Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ötven év alatt a régi Óbuda annyira megváltozott, hogy több helyen komoly gondban voltunk, amikor a Fortepanon összegyűjtött fényképek helyszínét próbáltuk beazonosítani. A hatvanas-hetvenes években nem csak házakat és udvarokat romboltak le, egész utcák is a lakótelep-építés áldozatául estek. A sokszor dohos, néhány nemzedékre elegendő szenvedést megélő házakkal együtt az erős szomszédsági kapcsolatok, a csak itt élő szokásrend, randihelyek, helyi közösségek is eltűntek, feloldódtak a panel szürkés árnyalataiban. Bejártuk és újrafényképeztük az egykori fotóhelyszíneket: óbudai nagykép.
A Pesttel és Budával 1873-ban egyesített Óbuda helyenként falusias utcaképével, sokáig zárt, sajátos világú kisváros maradt a gyorsan növekvő főváros részeként is. Az erősen németes, sváb, tót, zsidó és magyar lakosságú egykori Altofenből a nagy lakótelep-építések után panelrengeteg lett. Ezen az 1968-as képen, az Óbuda központjában lévő piac környéke éppen teljes átalakulása közben látható; a háttérben már állnak az új tömbök, melyek aztán beolvadtak a hamarosan felhúzott, még magasabb épületek közé. (Fotó:
FORTEPAN / Vajszada Károly)
46 évvel később, ugyanott: az Óbudát szegélyező magaslatok látványát panelsorok zárják el. Az utcanevek maradtak, most is a Vihar utca felé nézünk az előzőhöz hasonló perspektívából, de egyébként – talán egy-két fán kívül – más hasonlóságot nehéz lenne felfedezni. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
Szűk óbudai udvarok kapirgáló baromfival, a földszintes házsor mögött az Újlaki Téglagyár, a háttérben pedig a városrészt szegélyező hegyek sora. A panelépítések előtti földszintes Óbuda nem csak nyelvében és vallásában volt sokszínű, társadalmilag, anyagilag is nagy különbségek voltak lakói között. A sokáig a szőlőből, majd kocsmatartásból élő sváb “őslakosok”, a tehetősnek és rátartinak tartott braunhaxlerek mellé a gyáripar 19. századi fejlődése után tömegével költöztek be a kor városi sztenderdje szerint is szegénynek számító munkások. (Fotó:
FORTEPAN / Vajszada Károly)
A zsúfolt és rossz levegőjű, földpadlós lakásokban sokszor 10-12-en is laktak, a munkásházak szűk udvarainak dohos világa a hatvanas-hetvenes évek építkezéseivel szűnt meg. Ezekből egy összkomfortos, másfél vagy kétszobás panellakásba költözni komoly előrelépést jelentett. Az életforma lakótelepi “modernizációja” ennyiben több volt egyszerű állami propagandánál, de a korszerűbb körülményekkel együtt az óbudai kis utcák zárt és ismerős világa, a szomszédsági viszonyok, az egész hajdani óbudaiság is elveszett. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
Cegajnak hívták a téglagyári munkástelepet, Óbuda leglepattantabb, legendás mikrovilágát. Nem csak a helyi polgárok által lenézett barakktelep kapta a nevét a tégla jelentésű német Ziegel szó svábos változatából, “cegajos” volt az itt dolgozók némileg leszóló megnevezése is az óbudai népnyelvben. Nem volt ez finomkodó világ, kívülállóknak nem is igen volt miért idemerészkednie. A nyomorgó, tüdőbajos Óbudának Gelléri Andor Endre állított inkább keserű, mint keserédes emléket novelláiban; az író maga is itt nőtt fel, apja a Bohn téglagyár kantinosa volt. (Fotó:
FORTEPAN / Vajszada Károly)
A rossz hírű Cegajt a hatvanas évek elejére lebontották, részben a helyén épült fel az ország egyik első lakótelepe, a Kísérleti Lakótelep. A később elterjedt magasházak helyett ekkor még alacsonyabb téglaépületeket emeltek, a cél - innen a név is - az volt, hogy élesben próbálják ki a tömeges lakásgondok orvoslására papírra vetett új háztípusokat. Húszféle terv alapján épültek meg a Kísérleti házai, és bár a kivitelezésnél sok minden nem valósult meg az eredeti elképzelésekből, a végeredmény még mindig élhetőbb városrész lett, mint a későbbi nagy panelrengetegeké. A kipróbált megoldások (például a harmonikaajtókkal egybenyitható helyiségek) közül csak kevés terjedhetett el a még inkább helytakarékosságra és költséghatékonyságra törekvő nagybani lakótelep-építéseknél, de a sok zölddel tarkított Kísérleti lakótelepen ettől még többnyire szeretnek élni az itteniek. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A képen látható, kanyargós Szőlőkert utcát a három évig a közelben lakó Krúdy is megörökítette melankolikus-nosztalgikus óbudai történeteiben. Prósz György itteni kocsmája a többi óbudai italméréshez hasonlóan a közeli Csúcs-hegy szőlőjéből készült bort adta a vendégkörnek, melyben a helyi munkások és iszákosok mellett hétvégenként a Pestről átruccanó kirándulók is feltűntek a két háború között. Krúdy halálával a vendéglátós, sramlizenés Óbuda is lassan elenyészett, azt legfeljebb csak a helyi nosztalgia és nosztalgiaipar tartja meg, mumifikált állapotban. (Fotó:
FORTEPAN / Vajszada Károly)
