Kiderült, mikor érkezik PC-re a Horizon Forbidden West
Egy újabb PS-exkluzív jön számítógépre.
A PlayStation tovább folytatja azt a szélesebb játékos közösség által üdvözített szokását, hogy PC-re is megjeleníti a korábbi PS-exkluzív címeit. Bár a Horizon Zero Dawn 2020-as megjelenése után annak folytatására, a Forbidden Westre is hosszú éveket kellett várniuk azoknak, akik nem rendelkeztek konzollal, de, ugye, jobb későn, mint soha. A Sony ugyanis bejelentette, hogy március 21-én fog debütálni a nyílt világú sci-fi-játék számítógépekre, amely elérhető lesz az Epic Games Store-ban és a Steamen egyaránt.
A videójáték sztoriját tekintve egy posztapokaliptikus Egyesült Államokban játszódik, ahol egy egykor fejlett civilizáció romjai között a megmaradt emberek dinoszauruszokhoz hasonló gépszörnyekkel viaskodnak. Aloy ebben a kietlen, mégis az anyatermészet által visszafoglalt világban keresi a válaszokat saját múltjára, illetve arra, hogyan is sikerült az emberiségnek egy ilyen jövőbe vezetnie magát.
Mint az el is várható, a PC-s változatban nem lesz FPS-korlátozás, persze ha játékmenetet gördülékenységet részesítjük előnyben, akkor belőhetjük a maximális képkockák sebesség limitjét. Az ultraszéles kijelzőkhöz is kapnak támogatást a játékosok, illetve a több monitoros megjelenítés szintén elérhetővé válik. A betöltés gyorsasága érdekében a DirectStorage funkciót is alkalmazza a Forbidden West, ami pedig az irányítást illeti, az egér- és billentyűzet mellett a DualSense-kontrollert is használhatunk majd PC-n. Az új megjelenéshez készült trailert alább tekintheti meg:
(via IGN)