Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közösségi oldalára posztolt a naptárdíva.

    Ahogy azt mostanra már megszokhattuk, egy újabb hónap kezdetével Kiszel Tünde új naptárfotóval kedveskedik rajongóinak az Instagram-oldalán. A naptárdíva különleges kalendáriumának 2024-es kiadásába így azok is bepillantást nyerhetnek, akik még nem szerezték be azt.

    Kiszel egyébként az idei év tematikájául a Disney-t választotta, melynek okáról a borítót leleplező bejegyzésében írt. Míg januárnál a Jégvarázs Elzájaként pózolt, addig februárban már szívkirálynőként láthattuk, e hónapban pedig az Óz, a csodák csodájából ismerhető Dortothyvá alakult át. Íme:

  • A humorista egy konkrét esetet is felidézett.

    Dombóvári István új műsora Mém Over címmel érkezik a Viasat3-ra március 8-án. A népszerű humorista egy rövid szpotban most elárulta, hogy húszéves pályafutása során csak ritkán fordult elő, hogy személyesen keresték volna meg egy-egy merész poénja miatt. Mint mondta, egyesek inkább a hivatalos formát választják és beperlik a nekik nemtetsző vicce miatt.

    Ezeket általában nem vizsgálja a hatóság, mert beperelni egy humoristát egy poénért, az kicsit olyan, mint egy péket beperelni egy túl görbe kifliért, vagy valami. Tehát ez egy nagyon rossz irányt indítana el. Általában ezeket bűncselekmény hiányában lezárják

    – fogalmazott Dombóvári, majd elmesélte az utolsó pereskedéssel végződő sztoriját.

    Ezzel a jósolós csatornával kaptam össze egy erősebb poénért. Volt ilyen telejósda, ők hadakoztak velem sokáig, de annak az lett a vége, hogy maga az egész jósműsor kivonult a televíziós szcénából. Remélem, hogy világszerte. Ha van egy kicsi szerepem benne, hogy ez megtörtént, akkor én büszke vagyok rá

    – jelentette ki.

  • Az egykori szépségkirálynő a gyerekeinek és a családjának él.

    Ahogy azt mi is írtuk, pont került a hetek óta zajló találgatások végére: tényleg második közös gyermeküket várja Kulcsár Edina és férje, G.w.M.

    Az egykori szépségkirálynő és rapper párja szerda délután a közösségi médiában, egy közös fotóval tudatta a gólyahírt követőivel. Az Instagram-bejegyzés alá számos kérdés érkezett a rajongóktól, melyek többségére örömmel válaszolt a jövőre már négy gyermeket nevelő házaspár. Mint kiderült, azért is döntöttek ismét a gyerekvállalás mellett, mert szerettek volna kislányuknak, Amarának egy kistestvért. 

    Mi nagyon szerettük volna, hogy minél hamarabb legyen egy kistesója Amarának és már nagyon várom ezt az időszakot is. Lehet, hogy kemény lesz és sokan tudom, hogy nem is vállalnák be, de én nagyon terhelhető vagyok és folyton pörgök.

    A gyerekeimnek és a családomnak élek. Mindig nagy családra vágytam és nagyon örülök, hogy megadatik ez a csoda, hogy 4 gyerekes anyuka lehetek. Nyilván én vagyok az anyuka, így leginkább én foglalkozom a gyerekekkel, de itt a családom is, akikre maximálisan számíthatok” – írta az egyik válaszában Kulcsár.

  • Jó hírekkel szolgált a tévés.

    Új évaddal folytatódik a Tv2-n január 22 óta futó Kincsvadászok című reality műsor. A viszonylag késői kezdési időpont ellenére hétről hétre egyre többen kíváncsiak arra, ahogy hétköznapi emberek családi ereklyéire licitál öt műkereskedő, így nem is volt meglepő, hogy a csatorna berendelte a folytatást – bár az első felvonás még véget sem ért. A jó hírről először Till Attila számolt be csütörtök este Instagram oldalán, egy videós bejelentkezésben:

    Őrület, hogy mennyi visszajelzést kapok én is! Tényleg beindult az egész ország, köszönjük szépen az érdeklődést, lehet jelentkezni, folytatjuk!

    – szúrta ki a SorozatWiki. A lap szerint már a Tv2-nél is zajlik a jelentkezésre buzdító promókampány, így nem árt átfésülni a padlást-pincét, hátha találunk valami különleges értéktárgyat otthon.

Rovatok