Ezért nem veszekszik soha Joshi Bharat és szerelme, Kiss Virág
Közösen tervezik az életüket, idővel össze is házasodnának.
Egy éve, hogy egy párt alkot Joshi Bharat és Kiss Virág, akik először a Rádió Bézs felvételén találkoztak egymással. A közös munka olyan jól sikerült, hogy utána egy randevúra is elmentek, ennek helyszínére tértek vissza most, első évfordulójuk apropójából.
„Szeretnénk ebből hagyományt is csinálni. Alapvetően szeretjük megünnepelni ezeket a dolgokat, de nem kell alkalom, hogy például virágot kapjak vagy elmenjünk együtt ebédelni” – kezdte a Blikknek a szinkronszínésznő, hozzátéve: párja igazán romantikus alkat, akire, ahogy arra mindig is vágyott, végre felnézhet.
„Olyan ez az egy év, mintha egy pillanat lett volna. Mégis nagyon tartalmas, nagyon sok minden volt benne, nagyon szép emlékeink vannak erről az egy évről. Csak szép emlékek, ráadásul minden egyre jobb.”
Kiss olyannyira nem túlzott, hogy a Blikknek adott interjújukból kiderült: még sosem vesztek össze egymással.
„A veszekedés az egóból szokott jönni, vagy ha az ember verbális győzelmet akar aratni. Nálunk egyikünk sem akar” –vette át a szót a műsorvezető. Szerinte párjával rengeteget tanultak egymástól, és az is tervben van, hogy később össze is házasodnak.
„Közösen tervezzük az életünket, mind a ketten érezzük, hogy ez kettőnk között már eldőlt, így marad. Ha a jövőre gondolok, nincs már olyan elképzelés, hogy egyedül, csak olyan, hogy Virággal.”