Pásztor Virág: 16 éves korom óta szinte önellátó vagyok, ami megtanított a megfontoltságra és a hálára
A Pokoli rokonok színésznője az előző évekhez hasonlóan nem tett újévi fogadalmat.
Január elején debütált az RTL Pokoli rokonok című napi sorozata, középpontban a fővárosi Guba családdal, akik kénytelenek a budai luxuséletet egy fiktív, de hamisítatlanul magyar vidéki kistelepülésre, Pantallósra cserélni. A széria cserfes Guba Larája, Pásztor Virág csupán 23 éves, mégis komoly televíziós múlttal büszkélkedhet: 2018-ban a Barátok közt Berényi Timijeként ismerhettük meg, a színésznő nagyon fiatalon csöppent a tévés világba. Most az RTL-nek adott interjút, melyben többet mesélt a szerepéről, önmagáról és a jövőbeli terveiről.
Mint kiderült, a lehető legtávolabb áll tőle a sorozatbeli karaktere, Lara, vagyis a Pantallóson újrakezdő család elkényeztetett kislánya.
Míg Lara egy nagyon felszínes, elkényeztetett és makacs lány, ez rólam nehezen mondható el. Magánemberként a civil életben szeretek elmélyülni és befelé fordulni, rengeteg pszichológiai témájú és önsegítő könyvet olvasok mostanában
– kezdte a színésznő, hozzátéve: a karakterével ellentétben szerencsére az elkényeztetettséghez sincs semmi köze:
16 éves korom óta szinte önellátó vagyok, ami megtanított a megfontoltságra és a hálára. Ugyanis tudom, mennyi munka kell ahhoz, hogy az ember olyan életet élhessen, amit megálmodott magának.
Pásztor a forgatásokon kívül a színházi világban is új szerepeben bizonyíthat, Szabó Magda: Abigél című művének színpadi változatában vállalt főszerepet. A sikerei ellenére próbálja a civil pályáját is megalapozni, így továbbra is marketinget tanul az egyetemen. A közelmúltban pedig elkezdett ismét táncolni tanulni, énekórákra jár, minél több időt fordít önfejlesztésre, meditációra és olvasásra. Végül azt is megtudhattuk, hogy az előző évekhez hasonlóan most se tett újévi fogadalmat.
Továbbra is tartom, hogy nem kell ahhoz szilveszter, hogy megvalósítsam a vágyaim. Amit a fejembe veszek, azon dátum nélkül, azonnal dolgozni kezdek. Egy valami van talán, amit minden évben megfogadok: nem gördítek felesleges akadályokat magam elé. Szeretném önfeledten és harmóniában élni az életem, megérteni a miérteket és nem stresszelni rajtuk. Idén nem uralkodhat a gondolataimon a félelem, hanem mind lelkileg, mind testileg a fejlődésé lesz a 2025-ös évem
– jegyezte meg.