Emlékszik még a Party Rock Anthemre? Nem fogja kitalálni, mivel foglalkozik most Redfoo, az LMFAO egykori tagja
Legalábbis nagy összegben nem fogadnánk erre.
Évekig a zenei toplisták, rádiók megkerülhetetlen alakja volt Redfoo, aki az elektro-dance LMFAO duó tagjaként olyan slágereket adott a világnak, mint a Party Rock Anthem, a Sorry for Party Rocking, vagy a Sexy and I Know It. A DJ-ről aztán egyre kevesebbet lehetett hallnai, az utóbbi években pedig szinte teljesen eltávolodott a zenei pályától. A 49 éves Stefan Kendal Gordy azonban nem vonult teljesen vissza, csak karriert váltott:
lemezek helyett egy ideje már a teniszütőt pörgeti,
a napokban pedig meg is volt a hivatalos bemutatkozása, mint profi játékos. Egy egyiptomi ITF-tornán játszott, és bár kikapott 23 éves ellenfelétől, a norvég Leyton Riverától, eredményével azonban így is elbüszkélkedett közösségi oldalán.
Gordy egyébként már korábban, nem sokkal az LMFAO sikerei után is megpróbálkozott a sportolói pályafutással, ám leginkább vereségek szegezték a pályáját. Akkortájt egyébként épp Victoria Azaernkával, a női toplisavezető teniszezővel alkott egy párt.
(via People)