Index Vakbarát Hírportál

Haarberg Orsolya Norvégiában élő természetfotóst a kezdetektől a természet, ezen belül is az érintetlen természeti táj látványa inspirálta a fotózásra. Leggyakrabban a táj szokatlan részletei ragadják meg figyelmét, de viszonylag széles spektrumban dolgozik az apróbb részletektől a széles panorámafelvételekig. Állatok többnyire a táj részeiként jelennek meg a képein – közel hozzák, élettel töltik meg a tájat, megismételhetetlenné teszik a látványt.

Orsolya közel húsz éve él Norvégiában, ahol az évnek legalább a felében télies az időjárás – északon és a hegyvidéki területeken a nyár derekán is előfordulhat egy-egy hóvihar. Norvégia legmagasabb hegyvidékén talált rá az otthonára, ott is az erdőhatár közelében, ahol novembertől májusig nagy valószínűséggel hó borítja a tájat.

Azért szeretem a telet, mert ilyenkor a természet puritán, letisztult. Megszűnik a zöldek dominanciája, hó és jég fedi a táj egy részét. Még az állatok egy része is leveti színes bundáját/tollazatát, és fehér kabátot ölt. Leginkább formákat és mintákat keresek a tájban, nagy hangsúlyt fektetek a vonalvezetésre és a kompozícióra – mindez télen sokkal egyszerűbb, mint a nyári színkavalkádban

– mondja Orsolya.

Egy ideje kerüli a turisztikai célpontokat – fontosabb lett az egyedi képi látásmód megnyilvánulása, mint a képen szereplő táj rendkívülisége. Korábban Észak-Európa legszebb tájain dolgozott, Izlandon, Lappföldön és a norvég partvidéken. „Azóta ezek a régiók felkapott turistalátványosságokká váltak, amiben valószínűleg én is ludas vagyok, mert – a volt férjemmel, Erlend Haarberggel közösen – világszerte megjelent egy-egy terjedelmesebb cikkünk ezekről a vidékekről a National Geographic magazin oldalain” – mesélte.

Tárnok ipartelepén járva egy átlagos gyárépülethez érkeztünk, de belül egy teljesen más világ tárult elénk. Ez az a hely, ahol több ezer karácsonyfadísz készül minden évben. A kilencvenéves Szabó Lajos éppen iskolás gyerekeknek mutatja be műhelyét. Teszünk gyorsan egy kört a gyerekek között, akik épp harang alakú karácsonyfadíszt készítenek, majd leülünk Lajos bácsival a műhely egyik csendesebb sarkába, és beszélgetni kezdünk. 

Lajos bácsi, egykori gépész-tervező, elhagyva állami alkalmazotti életét, feleségével hozta létre közös családi vállalkozásukat 1963-ban. Az indulás nem volt könnyű, de a cégük fokozatosan nőtt. Kezdetben bársonnyal vontak be vállfákat, majd játékok készítése következett: kisautók, babák és moncsicsik hagyták el a műhelyüket. „Életünk legnagyobb üzlete a bólogató fejű kutya. Az nagyon-nagyon jó volt” – emelte ki.

A játékgyártásban azonban akadtak kihívások, és a család hamar rájött, hogy a folyamatos innováció nélkül nehéz a verseny. Egy új, vákuumgőzölésre alkalmas gépet készítettek, ezzel tették fémesebb hatásúvá a játékokat. Ekkor jött az ötlet, hogy karácsonyfadíszeket is készíthetnek ezzel a berendezéssel. Nem sokkal később Lajos bácsi már külön erre a célra vásárolt néhány roncsgépet egy villanykörtegyártó vállalattól, és ezeket átalakította azzal a jelszóval, hogy 

A karácsonyfadíszek iránti szeretet és a munka minősége hamar híressé tette vállalkozásukat, azonban a rendszerváltás és a kor kihívásai miatt minden, amivel foglalkoztak, tönkrement, egyedül a karácsonyfadísz maradt. Feladták a háromszintes nagy gyárcsarnokukat, és hazaköltözött a cég. „Mondtam a családnak, hogy kezdjük újra a családi vállalkozást, menjünk megint haza a házunk pincéjébe, és készítsünk karácsonyfadíszeket, mert abból lehet kevesebbet is gyártani, mint ahogy én elképzeltem, hogy Amerikának dolgozzunk. Így aztán szép lassan elkezdtünk araszolni” – mesélte.

A manufaktúra még ma is a régi folyamatokat őrzi, és bár a kereskedelmi környezet változott, kitartottak a hagyományok mellett. Újraépítették vállalkozásukat, amely Tárnokra költözött, és az év minden napján készítik az üvegdíszeket.

