Rókusfalvy Lili szilvalekvárral megkent káposztalevéllel próbálta enyhíteni csípőfájdalmát
Hetekig így aludt, mert ezt tanácsolta neki az orvosa.
Rókusfalvy Lili a világon majdhogynem bármit képes lett volna megtenni azért, hogy ne kelljen abbahagynia a táncot. A Dal és a Csináljuk a fesztivált! műsorvezetőnője eredetileg táncművésznek készült: ötéves korától táncolt, s a mesterei is tehetségesnek tartották, ráadásul 1999-ben az akkori táncospárjával megnyerték az Európa-bajnokságot is nyert latin-amerikai táncokból. A sok terhelés azonban nem tett jót a csípőjének.
Rókusfalvy Pál lánya mindent megtett a gyógyulásért, orvosi utasításra még egy egészen bizarr gyógymódot is kipróbált.
„Ehhez az eredményhez rengeteget kellett dolgoznom középiskolásként. Amíg a többiek tanultak az iskolában, én reggel 8-tól délután 3-ig a balettrúdnál álltam. Csípőficammal születtem, növésben voltam, ez a terhelés nem tett jót a csípőmnek, 18-19 éves koromra úgy tönkrement, olyan fájdalmaim voltak, hogy nem folytathattam a táncot.
A szüleim a világon minden orvoshoz elvittek, emlékszem, Szegedre egy professzorhoz is, aki azt mondta, éjszakára tegyek szilvalekvárral megkent káposztalevelet a csípőmre, dunsztoljam be folpack fóliával, az majd segít. Heteken át így aludtam, mert hittem benne. Persze hogy nem segített. Felhagytam a tánccal, az életemnek nem volt túl sok mélypontja, hál' istennek, de ez az volt
– mesélte a Best Podcastban, melynek teljes epizódja ide kattintva érhető el.