ott sincs. […] Normálisan távolságot tartó volt. Mint minden hollywoodi sztár, azért három lépés távolságból kezeli ezeket a dolgokat, de annak mezsgyéjén belül, ami megengedhető neki és nekünk is, egy nagyon közvetlen és kedves nő. Jó dolog vele együtt dolgozni 

    – mesélte, s mint kiderült, valószínűleg a produkció többi stábtagja is így volt ezzel.

    „Pont az operatőr mondta, hogy abban a pillanatban, ahogy elkezdtek forgatni, akkor belefordult a kamerába, és a kamera majdnem kiesett a kezéből, mert annyira szuggesztív volt a tekintete.”

  • Palácsik-Ráthonyi Tímea egy héttel ezelőtt újságolta el: béranyaságon keresztül nemrég megszületett az első gyermeke, akinek nem mindennapi okokból a Ben nevet választották. Ám férjével, Ráthonyi Zoltánnal duplán örülhetnek, hiszen rengeteg küzdelem után, majdhogynem egy időben a mesterséges megtermékenyítés is sikerült, ezért az üzletasszony is a szíve alatt hord egy gyermeket. Tímea igazi csodaként éli meg, hogy szinte egyszerre két kisbabája is születik, abból pedig, hogy mennyire boldog, a közösségi oldalain sem csinál titkot.

    Palácsik-Ráthonyi Tímea a minap újabb fotókat mutatott kismamafotózásáról. Jól látható, hogy terhespocakja szépen gömbölyödik, ám egy kérdés még mindig nyitott:

    Kislány vagy kisfiú? Mit gondoltok?

    – írta eredetileg angolul a képekhez az Egyesült Államokban élő üzletasszony, akinek követői többnyire kislányra gyanakszanak, ám többen megjegyezték: csak az a fontos, hogy a csöppség egészséges legyen.

  • Azóta viszont újra boldog.

    Veréb Tamás január elején újságolta el az örömhírt: megkérte szerelme, Koltai Vivien színésznő kezét, aki boldogan mondott igent neki. Sztárboxot is megjárt színész Ausztriába utazott kedvesével, ott került sor eljegyzésükre, melyet követően több fotót is megosztottak a nyilvánossággal. A szerelemesek nem is lehetnének boldogabbak, hisz egy ideje már jegyben járnak, és azt tervezik, hivatalosan is összekötik az életüket. Mint ismert, a népszerű előadónak ez lesz a második házassága, amiről a egy podcastműsorban mesélt.

    „Fiatalon, 25 évesen nősültem, akkor ez jó ötletnek tűnt, de sem én, sem a feleségem, Szandi nem voltunk érettek erre házasságra. Én például nem voltam kész arra, amire, mondjuk, most már készen állok. Anno azt gondoltam, minden házasság olyan jó, mint a szüleimé, anya és apa a mai napig szerelemmel szeretik egymást, békében, harmóniában élnek, én pedig valami hasonlóra vágytam” – mondta Veréb Tamás, aki akkoriban nagyon szeretett volna saját családot, hiszen környezetében azt látta, hogy sokan elköteleződtek már ilyen téren. 

    Játszottam például a Szegedi Szabadtéri Színpadon, irigykedve nézem, amikor velem egyidős kollégámhoz odafutott a két-három éves kisfia, kislánya, és azt kiabálta, ‘apa, apa!' Erre vágytam én is, azt gondoltam, én is kész vagyok erre, de nem voltam rá kész. Egy év után válás lett a házasságom vége. Annak ellenére, hogy fiatal voltam, csalódtam magamban, kudarcként éltem meg, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani. Mindig az járt a fejemben, miért nem tudtam okosabb lenni, miért nem láttam előre, mi lesz ebből a házasságból

    idézte a Story az előadó szavait.

Rovatok