Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Egyesült Királyság legidősebb csatára még mindig hetente háromszor lövi a gólokat a helyi focicsapatának 90 éves korában. – írja a The Sun.

    A cselmester Mike Fisher – akit csapattársai Nindzsának becéznek – 75 évvel ezelőtti, 1949-ben kezdődött futballkarrierje óta még mindig átlagosan egy-egy gólt szerez a meccsenként. Az egykori veterán minden kedden, szerdán és csütörtökön pályára lép egy helyi senior csapatban, miután 82 évesen hozzájuk igazolt.

    Korábban a West Mids-i Bloxwichben élő Fisher egészen 40 éves koráig játszott, majd hosszabb szünetet tartott és élvezte az életet. Miután tíz éve újra beleszeretett a sportágba, újra rendszeresen játszik az Old Corinthians csapatában. A gólvágó múlt héten a kerek 90. születésnapját is megünnepelte csapattársaival, sőt, aznap öt gólt is szerzett a nála 40 évvel fiatalabb ellenfelekkel szemben.

  • Tíz pont a Griffendélnek.

    Egy fiatal nő arra képezte ki a kölyökkutyáját, hogy a legtöbb Harry Potter-filmekből ismert varázsszavakra reagáljon – köztük az Invitóra, amivel lábhoz hívja, és az Avada Kedavrára, hogy halottnak tettesse magát. Mint kiderült, a 33 éves Audriana Li az elmúlt három évet azzal töltötte, hogy a Dobby névre hallgató labrador keverékét igazi varázslótanoncként vizsgáztassa bűbájokból.

    Li rájött, hogy a varázslatok nagy része felcserélhető a klasszikus vezényszavakkal, így úgy döntött, ezeket beépíti a négylábú képzésébe. Az izgága eb mostanra olyan varázsigéket ismer, mint a Stupor (feküdj), Immobilus (maradj), Invito (gyere), menj az Azkabanba (helyedre),vagy az Ascendio (ugorj fel) és Capitulatus (dobd el). Ráadásul az egyedi parancsok gyakran szolgáltatnak beszédtémát, amikor a lány sétálni viszi Dobbyt, mivel a többi kutyasétáltató mindig jót mulat a trükkjükön.

  • Azóta egyvalamire jobban vigyáz.

    Béres Alexandra családjával nemrég a festői látványvilágú Thaiföldre utazott kikapcsolódni ahol életre szóló élményekben lehetett részük. Erről mesélt a Mokkában a fitneszedző, akiről tudni lehet, hogy a téli sportok szerelmese, ezért az egzotikus nyaralás előtt még beiktattak egy síelést. Mint kiderült, az édesanya olyan családra szabott programokat szervezett, ahol mindegyikük jól érezheti magát, így egy elefántlátogatáson is részt vettek.

    Olyan elefántokkal kirándultunk, akik egész életükben emberek között éltek és már nem tudták visszaengedni őket a természetbe. Igazából egy rezervátumba mentünk, ahol megethettük, megmosdattuk őket.

    – mesélte Béres, hozzátéve: közölték velük, hogy eddig még nem léptek rá senkire a jámbor óriások, de nem tudják garantálni, hogy nem történhet meg soha.

    Megjegyezte, a február eleji utazásról azonban csak később tett ki képet, azután csak, hogy már hazajöttek. Tette mindezt azon okból, mert drága árat fizetett egyszer azért, hogy közölte követőivel, hogy épp nyaraláson van.

    Én általában akkor posztolok, vagy teszek ki bármit, amikor én már hazajöttem, mert képzeljétek el, hogy egyszer bementek a házunkba, mert én kitettem egy képet, hogy valahol külföldön vagyunk. Úgyhogy ezt nagyon szépen megtanultam.

    idézi a Bors a sportolónőt.

  • Gyerekkorában nem is hitte volna, hogy egyszer beteljesül az álma.

    Szandi a napokban egy elragadó videót osztott meg, amely élete első fellépéséről készült, amikor még csak 9 éves volt. Mostani Instagram-posztja szintén nosztalgikus hangvételűre sikerült: az énekesnőről egy pillanatkép készült, ahogy másodmagával a magasa emelkedik, mintha csak egy profi légtáncost láthatnánk.

    „Régóta dédelgetett álmom vált valóra! Soha nem gondoltam volna gyerekként, amikor a Fővárosi Nagycirkuszba mentem a szüleimmel és ámulattal néztem az artistákat, hogy egyszer én is ott leszek a magasban! A napokban csodálatos videóklipet forgattunk itt, ebben a fantasztikus és látványos manézsban, ebből láthattok egy villanást. Már alig várom, hogy láthassátok a végeredményt!” – írja posztjában az énekesnő.

Rovatok