Keanu Reeves komoly árat fizetett azért, hogy Al Pacinóval dolgozhasson
A Keresztapa sztárja nem adta magát könnyen.
1997-ben Keanu Reeves egyik álma vált valóra, amikor Al Pacino oldalán játszhatott Az ördög ügyvédje című filmben. Ehhez azonban az ő közrejárulására is szükség volt: a színész elengedett 2 millió dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több mint 777 millió forintot a fizetéséből, hogy a stúdiónak legyen kerete példaképe finanszírozásához. A Mátrix sztárja annyira elszánt volt a projekt kapcsán, hogy még az akkoriban készülő Féktelenül 2. szerepajánlatát is visszautasította.
Al Pacinót ugyanakkor nem volt könnyű meggyőzni, hogy fogadja el a felkérést. Többször is keresték John Milton karakterével, ő azonban azt túl klisésnek tartotta, maga helyett pedig inkább kollégáit, Sean Conneryt és Robert Redfordot ajánlotta a főszerepre. A forgatókönyvet többször át kellett dolgozni, mire az Oscar-díjas filmsztár rábólintott a csatlakozásra.
Reeves egyébként máskor sem félt megrövítíteni saját bevételét más színészek javára. Mindössze három évvel később, 2000-ben állítólag fizetése 90 százalékáról lemondott, csak hogy Gene Hackman is szerepet kaphasson a Cserecsapat című filmben.