Mohos Zsófia 2014-ben végzett a Semmelweis Egyetemen mint gyógytornász- fizioterapeuta, és még ugyanabban az évben mint alkalmazott fotográfus. Mivel kiskorától kezdve sok időt töltött Palócföldön, azt látta, hogy az évek során sok érték van elveszőben arrafelé. Úgy érezte,  hogy a fényképezőgép az az eszköz, amellyel megőrizheti ezt az eltűnőben lévő világot. Először a nagymamája falujában, Kisecseten és a környéken kezdett fényképezni, ebből készült egy magánkiadású fotókönyv is 2019-ben, Görbeország címmel. 

Zsófia 2020 óta a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjasaként egy hosszú távú dokumentarista sorozaton dolgozik. Az ösztöndíj időszaka alatt két palóc falu – Rimóc és Kupuszina – életét követi a személyes történeteken és a közösségi eseményeken keresztül. 2023 októberében jelent meg a Lélekjelenlét – Két palóc falu című könyve, az elmúlt években pedig több egyéni sorozaton kezdett dolgozni, melyek középpontjában a máig élő hagyomány áll.

Munkámban tudatosságra, értékteremtésre törekszem, célom, hogy a közönségben olyan gondolatokat ébresszek, amelyekben ráismerhetnek saját, talán már régen elfeledett élményeikre. Mindig fontosnak tartom, hogy adjak – azoknak, akiket megörökítek, élményt, érdeklődést, szeretetet. A közönségnek pedig olyan értékeket, amelyek megőrzésével talán már az utolsó órában vagyunk

– mesélte.

A Kossuth téren felállított ország karácsonyfájának kiválasztása az eddigi évekhez hasonlóan idén is felajánlások alapján történt, az Országgyűlés Hivatalához már év elejétől érkeztek a megkeresések. A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállító jármű helyigénye, valamint az utaztatás viszontagságainak elviselése. Ezeket a tényezőket mérlegelve idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára esett.

Amikor a fa kivágásának reggelén megérkeztünk Hajdúszoboszlóra, Hegedűsné Agárdi Zsuzsa és Hegedűs Imre háza előtt már javában dolgoztak a helyi áramszolgáltató szakemberei, a közelben lévő vezetékeket ugyanis a művelet idejére el kellett távolítaniuk. Zsuzsa és Imre a házukba invitáltak minket, majd mesélni kezdtek.

Pár évvel ezelőtt már felmerült a fa kivágása, de végül Imre hatására meggondolták magukat, a már megérkezett szakembereket pedig hazaküldték. A nyári viharok után viszont egyértelművé vált: a fa nem maradhat tovább a kertben. Zsuzsa szerint hiába szép és egészséges a fenyő, méretei miatt egy nagy szélviharban könnyen veszélyessé válhat. Ekkor jött az ötlet a felajánlásra, Imre titokban indította el a folyamatot.

Ezt a fát én ültettem, a kolléganőm férjétől kaptam 40 évvel ezelőtt, 1983-ban. Körülbelül 40 centiméteres lehetett. Úgy voltunk vele, hogy ha megmarad, akkor megmarad, ha viszont nem, nem. Végül aztán ilyen gyönyörű lett. Majd megszokjuk valahogy a hiányát, már most fáj érte a szívem, de boldog vagyok, hogy egy ideig még csodálhatják az emberek

– mesélte Zsuzsa.

A házaspár a nappalija ablakából néhány szomszéd társaságában nézte végig, hogy miként készítik elő a szakemberek a majdnem húsz méter magas és több mint háromtonnás fenyőfát a műveletre. „Innen már nincs visszaút, Imi!” – mondta egyik szomszédjuk a fa kivágásának pillanatában, miközben Zsuzsa és Imre meghatódva nézték, ahogy kertjükből kiemeli a daru a lucfenyőt. A fa ezután hosszú órák munkájával egy teherautóra került, amivel az éjszaka folyamán Budapestre szállították.

Fegyverneki Máté püspökladányi tűzoltó volt az, aki daruval a magasba emelkedett, hogy alpintechnika segítségével megkösse a fát. Ezután elválasztotta a tövétől, és segítette a kiemelést.

Nagyon megtisztelő, hogy itt lehetek. Én ebben élem a mindennapjaimat, másodállásban fakivágással és alpintechnikával foglalkozom, de ez egy különlegesen szép feladat volt

– mondta a főtörzsőrmester. 

Déri Miklós társadalmi kérdésekre különösen érzékeny, elkötelezett fotóművészként az aktuális problémákra reflektáló, szubjektív dokumentrarista fotóesszé-sorozatokon dolgozik. 2015-ben Roma test című sorozatában roma közéleti szereplőkről fotografált beállított, komponált portrépárokat, amelyekben szembeállította a romákkal kapcsolatos sztereotípiákat a „modellek” valódi életével, a világban betöltött valós pozíciójával. A véleményfotókkal megmutatta a negatív sztereotípiák abszurditását.

