Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Emlékezetesre sikerült az esküvő, az már biztos.

    Kunovics Katinka a minap hivatalosan is összekötötte az életét párjával, Albert Zoltánnal, ám esküvőjük nem zajlott zökkenőmentesen. A Romantic énekesnője úgy meséli, teljesen megfeledkezett arról, hogy a személyi igazolványát is magával kell vinnie a nagy napra. Ez még csak a kisebbik gond lett volna, hiszen irataiért Völgyi Zsuzsi gyorsan elment, ám tanúja, Gáspár Győző is hasonlóan járt.

    A kalamajka annyi időbe telt, hogy Kunovicsék lekésték esküvőjük eredeti időpontját.

    Nem vittem magammal a személyi igazolványomat, ez valahogyan nem jutott eszembe, és a teendők listájáról is lemaradt. Tíz percre lakunk, Zsuzsi gyorsan hazaszaladt érte. Aztán kiderült, hogy a tanúm, vagyis Gáspár Győző személyi igazolványa januárban lejárt, így ő nem tanúskodhatott. Végül egy barátnőm ugrott be, neki volt érvényes papírja. Mindez annyi időbe telt, hogy nem végeztünk volna a következő esküvőig, így csak másfél óra és három másik esküvőt végigvárva lettünk Zolival férj és feleség

    – mesélte a Story magazinnak Kunovics, aki a közösségi oldalán is elújságolta, mennyire boldog. Azóta már a Kanári-szigeteken tartózkodik.

    Az esküvőről Gáspár Győző is mutatott néhány felvételt az Instagramon. A showman volt egyébként a vőfély is.

    Érdekesség, hogy Gáspár egy másik fontos dologról, a pezsgőről is megfeledkezett, amelyet végül a sarki kisboltban vettek meg, hogy tudjanak koccintani.

  • Istenes Bence indul helyettük a megmérettetésen.

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, sztárboxos bajnokok is szorítóba lépnek a Hell Boxing Kings nemzetközi versenyén celeb kategóriában. Utóbbi csoportban hazánkat Brasch Bence, a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka, Berki Mazsi, a Sztárbox női bajnoka és Istenes Bence képviseli. Mint azonban kiderült, Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, ezért a Sztárboxban korábban szintén szereplő Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban, az egymillió dollár összdíjazású bokszversenyen.

    Felmerült azonban a kérdés, hogyha Molnár Áron, a Sztárbox férfi középsúly kategóriájának győztese visszalépett a versenytől, akkor miért nem a második helyezett, azaz Rácz Jenő húz kesztyűt az induló Istenes Bence helyett. Erre maga a sztárséf adott választ a Story megkeresésére. Mint mondja, bár jelenleg is aktívan bokszol, mégsem venne részt a nemzetközi megmérettetésen különféle elfoglaltságai miatt, ugyanis saját éttermét vezeti, médiaszereplésekre jár, és a Sztárbox második évadának versenyzőnyinek segíti a felkészülését.

    Rácz Jenő korábbi ellentétjeiken már rég túllépett, ezért tiszta szívből szurkol az RTL műsorvezetőjének a nemzetközi versenyen:

    Nem tagadom, kicsit azért irigykedem rá. De azt gondolom, neki tényleg szüksége van rá, hogy megmutathassa, mire képes. Már tavaly is látszott, hogy mennyire technikás, rengeteg időt és energiát ölt a felkészülésbe. Mondhatni, ki van éhezve, hogy valamilyen eredményt érjen el. Szüksége van a pozitív visszajelzésre, és ez most számára egy új esély

    – jelentette ki.

  • Válása után ismét boldog párkapcsolatban él.

    Joshi Bharat néhány hete elárulta, hogyan telnek a napjai, amióta kevésbé szerepel a nyilvánosságban. Mint kiderült, a TV2 korábbi műsorvezetője válását követően újra ismerkedni kezdett, és nagyon úgy tűnik, megtalálta új kedvesét Kiss Virág színésznő személyében. A pár most a Storynak adott interjút, melyben arról is beszéltek, hogy tervezik-e összekötni az életüket a jövőben. 

    „Én nem feleséget kerestem, Virág pedig nem férjet. Mindketten voltunk házasok, ami igazából egy jelkép. Mert egy kapcsolat minősége nem a papíron múlik. A papír széttéphető. A lényeg, hogy megéljük a jelent, hogy van egy ősbizalom közöttünk, és kiegészítjük egymást. Mi nem tudunk vitatkozni, maximum azon, hogy hol parkoljunk. Boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ezt szeretnénk kiélvezni. Mi tényleg összetartozunk, és mindegy, hogy hol, de azt vizionálom, hogy egymás kezét fogva sétálunk majd tíz-húsz év múlva is” – mesélte a lapnak a tévés.

    Kiss Virág hozzátette, nőként nyilván kicsit másképp áll a házassághoz: „Persze más érzés, ha az embernek férje van, és nem barátja. De ez nálunk nem aktuális kérdés.”

  • Az új villalakónak erre több oka is van: svájci rendszámú autója van, a telefonszáma is külföldi, nincs nála apró, nem tud jegyet venni.

    Szerda este a Fókusz riportjában derült ki, hogy két új villalakóval bővült a ValóVilág12 villája. Bottlik Dávid, azaz VV Dudu és Bárány Veronika, azaz VV Vera költözött be, akikről rögtön ki is derült néhány érdekes dolog: míg a 23 éves fiatalember azzal dicsekedett, hogy bulizás előtt két órát foglalkozik a hajával, hogy tökéletesen álljon és ennek érdekében azt sem bánja, ha sokat késik, addig a 25 éves szőkeség azt árulta el magáról, hogy nem bírja elviselni a körülményes embereket, főleg ha éhes vagy fáradt, de furcsa gyűjtőszenvedélyéről is lerántotta a leplet.

    VV Vera nem titkolja: már több százezer forint parkolási bírságot halmozott fel, amelyek a játék végéig biztosan kifizetésre várnak.

    „Ez az egyik fő motiváció nekem, hogy megismerjem önmagam, a határaimat. Illetve a pénz, amivel

    az első dolgom az lesz, hogy a parkolási bírságaimat szeretném kifizetni, hogy végre megkaphassam a parkolói matricámat. Mert svájci rendszámom van, illetve a telefonszámom is külföldi, nincs nálam apró, nem tudok jegyet venni, meg hát sokszor voltam úgy vele, hogy csak egy öt perce ugrok be nyilván. Ez így el lett hanyagolva, majd gyűltek ott az anyósülés alatt a bírságok, el lett felejtve, nem fizettem be

    – magyarázta az újdonsült valóságshow-szereplő, aki állítja, semmilyen bosszantó körülmény nem térítheti le a nyeremény felé vezető útról.

    VV Vera bemutatkozó kisfilmje ide kattintva tekinthető meg.

    (via RTL)

Rovatok