A régi Szőlőkert utca a hatvanas évekig létezett, ma már nincs nyoma. Helyén unalmas zöldterület lett, a nem túlságosan térszerű Flórián térhez kapcsolódó parkot a kutyákon és az itt rövidítőkön kívül nem sokan használják. Oldalában épült fel a 800 lakásos, mérete miatt faluháznak keresztelt panelsor. Eleinte a környékbeliek “kínai nagyfalként” emlegették a budai hegyek sziluettjét eltakaró és a solymári friss levegő útját is elzáró monstrumot, melynek tetején a “Lakás, betét, hitel, valuta” szavak váltották egymást a fényreklámban. A faluház néhány évvel ezelőtti felújítása a panelrekonstrukció mintaprojektjének indult. A színek némileg oldják a városrész szürke alaptónusát, a kapualjakban szoláriumszalonok visznek mesterséges fényt a száz forintos boltok és talponállók közé. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A régi Óbuda megsemmisítése a Kiskorona utcánál. A rossz vályogházakon kívül értékes épületek is a bontás áldozatául estek, olyanok is, amelyeket nem sokkal korábban renováltak. A sváb fuvarosok, borkereskedők lovait, kocsijait még a régi városrész bontásánál használták, utána az állatok mehettek a vágóhídra. (Fotó:
FORTEPAN)
A fenti fényképen épen látható földszintes épületsor megmaradt. Középen a Krúdy-ház, ma Vendéglátóipari Múzeumként működik. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A Flórián tér 1968-ban, szemben a még ki nem szélesített Szentendrei út. A balra lévő impozáns saroképületben (szintén lebontották) működött a magasabb igényeket is kielégítő Csemege Áruház. Vele szemben, a vörös csillagos épületben van ma az Index szerkesztősége, a csillag azóta lekerült a homlokzatról. (Fotó:
FORTEPAN)
A most Flórián Udvarnak nevezett épületben a rendszerváltás előtt a BRG rádiógyára működött, az igazi virágkor azonban a harmincas években volt: akkor az itt üzemelő dohánygyár női munkásai állították elő a magyar cigaretták közel felét. Most már természetesen senkinek nem jutna eszébe itt rágyújtani, hiszen tilos. (Különben is, leszokik az Index.) (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A Vörösvári út lebontott ház- és boltsora. A visszaemlékezések szerint mindent lehetett itt kapni, volt például a buszmegállóban egy mozgóárus, aki nyakba akasztható tálcáról tűsarkú cipő sarkára kínált valami védőbigyót. A háttérben épülő hosszú panel volt az egyik első, ami elkészült. A földszintes Óbuda népe rendszeresen zarándokolt az építkezéshez, hogy megcsodálja, hogy nő ki szinte egyik hónapról a rákövetkezőre a földből tíz emelet. Az átadás elhúzódott, mert a sorház egyik sarka megsüllyedt. (Fotó:
FORTEPAN)
A lassú hanyatlásnak indult Flórián Üzletközpont 1976-ban az ország első “modern üzletközpontjaként” nyílt meg, megelőzve többek között a Skálát és a Sugárt is. A különféle boltok mellett volt itt önkiszolgáló (az elmaradhatatlan lekerekített alumíniumtálcákkal és a menüben a heti egyszeri grízes tésztával), büfé (hot doggal!) de étterem is, ahol esküvőket, vállalati bálokat, szombatonként pedig diszkót tartottak. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A Vörösvári úti villamosmegálló, még panelek nélkül, Népszavával. Itt járt a megszüntetett 11-es villamos is, de egy időben még trolibusz is közlekedett Óbudán, a budai oldal egyetlen ilyen vonalaként. (Fotó:
FORTEPAN)
Most az 1-es villamos végállomása van a Bécsi és a Vörösvári út találkozásánál, de elvileg tervben van a vonal meghosszabbítása a Bécsi úton kifelé. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A lakókkal való vita miatt a Vörösvári út 60. szám alatti emeletes házat bontották le utoljára a környéken. Erre 1975 körül került sor, de nagy kertjét már korábban felszámolták. A gyümölcsfák helyén parkolóhelyre vadászó autósok köröznek. (Fotó:
FORTEPAN)
Összesen 4700 régi otthont szanáltak Óbudán, miközben 13 ezer panellakás épült a hatvanas és a hetvenes években. Bár a régi kerteket, a szomszédságok végét mindenki sajnálta, a panel újnak számító viszonylagos komfortja sokaknak jelentett előrelépést. A szoba-konyhás lakásokhoz képest lett melegvíz, központi fűtés, lakáson belüli WC. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
A Bécsi út a Nagyszombat utcánál, az Amfiteátrum közelében - itt volt régen Óbuda határa. A gyógyszertár előtti óra és hirdetőoszlop afféle lokális randihelyként is funkcionált, az út túloldalán állnak a “városi házak”. Ez a rész, ha nem is teljesen érintetlenül, de megmaradt. (Fotó:
FORTEPAN)
A rombolás - építés - felújítás - átalakítás hullámai után Óbuda eklektikus városrész lett, még a panelmentes körzetei is. Kiskocsmái, melyeknek a kerület hírneve is sokat köszönhetett, sorban zártak be, a historizáló homlokzatok nem mindenhol sikerültek igazán. Bár Óbuda régi hangulatait ma már kitartóan kell nyomozni, továbbra is erős a lokálpatriotizmus, még ha a kerülethez kötődő emberek közül jónéhányan el is költöztek. Összeállításunkhoz a Fortepan képei és az ott összegyűlő információk mellett sokat merítettünk az Óbuda régi fotókon nevű Facebook-csoporton folyó beszélgetésekből, visszaemlékezésekből, a régi óbudaiak egymásra találásának élményeiből is. (Fotó:
Ajpek Orsi / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
