Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Először túlsúllyal, majd anorexiával küzdött.

    Kilenc év és 1739 adás után elköszönt a Duna nézőitől Dióssy Klári. Mint kiderült, a műsorvezető új kihívásokra vágyik, de a követői továbbra is találkozhatnak vele a Kossuth Rádió Délelőtt című műsorában. A Ridikülben január 7-től Kocsis-M. Brigitta várja a pszichológiai, a mentálhigiénés és a lelki fejlődést célzó témák iránt érdeklődőket.

    A talk-show új háziasszonya feladatának tekinti, hogy példát mutasson másoknak, ezért döntött úgy, hogy élete legnehezebb időszakáról vall, bebizonyítva, akarattal és kitartással minden élethelyzetből fel lehet állni. Most a Storynak őszintén mesélt arról, hogy egész élete során küzdött a plusz kilókkal, és hosszú út vezetett odáig, míg elérte az áhított külsőt.

    „Nagyon túlsúlyos gyerek és kiskamasz voltam, testnevelésből fel is mentettek. 13 évesen 95 kilót nyomtam, ami miatt rengeteg megaláztatás ért, de ezek tettek azzá, aki ma vagyok. Az, hogy hízásra hajlamos vagyok, részben genetikai örökség, de a pajzsmirigy-alulműködésem eredménye is. És bármennyire zavart már kisgyerekként is, tizenévesen még nemigen tudtam, hogy kell megtartani a súlyomat. A saját magam erejéből, koplalással fogytam le alig fél év alatt negyvenöt kilót, majd jött az anorexia. 15 éves korom óta azonban tartom a súlyomat, de elég egy apró lazítás, és máris elindul a mérleg nyelve. Az évtizedek alatt hozzászoktam, és megtanultam azzal együtt élni, hogy mindig figyelnem kell a táplálkozásra” – mesélte a tévés, aki most már nagyon jól érzi magát a bőrében

  • Előkerült róla egy régi fotó.

    Kovács Gellért filmesztéta osztotta meg a közösségi oldalán, hogy bár sokszor látta az 1978-as Nosferatu című horrorfilmet, de eddig nem tűnt fel neki, hogy Árpa Attila is szerepelt benne gyerekszínészként – szúrta ki az ncl. A Werner Herzog által rendezett film egyébként az 1922-es azonos című alkotás újrafeldolgozott változata. Mint kiderült, a Nosferatu: Az éjszaka fantomjában valóban szerepelt Árpa Attila, aki erről egy 2010-es interjújában beszélt:

    Hét-nyolc éves lehettem akkor. Arra emlékszem, hogy Hollandiában forgattunk, és hogy apám életének legstresszesebb időszaka volt, mert el kellett árasztania patkányokkal Delft városát, és nem lehetett kordában tartani őket. Sajnos sem Werner Herzogra, sem a forgatásra nem emlékszem. Az beugrik, hogy hegedültem, és hogy sok cigány kisfiúval gyakoroltam. Semennyire nem tudtam hegedülni, azt nem én játszottam, csak annyi volt a feladatom, hogy húzgáltam a vonót, és később rárakták a dalt.

    Árpa mellesleg az elmúlt időszakban rendkívül aktív, hiszen nemrégiben ismét bokszkesztyűt húzott a Sztárboxban, majd Az Árulók című műsor játékmesteri feladatait látta el, de még arra is jutott ideje, hogy egy hollywoodi szuperprodukcióban szerepet vállaljon.

    (via 24.hu)

  • A TV2 időjósa, Barta Sylvia január végén tölti be az 55. életévét, melynek apropójából a Blikknek adott interjút. A beszélgetés során arról i szó esett, hogy meddig is lehet képernyőn egy időjós. Mint fogalmazott, addig maradna, ameddig a nézők azt szeretnék, de véleménye szerint a külföldi hírműsorokban egyáltalán nem ritka jelenségek az 50-en, 60-on felüli műsorvezetők.

    Sokan nem is gondolnák, de komoly felkészültséget igényel az időjárás-jelentői munka is. Amikor nem dolgozom, akkor is megnézem, milyen idő lesz, mert mindenhol megállítanak és megkérdezik, hogy milyen idő várható.

    28 évvel ezelőtt, 1997-ben indult el Magyarországon a kereskedelmi tévézés és Barta Sylvia az első naptól kezdve a TV2 csapatát erősíti, habár több felkérést is kapott más csatornáktól.

    „Annak idején egyikünk sem számított arra, hogy egy csapásra megismer minket az ország. Aztán abbahagytam a tévézést és megszülettek a lányok, én pedig úgy éreztem, teljes az életem. Több csatornától, több ajánlattal is megkerestek, de visszautasítottam mindet. Amikor 7 évvel ezelőtt a TV2-től jött újra a felkérés, hogy legyek ismét időjárás-jelentő, először azt hittem, ez egy vicc, kerestem a kandikamerát. De megdobbant a szívem és éreztem, hogy ez az a feladat, amire vártam” – tette hozzá.

  • Öt év után szakítottak a párjával.

    Bár kapcsolatuk már fél évvel ezelőtt zátonyra futott, az csak tavaly december elején derült ki, hogy szakított Kamarás Norbert és Kármán Odett, akik 2021-ben a Nyerő Párost is megnyerték. A fiatalok még az RTL-en futó Éjjel-nappal Budapest forgatásai alatt ismerkedtek, majd hamar egymásba szerettek. Mint utólag kiderült, öt együtt töltött év után azért szerettek volna csendben elválni, mert nem voltak biztos a kapcsolatuk lezárásában

    A műsorvezető ezúttal a Storynak mesélt arról, hogyan viseli a szakítást, és sikerült-e új életet kezdenie. Kamarás jelenleg a munkába temetkezik, illetve a budapesti lakását rendezgeti. Korábbi szerelmével abban állapodtak meg, hogy a közös kutyájuk, Mudy vele maradhat.

    Így nem érzem magam egyedül. Szeretek vele lenni, nem túlzok, naponta tíz kilométereket sétálunk. Amióta ketten vagyunk, még közelebb kerültünk egymáshoz. Különben egyértelmű volt, hogy nálam jobb helye lesz, de azt leszögeztük, Odett bármikor jöhet hozzánk

    – magyarázta Kamarás, aki annak ellenére, hogy a kezdettől fogva feltalálja magát, azt nem tagadja, hogy furcsa a kedvesének hiánya.

    Mégis öt évről beszélünk, és mi sülve-főve együtt voltunk. De előtte három évig szingli voltam, amivel az égvilágon semmi bajom nem volt. Akkoriban kérdeztem is a pszichológust, hogy ez normális? Mármint hogy körülöttem mindenki attól szenved, hogy egyedül van, míg én tök jól elvagyok, és hogy le tudnám élni így az életem. Azt mondta, igen, és szuper, hogy párkapcsolat nélkül is teljesnek érzem magam. De hogy most mi lesz, azt nem tudom. Nem vagyok még túl a szakításon. És nem is állok készen az ismerkedésre! Arról nem is beszélve, hogy Odett nagyon magasra tette a lécet. Meglátjuk.

Rovatok