Nagyot nézett az apuka: hároméves kisfia a család összes karácsonyi ajándékát kibontotta hajnalban
Végül aztán megoldották a szituációt.
Gyermekeik helyett a szülőket érte a valódi meglepetés karácsony hajnalán egy amerikai családban: három órakor arra ébredtek, hogy hároméves kisfiuk egy ollót kér tőlük. Az óvodás nagy munkában volt – kinyitotta a karácsonyfa alatti összes ajándékot.
Scott Reintgen az X-en osztott meg egy képet a kaotikus állapotról, amely a nappaliba lépve fogadta őket. A jelek szerint a gyerek nem ragadt le semminél, hiszen szerte-széjjel volt dobálva minden meglepetés és csomagolópapír, egyszerűen csak futószalagszerűen kibontotta mindet.
„Azért, hogy senki se zavarodjon össze, mit is kap” – idézte később fia magyarázatát Reintgen, aki a Good Morning America című műsorban elárulta, végül feleségével gyorsan újracsomagolták az ajándékokat, hogy másik gyermeküket meg tudják azért lepni még. Szorgos kisfiukra pedig egyáltalán nem haragszanak, mint mondták, egyébként nagyon jó gyerek, és ezúttal is jó szándék vezérelte őt.