A 2016-os Magyar Sajtófotó Pályázaton André Kertész-nagydíjat nyert. Roma témájú képeivel több nemzetközi kiállításon vett részt, fotói többek között láthatók voltak Prágában és Berlinben. Ugyanebben az évben menekültekről készített riport-, illetve hírképszerű, hagyományos „migránsábrázolástól” eltérő megközelítésben, környezetben és életszituációban portrékat. A sorozat képei – a hosszú menekülést egy-egy percre megállítva – nem a menekülő „migránst”, hanem a menekülésre kényszerített ember tragikus tortúrájának egy viszonylag békés pillanatát rögzítették. Tematikus sorozatokban szűkebb környezetét, az egykor hírhedt, ma gyökeresen átalakulóban lévő budapesti Józsefváros jellegzetes helyszíneit járja be.

A kormoránok az egész életét végigkísérték Juicsiro Adacsinak. Imádja az állatokat, és minden reggel, amikor kiveszi őket egyenként hálókosarukból, óvatosan megsimogatja hosszú nyakukat. Ezzel nemcsak azt nézi meg, hogy épek-e madarak, hanem erősíti a közöttük lévő kapcsolatot is.

Számomra a kormoránok a partnereim – mondja a most 48 éves halász, akinek családja már 18 generáció óta űzi ezt a foglalkozást, és kiérdemelte a kormorán-halászmester címet. Az 1300 éves tradicionális halászat nagyon népszerű volt korábban, és nemcsak Japánban, hanem Kína egyes vidékein is űzték. A szigetországban azonban mára mindössze 50 kormorán-halászmester maradt. Technikájuk lényege, hogy idomított madarak segítségével halásznak, és fogják ki az édesvízi japán pisztrángot. Munkájuk elismeréseként megkapták a jogot, hogy különleges beszállítói legyenek ezzel a csemegével a japán királyi háztartásnak.

A kormorános halászat, vagyis japánul az ukai végignézése népszerű a turisták körében. A klímaváltozás következményeként azonban a Nagara folyó, ahol Adacsi és felmenői halásztak, egyre kevesebb vizet szállít, így a kifogott halak mérete is csökkent az elmúlt évtizedekben.

A társadalom többségének megvan a kedvenc helye a városokban: egy pad, a tökéletes kilátás a parkban. De hogyan látják a várost azok, akiknek ezek a helyek a szó szoros értelmében az otthonuk? 

A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával létrejött „Picture It” projekt fő célja a hajléktalanokkal és a lakhatási szegénységben élőkkel szembeni előítéletek és intolerancia csökkentése, eszköze a figyelemfelkeltés és érzékenyítés a hajléktalanok társadalmi befogadásának fokozása érdekében. A kezdeményezés alapelve, hogy a társadalom más csoportjai maguktól az otthontalan emberektől szerezhessenek közvetlen és hiteles tapasztalatokat. A hajléktalanságot átélt emberek megmutathatják kevésbé látott oldalukat, látásmódjukat, művészetüket a többségi társadalom tagjainak, ezzel segítve a társadalmi beilleszkedést, a reintegrációt.

Idén 31. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legnagyobb hagyományokkal bíró természetfotós pályázatát. A „Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2023” pályázatra 2926 érvényes kép érkezett 153 szerzőtől.

Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke elmondta, hogy valamennyi kategóriában nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jó természetfotókat láthatunk. „Úgy gondolom, a kiállítás anyaga hatalmas merítés a Természet tárházából, amelyben mindenki találhat kedvére valót. Volt közöttük több is, amely azt a pillanatot ragadta meg, amelyek örök érvényűek, mert megismételhetetlenek” – mondta. A kiállítás képei között artisztikus megjelenítésre, egyéni látásmódra, meghökkentő akciófotókra, megható, gyengéd pillanatokra vagy az arcokra mosolyt csaló viselkedésformákra is találunk példákat.

Úgy érzem, a kiállítás igazán fontos üzenete az, hogy csak egyetlen csodálatos Földünk van, amit ma számtalan veszély fenyeget, és amit meg kell védenünk magunknak és a jövőnek – elsősorban saját magunktól

– tette hozzá Kalotás Zsolt.

Fáth Péter, a naturArt elnöke szerint nagyon magas volt a színvonal, a III. fordulóba bejutott nagyjából 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön. Ez a magas színvonal eredményezte, hogy idén a korábbinál több, összesen 122 pályamű került kiállításra, illetve az albumba. 

Örömteli, hogy a fiatal természetfotósok most is kitettek magukért. Nem kell tehát aggódnunk: a magyar természetfotózásnak van utánpótlása

– mondta.

• 2023-ban Az év természetfotósa címet Daróczi Csaba nyerte, akinek 12 képe szerepel a legjobbak között.
• Az év természetfotója 2023-ban címet Moldován Zsolt Magasugrás című képe nyerte el.
• Az év ifjú természetfotósa címet Őrsi Ákos nyerte.

