Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • David Beckham osztotta meg Instagramján a felvételt.

    Egyszerre dobbant nagyon a Spice Girls rajongóinak a szíve David Beckham legutóbbi videója láttán: az egykori focista bensőséges hangulatúvideót osztott meg felesége 50. születésnapi partijáról, ahová bizony Victoria korábbi zenésztársai is hivatalosak voltak.

    Ahogy arról beszámoltunk, a buli nagyjából 118 millió forintjába került a sztárpárnak, és korábbi sérülése miatt az ünnepelt is kénytelen volt mankóval érkezni a helyszínre, de a felvétele szerint valóban elképesztő hangulat uralkodott az Oswald's privát londoni klubban. A Stop című szám koreográfiájára táncoló Spice Girls felvétele pedig - mondanunk sem kell - felrobbantotta az internetet, hiszen több mint 10 év telt el azóta, hogy utoljára ebben a felállásban láthattuk a brit lánybandát.

    „A pillanat, amire az egész bolygó várt!”

    „Ettől most egy egész generáció remeg!”

    „David, te vagy a világ legjobb közösségimédia-menedzsere, köszönjük, hogy biztosítod nekünk a tartalmakat!” – írták az izgatott kommentelők.

  • Fotócunamival dokumentálják ciprusi nyaralásukat. 

    Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra néhány nappal ezelőtt Ciprus paradicsomi szigetére utazott, ahová közös kislányuk, Kamilla is velük tartott, aki nemrég töltötte be második életévét. Üdülésüket – rajongóik legnagyobb örömére – több fotóval is dokumentálják, köztük olyan tengerparti képekkel, amelyek akár festményre is kerülhetnének. Az alábbi felvételen például egészen érdekesen süt le rájuk a nap.

    Kislányukat, Kamillát láthatóan rabul ejtették a ciprusi cicák.

     Fekete homok, tengeri szél, egyik kézben, másikban a gyerek papucsa

    fűzte az influenszer a képekhez.

  • Egy béka miatt kelt ki magából a fiatal.

    A Next Top Model Hungary vasárnap esti adásában ismét különleges kihívással kellett szembenézniük a versenyzőknek: egzotikus állatokkal fotózták őket. Volt, akinek tarantula, másnak skorpió vagy varánusz jutott, míg a 22 éves Hawa egy békát kapott a feladat teljesítéséhez. A lány azonban, mint elmondta, kis kora óta retteg a kétéltűtől, még tévén sem bírja nézni őket, így nehezen tűrte, hogy egy nagyobbacska varangyot helyeztek a fejére – a képek elkészülte után pedig félmeztelenül, sikongatva rohant el a stúdióban.

    Az értékelés során ezt fel is hozta a fotózáson jelen lévő zsűritag, Axente Vanessa is.

    „Ez olyan viselkedés volt, Hawa… Én tegnap próbáltalak inkább segíteni és nyugtatni, de ez elfogadhatatlan. Ha ez egy munkán lett volna, téged elküldtek volna. Hogyha ilyen viselkedést lát egy kliens, egy megrendelő, neked ez a hírneved fog mindenkihez eljutni. A tegnapi viselkedésed elfogadhatatlan volt” – szögezte le az első gyermekével várandós modell, végül azonban nem Hawának, hanem az egyszer már kiesett Keveházi Lilinek ért véget a műsor.

  • Azt is megmutatta, mennyit változtak férjével 2012 óta, kapcsolatuk ugyanis azóta töretlen.

    Pataki Zita felült a nosztalgiavonatra, s egy több mint 10 éves felvételt osztott meg magáról és férjéről, Szárnyas Attiláról a közösségi oldalán. Az RTL időjárás-jelentője azért tette közzé a régi közös képet az Instagramon, mert a hét végén ünnepelték a házassági évfordulójukat. Ennek apropójából azt is elárulta, hogy szerinte mi a titka a boldog és hosszú párkapcsolatnak.

    „Kezdetek kezdetén. Ez a fotó 2012 nyarán készült. Aztán elég hamar megkért, a felesége lettem, és épp tegnap 11 éve annak, hogy a rokonainkkal, barátainkkal mulatoztunk az esküvőnkön. Most is szombat volt, csak most a poén kedvéért egy válási komédiát néztünk meg a Belvárosi Színházban! Minden középkorú házasembernek ajánlom! Sokat nevettünk, ahogy ma és 11 éve is.

    Azt hiszem, hogy a nevetés, az örök gyerek… bennünket összetart, és ha másképp lesz is… már ezért a bő évtizedért megérte!

    – jelentette ki lapozható bejegyzésében az időjós.

    Nem Pataki Zita az egyetlen, aki a hosszú kapcsolat titkáról írt: a minap Varga Márk, azaz G.w.M is megosztotta, hogy mitől olyan boldog Kulcsár Edinával való házassága. 

Rovatok