Túl kínai vagyok ahhoz, hogy amerikai legyek, de túl amerikai vagyok ahhoz, hogy kínai legyek

– így fogalmaz magáról Shiqi/Julie Chen. A ma 24 éves kínai nő szülei tornászok voltak. Shiqi négyéves volt, amikor elváltak, ekkor költözött édesanyja az Egyesült Államokba, onnantól ott dolgozott edzőként, Shiqi pedig Kínában maradt.

Jobb jövő reményében ment az Amerikába, azt gondolta róla, hogy sok lehetőséget nyújt számára, hiszen mások is az ígéret földjeként tekintenek rá. Nem vitt magával, mert úgy gondolta, angoltudás nélkül nem tudna megfelelően gondoskodni rólam. Ezért én a nagyszüleimmel maradtam, míg apám úgy döntött, hogy elvisz magával a szülővárosába.

– írta az Indexnek Shiqi.

Néhány évvel később az édesanyja újraházasodott, Shiqi édesapja pedig 2007-ben úgy döntött, hogy az Egyesült Államokba küldi a lányát, az anyjához, mondván 

Jobb körülmények között élhetsz majd ott, Amerikában.

Ez volt az utolsó alkalom, amikor beszéltek vagy találkoztak egymással, Shiqi csak közvetetten tudott információhoz jutni róla, apja egykori csapattársaitól vagy kollégáitól.

Attól kezdve, hogy az Egyesült Államokba költözött, Shiqi egy másik életet kapott, új névvel. Julie Chen. Ma így szólítják.

Metamorphosis, magyarul Átalakulás a címe annak a fotósorozatnak, amit Julie-ról készített a dél-koreai származású 24 éves fotós, Jang Kjongdzsun. Jól ismeri Julie-t: jó néhány éve találkoztak először, amikor Jang Austinban, a Texasi Egyetem kampuszán fotózgatott, itt tanult ugyanis újságírást. Ezután fotózni kezdte Julie-t, pusztán azért, hogy valahogy kikeveredjen a depressziójából, amibe belezuhant. Közben megérintette a lelkületük hasonlósága. Úgy érezte: Julie legalább annyira magányos és kirekesztett, mint ő. Munkája ezt követően vált projektté, amivel Julie életén keresztül az emigrációval járó küzdelmeket is szerette volna bemutatni, írja a British Journal of Photography.

Néhány kép kifejezetten az emlékeiről szól, míg más fotók a múltja, az emlékei révén változnak. A tapasztalatain keresztül szerettem volna bemutatni, hogyan lett ő az, aki.

Shiqinek eleinte honvágya volt, az alkalmazkodás az új élethez nem volt könnyű. Persze, akadtak olyan szokások, amiket észrevétlenül épített be az életébe, ám miközben az Egyesült Államokban született ázsiai barátai az otthonuknak tartották Amerikát, ebből az érzésből neki sosem jutott ki, és közben Kínából is elvesztette éppen ugyanezt: hogy az otthonaként gondolhasson rá.

Háromszor járt Kínában azóta, hogy az Egyesült Államokba költözött: először 2009-ben, a nagypapája halála miatt. Ezután még kétszer meglátogatta a nagymamáját a nyári szünidőkben, és találkozott a gyerekkori barátaival vagy édesanyja barátjával, de az apjával, vagy bárkivel arról az ágról nem. 

A fegyelmezettségemet Kínának, a nyitottságomat Amerikának köszönhetem

– írta magáról Shiqi/Julie Chen, arra a kérdésre pedig, hogy mi jelenti most számára az otthont, azt válaszolta: már nem a fizikai hely határozza meg ezt, mint korábban. „Ha magamban vagy a társammal (Kjongdzsunnal) vagyok, akkor érzem azt, hogy 'otthon' vagyok." Az átalakulása, persze, még folyamatban van, ezért még ma is elveszett, de már nem a szó negatív értelmében – írta az Indexnek.

Biztonsággal állíthatom, hogy a két világ mixe vagyok – épp, mint egy iPhone: Amerikában terveztek, Kínában gyártottak. Egyik sem [sem amerikai, sem kínai – a szerk.] vagyok, és közben mindkettő vagyok. Az Amerikában megélt napjaim eredője kínai múltam, így aztán elkerülhetetlen, hogy inkább amerikai legyek, mint kínai, de a gyökereiem sosem tűnnek el.

A sorozat idén elnyerte a ZEISS Photography Award fődíját.

(Borítókép: Julie, felsőtestét és fejét egy szennyestartó fedi. „Időnként még mindig gyerek szeretnék lenni. Azt kívánom, bárcsak elrejtőzhetnék, hogy elkerülhessem az elkerülhetetlent." Fotó: Kyeongjun Yang)

---