Ahogy a korábbi években, idén is a nézők elé tárulnak az elmúlt év legszebb magyar asztrofotói a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A Csillag-Képek 2023 Országos Asztrofotó Kiállítás 60 asztrofotós 100 munkáját mutatja be a Magyar Asztrofotósok Egyesülete szervezésében. Az átfogó kiállítás célja, hogy a magyar asztrofotósok rendkívül színvonalas, sokszor nemzetközi elismerésre érdemes vagy éppen díjnyertes fotói eljussanak az érdeklődő közönséghez egy egységes fotógyűjtemény formájában.

Ez a gyűjtemény három kategóriába sorolja be a csillagos égbolt jelenségeit ábrázoló fotográfiákat:

1. asztrotájkép, ami a földet és az eget együtt ábrázoló képeket gyűjti össze
2. Naprendszer, ahol a Naprendszer égitestjeit láthatjuk képeken;
3. mélyég, vagyis a csillagok, csillagködök és galaxisok világát ábrázoló felvételek kategóriája.

Jellemzően ez a három kategória van jelen valamilyen formában minden nemzetközi asztrofotós-megmérettetésen is. Érdekesség, hogy ennek a felosztásnak nem csupán csillagászati, hanem fotográfiai oka is van. A különböző témákat markánsan eltérő technikával örökítik meg a fotósok, sőt jellemzően egészen más az alkotók habitusa is. Mélyégfotót készíteni precíziós türelemjáték, míg egy napkitörést, meteort vagy sarki fényt gyakorlatilag „vadászni” kell.

Még ezen a hétvégén lehet meglátogatni azt a 29 szabadtéri fotókiállítást Csákváron és a környéken, amely a FotoKozma fesztivál keretein belül került megrendezésre. Csákváron, a Mikes utca elején a parkban megtekinthető Ujvári Zsolt hazai kisvizek élővilágát bemutató látványos fotósorozata is, amely a ‘Kisvizek rejtélyes világa' címet kapta.

Rohanó hegyi patakok, nagy folyók és alföldi kisvizek. Különbözőek, de mégis közös bennük, hogy mind-mind élettel teli, ugyanakkor sérülékeny élőhelyek, amelyek megóvása, megőrzése létfontosságú.

E lenyűgöző ökoszisztémák varázslatos, titkos, szabad szemmel olykor láthatatlan világába kalauzolnak el Ujvári Zsolt fotói, az időszakos kisvizek és a keréknyomokban felgyűlt pocsolyák nyüzsgő rákfaunájától, a Bükkös-patak őshonos kövi rákjain és tündérszerű kérészein át, egészen a dunavirágok kavargó éjjeli keringőjéig. A természetfotós képeivel egyrészt igyekszik bemutatni a bennünket körülvevő élőlények végtelen változatosságát, felhívja a figyelmet a biodiverzitás megőrzésének fontosságára, még az élővilág olyan apró, ám nélkülözhetetlen lebontói esetében is, mint az 1 mm-es gömböcugrókák, továbbá illusztrálja az aktuális, vízi életközösségeket fenyegető veszélyeket, valamint a küszöbön álló ökológiai katasztrófákat, mint a szúnyoggyérítés vagy idegen fajok megtelepedése.

Zsolt felvételei nem csupán arra hivatottak, hogy bemutassák a körülöttünk lévő tünékeny csodákat, hanem egyúttal környezettudatos gondolkodásra ösztönöznek bennünket.

Október utolsó hétvégéjéig lehet látogatni azt a 29 szabadtéri fotókiállítást Csákváron és a környéken, amely a FotoKozma fesztivál keretein belül került megrendezésre. Csákváron a Széchenyi utcában, a Szeretetszolgálat Otthon előtt megtekinthető köztük Kaszás Norbert minimalista kompozíciós, Kis vonalakban című kollekciója.

A lényegre törő, minimalista képek nemes egyszerűséggel nagyítják fel Norbert természetről alkotott vízióit. Az egyszerű fekete és fehér háttereken megalkotott képek elindítják a fantáziát, és az apró makrovilágot egy nagy univerzumba helyezik, a néző fejébe.

Az absztrakt fotózásnál az a legnagyobb különbség a dokumentarista képekhez képest, hogy nem azt fotózzuk le, amit látunk, hanem azt, amit kitaláltunk. A természet pedig tökéletes alany a megvalósításhoz” – vallja Norbert.

Az ilyen képek elkészítéséhez egy különleges kompozíció kell, vagy multiexpozíciós technika, vakutechnika vagy hosszú záridős beállítás. Fontos a kísérletezés, a próbálkozás és a különböző beállítások változtatása. A minimal art képeknél az egyszínű, homogén fehér vagy fekete háttérrel érhetőek el a letisztult képek, így a témáról szinte semmi nem veszi el a figyelmet. 

Kaszás Norbert

Kaszás Norbert 1981-ben született Esztergomban, ahol jelenleg is él. Gyermekkorát Pilismaróton töltötte, ami egy kis falu a festői szépségű Dunakanyarban. Talán az ottani táj és a változatos élővilág volt az, ami megszerettette vele a természetet. Akkor jött rá, hogy milyen szépségeket is rejt magában a növények és állatok világa. Emiatt vált céljává, hogy meg is örökítse ezeket a csodálatos formákat, színeket, fényeket, hangulatokat és a változatosságot, ami körülvesz minket.

