Egy fiatal férfi 118 kilót fogyott, miután egyik rokona kegyetlenül beszólt neki
Az alábbi képriport egy 28 éves férfi történetét ismerteti, aki azt követően döntött úgy, hogy drasztikusan megváltoztatja életmódját, hogy az egyik rokona sértő megjegyzést tett a külsejére és a testsúlyára egy családi összejövetelen.
Carlos Rivera úgy meséli, már középiskolás korában is súlyproblémákkal küzdött, gyakran evett csak azért, hogy jobb kedvre derüljön. Elmondása szerint ez idővel csak rosszabb lett, s korábban 226 kilót is mutatott alatta a mérleg, ruhákból pedig már a 6XL-es méret sem volt kényelmes a számára. Nehézkesen mozgott, alig kapott levegőt, ám elsősorban mégsem az egészsége érdekében váltott életmódot, hanem azért, mert egy családi eseményen az egyik rokona ujjal mutogatott rá, miközben szóvá tette, mennyire elképedt 'méretein'. Rivera úgy meséli, az említett családtag úgy fogalmazott: „Uram atyám, milyen hatalmas lett!”.
A fiatalember elszégyellve magát úgy határozott, hogy változtatni fog az életét. 2020 novemberében gyomorszűkítő műtéten esett át, mellyel 45 kilótól szabadult meg, ám 9 hónappal a műtét után már nem szaladt le róla több kiló, ezért pánikolni kezdett. Rivera 2023-ban az étkezési szokásait is megreformálta: a rendelt gyorsételeket teljesen száműzte étrendjéből, ahogy a nassolnivalót és a szénsavas üdítőket is. Állítása szerint mostanra 118 kilót sikerült leadnia.