Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A gyerekek érdekeit tartják szem előtt.

    Szigligeti Ivett és Dudás Miki szakításától már többször is hangos volt a sajtó, melyeket rendre békülés követte. Ahogy arról az Index is beszámolt, nem a májusi volt az első alkalom, hogy a szerelmesek csaknem egy évtizede tartó kapcsolata zátonyra futott: tavaly ősszel is szakítottak, méghozzá nem sokkal azt követően, hogy beköltöztek új otthonukba. Alig egy hónapja úgy tűnt, sikerült rendezniük a soraikat, és újra egy párt alkotnak, de mint kiderült, nem ez a teljes igazság.

    Szigligeti a Ki vagy te valójában? podcast vendégeként bevallotta, hogy bár nincsenek együtt, az életének örökre fontos része marad a sportoló, és persze nem csak a gyerekek miatt. Szerelmük és a közös múltjuk olyan értékben összekötik őket, hogy nem tudják elképzelni, hogy teljesen eltávolodjanak egymástól.

    Nem tudom elképzelni, hogy lesz-e valaha olyan, hogy nem leszünk egymás életének a részei. Nekünk nagyon intenzív volt a szerelmünk és mindketten egymás legnagyobb szerelmei vagyunk. Ő is mindig azt mondja, biztos, hogy nem lesz már ennyire szerelmes még egyszer, mert ezt csak egymásból tudjuk kiváltani

    idézi a Bors Szigligetit.

    Arra a döntésre jutottunk, hogy jobb, ha most egy picit elválunk. Külön vagyunk, de mégis együtt. Családként abszolút együtt vagyunk, de nem mint párkapcsolat.

    Mint kiderült, a híresztelésekkel ellentétben a szerelmesek közösen hozták meg a döntést a jövőjükről. Úgy látták jónak, ha különválnak, de családként mégis együtt maradnak, ami sokaknak meglepő lehet. A kétgyermekes édesanya hozzátette: végig gyerekeik érdekeit tartják szem előtt, nem borult meg egyikőjüknek sem a lelki világa, mert folyamatosan jelen van az életükben mindkét szülőjük.

  • Szoros küzdelem várható.

    A Konyhafőnök pénteki adásából végre megtudhattuk, kik lesznek az idei év döntősei. Az RTL gasztro-realityjének történetében először egy hármaspárbajon dől el, hogy ki nyeri a trófeát és az ezzel járó 10 millió forint. Ám a legutóbbi részben még egy akadállyal meg kellett birkózniuk a versenyzőknek: a finálé előtti utolsó versenynapon

    mirelitekből, konzervekből és maradékokból álló ládákból főzhettek egy szerettük segítségével.

    December 23-án mindegyik Michelin-csillagos séf izgulhat, hiszen versenyben maradt mindenkinek egy-egy versenyzője. Gerzsenyi Flóra Rácz Jenőt, Pásztori István Kaszás Kornélt, míg Szücs Krisztián Tóth Szilárdot képviseli majd a 2024-es Konyhafőnök fináléjában.

  • A celeb nem szívleli az ünnepi időszakot.

    Vasárnap este évadzáró epizódhoz érkezik a Gáspárék című reality, melynek kapcsán Gáspár Győző a Mokka vendégeként mesélt arról, milyen érzésekkel gondol vissza a forgatásra. Szóba került azt is, hogy hogyan fogja tölteni a család az idei karácsonyt.

    „Én nem szeretem a karácsonyt” – vallotta be a showman, akinek elmondása szerint azért terhelt számára az ünnepi időszak, mert gyerekkorában nagyon szegények voltak. Később, amikor meg jómódúak lettek azt érezte, hogy elmentek egy olyan irányba, hogy csak az ajándékozásról szólt a karácsony. Mióta pedig az édesanyja elhunyt, már nem tudja ugyanúgy szeretni az ünnepet. 

    Azóta a decemberi hónapokat nem nagyon szeretem. Én tényleg azt üzenem Magyarországnak, hogy akik együtt ülhetnek az asztalhoz le, az olyan boldogság, az olyan nagyszerű dolog! Amióta nincs édesanyám, azóta ezt az ünnepet nem szeretem, a húsvétot sokkal jobban meg tudom élni

    – mondta el Gáspár, akit nagyon megviselt szerette elvesztése, de igyekszik a jövőben újra karácsonyi hangulatba kerülni.

    Akkor fogok újra karácsonyozni, ha majd bejelentik a lányok, hogy lesz unoka. Én akkor fogom ezt a karácsonyt újra szeretni, mert akkor tudni fogom, hogy érdemes lesz vásárolni, díszíteni. Van karácsonyunk, meg megcsináljuk, de én nem szeretem, én gyűlölöm

    – jelentette ki a családfő, majd elnézést kért, amiért őszinteségével elrontotta a reggelt. Az unoka kérdésben viszont sokkal pozitívabb, annak ellenére, hogy lányai még nem szeretnének gyereket vállalni.

  • Már alig várja, hogy anya lehessen.

    Gál Petra, a Fókusz egyik legismertebb műsorvezetője és riportere életének legboldogabb időszakáról számolt be: kisbabát vár. A tévés elárulta, hogy a babavárást nagyon bensőségesen éli meg, ezért közösségi oldalán hónapok óta nem osztott meg tartalmat. Ezzel együtt sokaknak feltűnt már, hogy várandós lehet, így most végleg eloszlatta a kételyeket.

    Nagyon szépen köszönöm a rengeteg érdeklődést, és hát bizony igaz: kisbabám lesz! Életünk legboldogabb időszaka elkezdődött, és ez nagyon-nagyon izgalmas

    fogalmazott Gál Petra, aki 12 és fél éve az RTL kötelékének tagja, és úgy tervezi, hogy szeretne még a képernyőn maradni a szülési szabadsága előtt.

Rovatok