„Több fotós műfajban is kipróbáltam magam, de rájöttem, hogy hozzám a természetfotózás áll a legközelebb. Számomra ez jelenti a kikapcsolódást, a nyugalmat, a szépséget és a kihívást. Leginkább a makrotémák a kedvenceim, mert amikor belenézek a fényképezőgépem keresőjébe, egy parányi, titokzatos világ tárul elém, ami mellett amúgy sokszor észrevétlenül elhaladunk” – tette hozzá Norbert.

Október utolsó hétvégéjéig lehet látogatni azt a 29 szabadtéri fotókiállítást Csákváron és a környéken, amely a FotoKozma fesztivál keretein belül került megrendezésre. Az Eszterházy-kastély parkjában négy kiállítás is megtekinthető, köztük Az én Vietnámom című kiállítás.

Pham Huy Trung drón- és tájképfotós Hanoiban született, Vietnámban. Munkájának fókuszában a mindennapi élet és a tájképek készítése áll Vietnámban, Ho Si Minh-városban.

Kíváncsiságának köszönheti, hogy az internetes képek böngészésétől eljutott arra a pontra, hogy érdekelni kezdte, miként készülnek ezek a gyönyörű képek. Fogta a fényképezőgépét, és elindult felfedezni csodálatos hazáját. Idővel rájött, hogy a különböző fényképezési technikákon és látószögeken belül a magas nézőpont az, ami újdonságokat szolgáltat a fotókhoz. Ezért amikor szabadideje engedi, egy drónnal elindul az országban északról dél irányába, hogy megörökítse az emberek mindennapjait és az ország tájait. Fotózott homárfarmot, parkoló csónakokat, lótusz- és teaszedőket, állatokat és különböző halászháló-mintázatokat.

A Colorado folyó valaha több mint 2000 kilométeren húzódott, a hófödte Sziklás-hegység lejtőitől a Kaliforniai-öbölig, az Egyesült Államok nyugati részén és Mexikón át. A folyó Sonora-sivatagot átszelő része azonban már nem éri el a deltát, mert vizét mezőgazdasági területek, Phoenix és Las Vegas vízellátására használják. Ezen nagyvárosok kedvéért gátakkal és csatornarendszerekkel terelték el a folyót, mert csupán így képesek ellátni a több mint 44 millió ember vízszükségletét.

Egy folyóprogram menedzsere szerint az elmúlt 30 évben mintegy 20 százalékkal csökkent a Colorado folyóvízhozama. A folyó a hó olvadásából és az erdőkben lévő csapadékból nyeri a vizet, amely természetes víztározókban és tavakban gyűlik össze. Az aszály és a globális felmelegedés következtében a hegyekben gyorsabban olvad a hó, és gyorsabban párolog a víz a tározókból, a kiszárított talaj pedig elnyeli az esővizet, mielőtt az a folyókba érhetne, így a szezon elejére a folyók kiszáradnak.

A mezőgazdasági területek öntözésének szükségleteit 80 százalékban a Colorado fedezi, a folyó mentén épült gátak és vízerőművek pedig 40 millió embernek szolgáltatják az ivóvizet és az áramot, így mindez tovább csökkenti a vízfolyamot.

2022-ben az USA kormánya szigorú korlátozásokat vezetett be a folyó vizének használatára, ami Arizona éves bevételét 21%-kal csökkentette.

2022–ben, több hónapon át tartó rendkívüli aszály sújtotta Európa nagy részét, köztük Magyarországot is.

Az öntözőcsatornák, víztározók, tavak nagy része az Alföldön kiszáradt, és az ország két legnagyobb tavának, a Balatonnak és a Velencei-tónak a vízszintje is jelentősen lecsökkent. Mind az élővilág, mind pedig az itt élők életkörülményei radikálisan megváltoztak.

A gazdálkodók jelentős része nem tudta öntözni termőföldjeit, ezért idő előtt volt kénytelen learatni terményeit, ha volt mit. A kukorica- és napraforgó-állomány az Alföldön és Közép-Magyarország nagy részén megsemmisült, és a búza terméshozama is csak töredéke lett az átlagnak. A kisült gyepeken az állattartók nem tudnak legeltetni és kaszálni, míg a takarmány ára a háromszorosára nőtt, így akik még nem jutottak csődbe, az állomány felszámolása mellett döntöttek.

Ezek a változások már most is negatív hatással vannak a közlekedési, egészségügyi és élelmiszer-ellátó rendszereinkre.

Ez a fotóprojekt különböző technológiákat dokumentál, amelyek lehetséges megoldásokat kínálnak a fenntarthatóság és a karbonsemlegesség kialakításában. A fotós innovatív létesítményeket látogatott meg Európa-szerte, Izlandtól Olaszországig, 2020 és 2022 között.

Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala, az OHCHR szerint az ember által előidézett éghajlatváltozás a legnagyobb, legáthatóbb fenyegetés a természeti környezetre és a társadalomra, amelyet a világ valaha tapasztalt. Ez arra késztette az Európai Uniót, hogy olyan célokat tűzzön ki, amelyek szerint 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2050-re pedig teljesen meg kell szüntetni azokat.

A Net-Zero Transition sorozata a WorldPress 2023 Hosszú távú projekt kategória nyertese. A képeket meg lehet tekinteni a FotoKozma Fesztiválon, Csákváron láthatja a közönség a Szabadság téri parkban, illetve 2023. szeptember 27-től október 1-ig a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expó és élményprogram keretein belül a Hungexpo területén.

Budapest két helyszínnel, a fő attrakcióként szolgáló, az eseményre épített Nemzeti Atlétikai Központtal, valamint a belváros legszebb részén kialakított ideiglenes versenypályával – ahol a gyaloglószámokat, majd a maratonfutást bonyolították – rendezte meg augusztus 19. és 27. között az atlétikai világbajnokságot. A 49 versenyszámra 202 országból összesen 2187 atléta nevezett, ami a résztvevők számát illetően rekord a szabadtéri vb-k 40 éves történetében.

A helyszínre kilátogató 400 ezer ember – több mint száz országból érkeztek hazánkba vendégek kimondottan az eseményre –, valamint a történéseket a televízió előtt követő több száz millió, egyes becslések szerint egymilliárd néző színvonalas versenyt láthatott, megannyi felejthetetlen, sporttörténelmi pillanattal.

A legutóbbi, tavalyi vb 44 egyéni világbajnoka közül 38 szállt ringbe a címvédésért, akadt, amelyiküknek összejött, másikuknak nem. De a sport, az élet már csak ilyen. Ahogy minden sporteseménynek, a budapesti világbajnokságnak is megvoltak a sztárjai, még akkor is, ha ezek a sztárok nem feltétlenül „itt és most” születettek, előéletük alapján akár már kijárt számukra a megkülönböztetett figyelem.

Egyikük a svédek többszörösen megkoronázott rúdugrókirálya, Armand Duplantis volt, aki Magyarországon először ugrott hat métert. Aztán kisvártatva követte példáját a Fülöp-szigeteki Ernest John Obiena is, de a favoritban volt még tíz centiméter plusz – sajnos a 623 cm-es világrekord nem, pedig próbálkozott vele becsülettel –, ami aranyéremhez segítette. A férfi magasugrásban aranyérmes olasz Gianmarco Tamberi showmanként is megállta a helyét. A férfiaknál távolugrásban a görög Miltiadisz Tentoglou, a nőknél hármasugrásban a venezuelai legenda, Julimar Rojas nyert az utolsó ugrásával, utóbbi sorozatban negyedszer nyerte meg a számot a vb-n.

A gyaloglóknál 20, illetve 35 kilométeren is spanyol versenyző győzött, ráadásul mindkettő duplázott: a férfiaknál Álvaro Martín, a nőknél María Pérez. Kalapácsvetésben is egy nemzet képviselői gyűjtötték be az aranyérmet, a férfiaknál Ethan Katzberg, a nőknél Camryn Rogers, így Kanadának már három vb-érme van a versenyszámban.

A futóknál egy 26 éves amerikai, Noah Lyles volt az abszolút sztár, egymaga három aranyérmet gyűjtött, közte a legklasszikusabb számnak számító 100 m síkfutást, valamint 200 m-en sem talált legyőzőre, és tagja volt a 4×100 m-es váltónak is. A nőknél a két favorit az amerikai Sha'Carri Richardson, valamint a jamaicai Shericka Jackson óriási csatákat vívott egymással, úgy az egyéni, mint a váltószámokat illetően. Utóbbi ráadásul minden idők második legjobb idejével nyerte meg a 200 m-t, mindössze hát századdal maradt el Florence Griffith-Joyner megközelíthetetlennek tartott 21,34 másodperces világcsúcsától, amit a szöuli olimpián futott a 38 évesen elhunyt amerikai atléta.

A FotoKozma kültéri fotófesztivál, amelynek központja Csákvár, egyedi koncepció alapján épül fel a Vértesben. 29 kiállítás mutatja be Csákváron és a környező településeken, hogy miként vegyülnek a sajtófotók és a klasszikus természetfotók az autonóm művészeti alkotásokkal. Mind egy céllal jöttek létre, hogy fókuszáljanak az ember és a természet kapcsolatára, és a lehető legközelebb vigyék az embert a természethez.

Ilyen Andrew Studer is, akinek képeivel rengeteg közösségi oldalon találkozhatnak a fotósok. Az Instagram-sztár fantasztikus, mesébe illő képeivel és egy űrhajóssal hívta fel magára a világ figyelmét. A Space to Roam projektjében ugyanis egy űrhajós áll a középpontban.

