Interjú közben, kamerák előtt kapták el Gáspár Győzőt a rendőrök, videón az eset
Csúnya bírság lett a dolog vége.
A Mokka vendége volt hétfő reggel felesége társaságában Gáspár Győző, akit a Tv2 szeretett volna a reggeli műsor után kondizni is elkísérni. Amíg a stúdióból az edzőterembe tartottak, rövid interjú készült a Romantic egykori tagjának kocsijában, amit sziréna szakított meg: a rendőrök levillogták autóját.
Mint kiderült, ötvezener forintra és két büntetőpontra szeretnék megbírságolni kötelező haladási irány megszegéséért, a showman azonban leállt alkudozni. Félig-meddig sikerrel járt.
„Azt mondják, rosszul kanyarodtam, ezért most megbüntetnek 26 ezer forintra. Úgyhogy jól indul a reggelem. Tökéletesen indul a reggelem!” – tudósította a történteket a kamerának Gáspár, hozzátéve: nem csak, hogy nem szokták őt megbűntetni, szerinte a szóban forgó szabálysértést el sem követte. Ekkor a riporter is megpróbált hatni a tisztekre, de már nem volt mit tenni, a helyszínen egy zöld csekkel lepték őt meg.
„Mert a bűnösök bűnhödjenek...” – jelentette ki Gáspár, tartva véleményét, hogy semmi rosszat nem csinált, csak BMW márkájú autója-, illetve ismertsége miatt kapcsolták le. Vígaszdíjként azért pár szirénázást kiharcolt magának búcsúzóul a rendőröknél.