A projekt egy űrhajós felfedezésein keresztül mutatja be az űrbéli tájakat, amelyek itt a Földön fellelhetőek: az antarktiszi hatalmas, földön kívüli lényekre emlékeztető pingvinkolóniától kezdve az afrikai ars-szerű tájakig. Az angol nevén Space to Roam sorozat rivaldafénybe helyezi bolygónk szépségét, egy földönkívüli szemén keresztül vezeti végig a nézőt földünk szürreális tájain, amelyek szépségükkel megállítanak, és megbecsülésre ösztönző módon elgondolkodtatnak minden bolygólakót.

A fotós elkötelezettsége Földünk megóvása iránt és annak bemutatása hozta létre ezt projektet, amit saját utazásai során készített. A képein nem használt komolyabb digitális utómunkát.

Az egyik legaktuálisabb téma ma Magyarországon az oktatás, illetve a pedagógusok ügye, amely nagy nyilvánosságot kap, főként a sztrájkoknak, majd a polgári engedetlenségi akcióknak köszönhetően.

A pedagógus-szakszervezetek béremelésre vonatkozó követelésére válaszul a kormány 2022 év elején tíz százalékos ágazati szakmai pótlékemelést hajtott végre, amely bőven a várakozásokon alul maradt. Ennek hatására a szakszervezetek a következő időszakban figyelmeztető sztrájkot és határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést is szerveztek.

A kormány tavaly februárban rendeletben fektette le a sztrájk új szabályait, a módosítás később törvényi erőre is emelkedett. A változás komoly felháborodást váltott ki, a tanárok ezután kezdtek polgári engedetlenségbe.Tavasz végén az oktatás ügye átkerült a belügyi tárcához, ősszel pedig elbocsátottak 14 polgári engedetlenségi akcióban résztvevő pedagógust.

A tiltakozás 2023-ban is folytatódott, eleinte amiatt, mert a kormány a régóta követelt 50 százalékos béremelés helyett idén januárban is egy 10 százalék körüli pótlékemelést biztosított. Erre jött még rá a státusztörvény-tervezet, ami újabb tüntetéshullámot indított el.

Virág frissen végzett óvodapedagógusként állt munkába 2022 augusztusában. Egyetemi évei alatt bízott benne, hogy javul a pedagógusi hivatás mind hivatalos, mind társadalmi megítélése, de döntésére kevéssé voltak hatással az olykor nehéz körülmények, mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni. Igaz, megélhetéséhez szükség van jelenleg szülői támogatásra, később pedig akár pluszmunka vállalására is.

„Ezt akartam csinálni, most is ezt akarom csinálni, nem foglalkozom a körülményekkel, azzal foglalkozom, ami ott történik, ami nap mint nap feltölt, és amit nap mint a nap a gyerekekkel csinálhatok” – mesélte.

Dolgozhatna egy magánintézményben is, de úgy gondolja, az állami intézményekben lévő gyerekeknek van szüksége arra a pluszra, amit ő adhat, hiszen a pedagógusoknak kevesebb ideje és módja van foglalkozni az oda járó gyerekekkel.

Egyre inkább megerősödött bennem, hogy ezeknek a gyerekeknek van rám szüksége, nem pedig a magánóvodába járó hétfős csoportnak, ahol amúgy is foglalkoznak velük. (...) A pénz talán az egyetlen, ami motivál arra, hogy magán, de amúgy ez egy nagyon jó hely számomra

– tette hozzá.

Melegh Noémi Napsugárt választotta a zsűri az öt finalista közül az idén a Hemző-díjra. Humanizmusa, tudatos alkotói gesztusai, óriási munkabírása és változatos stiláris megközelítése miatt emelkedett ki a tavaly is már finalista fotográfus a nagyon színvonalas mezőnyből 2023-ban. A zsűri azt is nagyra értékelte, hogy bár Melegh Noémi Napsugár éveken át követi egy-egy témáját, de sok új projektbe is belefog, amellett hogy a napi riporteri munkáját is igazán magas színvonalon végzi. 

A díjazott mellett a finalistákat, Mohos Zsófiát, Rostás Biankát, Szajki Bálintot és Zoltai Andrást is méltatták a 2023-as Hemző-díj ünnepélyes átadásán. Az idén már tizedszer hirdették meg a Hemző Károly-díj pályázatát. A 35 év alatti magyar fotográfusnak adható elismerést a Hemző Károly Alapítvány hívta életre azzal a szándékkal, hogy ápolja a nagyszerű magyar fotográfus, Hemző Károly emlékét, és segítse a fiatal magyar fotósokat.

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az alapítvány titkára, Szarka Klára – tizenhárom jelölt közül választotta ki az öt finalistát és közülük a díjazottat. A finalisták és a győztes munkáiban többek között a hátrányos helyzetű vidéki fiatalok élete, a palóc hagyományok, a klímaváltozás és a víz problematikája, a ritka betegséggel élő ember küzdelme és egy zalai buddhista szerzetes sorsa is fókuszba került.

Az idén a díjátadót a Hemző-maraton keretében rendezték meg a Capa Központban június 11-én. A tavalyi nyertes Ruprech Judit kiállítása, a Szelíd szabadság megnyitója mellett vetítés és beszélgetés, valamint filmpremier is várta a közönséget.

„Ott tartunk, hogy a semmittevést is tanulni kell. Legalábbis azt, hogy megengedjük magunknak, hogy a dologtalanságot ne érezzük időpocsékolásnak, és ne szorongjunk, ha épp nem foglalkozhatunk a munkánkkal, nem tanulhatunk, nem tájékozódhatunk a világ dolgai felől ötpercenként. Az információs túltelítettség korszakában, ahol a közösségi média és az okostelefonjaink a figyelmünkkel kereskednek, öt perc az új negyvenöt perc, az új mértékegység, ameddig még talán mindenki tud egy dologra koncentrálni. Legalább nem tizenöt másodperc, ahogy a social media platformokon jósolták nemrég – mostanra ott is igény mutatkozik a kifejtősebb, öt-tíz perces tartalmak iránt.

Standovár Júlia Everyday dilemmas [Mindennapi dilemmák] című munkája a mindennapi kudarcokról, a döntéshozatal lélektanáról, a szorongás különböző formáiról szól. A sorozat kezdődarabja mindezzel összefüggésben szintén a már emlegetett öt perccel foglalkozik. A 5 minute rule [Ötperces szabály] cím egy terápiás beszélgetés során felmerülő, mindennapokban alkalmazható egyszerű módszerre utal, amelynek lényege, hogy ha nehezen indul a reggel, vagy azt érezzük, hogy még az ágyból felkelni sincs motivációk, akkor tegyünk egy kísérletet, válasszunk ki egy feladatot, tennivalót a napi listánkból, és tűzzük ki azt a célt csupán, hogy öt percig csináljuk. Ha azután sem megy, akkor inkább feküdjünk vissza az ágyba (amennyiben megtehetjük), ha pedig beindulunk, akkor meg már rég túl leszünk az öt percen, mire észrevesszük, hogy szinte kész is vagyunk vele. Jó ez az öt perc, jó tudatosítani, hogy az idő ekkora kis szelete is értelmet tud adni egy egész napnak. Az időkorlátokról, a heti bontású naptároldalakról, a karóránkról általában az jut eszünkbe, hogy akadályoznak, beszabályoznak minket, arra már ritkábban gondolunk, hogy mint minden korlátba, ezekbe is bele lehet kapaszkodni.

Helyek és világok, melyeket nem ismerünk, amikkel nem találkozunk nap mint nap. Ha nyakunkba kapnánk a planétát, és elutaznánk olyan országokba, ahol az életkörülmények merőben eltérnek az átlagban megszokottól – mondjuk a harmadik világ országaiba –, kezdetben zavar lenne úrrá rajtunk. Vannak ezekben az országokban olyan helyek, melyektől óva intik az odalátogató turistát, így

Mégis, az ottani emberek – ellenséges reakció helyett – sokszor éppoly értetlenséggel tekintenek a mi kultúránkra. Számukra az a szokatlan, miért érdeklődünk az ő mindennapjaik iránt. Ezt a kontrasztot mutatja meg egy frissen megnyílt budai tárlat.

A Budapest FotóFesztivál Erzsébetvárossal együttműködésben hagyományteremtő céllal pályázatot hirdetett 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. Az évente meghirdetett pályázaton a nyertes alkotók munkái által a K6 Galériában, a BPF kiemelt eseményeként mutatkozik be a kortárs magyar fotográfia legifjabb generációja. A tematikailag kötetlen felhívás arra keresi a választ, hogy mi foglalkoztatja most a fiatal fotográfusokat, melyek azok a tematikák, kérdések, melyek mentén sorozataik / portfóliójuk formálódik. A kiállítás kurátorai főként az eredetiséget, a nem konvencionális látásmódot, megközelítést részesítették előnyben a témák és a koncepciók tekintetében is.

A Fresh Meat idei válogatása a fiatal felnőttek útkeresésével szembesít. Útkeresés: más, mégis ugyanaz generációról generációra. Szembenézés a múlttal, ismerkedés a testünkkel, az anyasággal. Reflexió az elmúlt években mindent meghatározó járványra, a felgyorsult, követhetetlen világra. Saját magunk és a környezet kizsigerelésére, a táj és magunk közé húzott ideiglenes (?) falakra.

A hét bemutatkozó fotós alkotásai 2023. április 23-ig a Klauzál6 Projekt Galériában láthatóak.

A kiállítás kurátorai: Mucsy Szilvia és Somosi Rita.