Index Vakbarát Hírportál

Elszabadult árak, kamuzások? Ezek az olimpia kockázatai

2015. július 9., csütörtök 15:25

Ha azt hitte, hogy egy olimpiára pályázni az csupa móka és kacagás, akkor ön csak a megvalósíthatósági tanulmány kozmetikázott vezetői összefoglalóját olvasta. Mi azonban láttuk a kilenc évvel ezelőtt, a 2016-os budapesti olimpiára készülő anyagot, amiből kiderül: egy olimpia politikai, gazdasági és infrastrukturális szempontból is igen rizikós.

Ugyan továbbra sem tudni a PricewaterhouseCoopers (PwC) által elkészített 1300 oldalas olimpiai megvalósíthatósági tanulmányról, amelyről a miniszterelnökség azt állította nekünk, hogy még el sem készült, a készítők szerint viszont kész van.

De sebaj, megszereztünk egy kilenc évvel ezelőtt készített anyagot. Márpedig elvileg ugyanezt a hatástanulmányt használta fel a PwC most is, csak éppen frissítve, aktualizálva. Márpedig ebben egy esetleges budapesti olimpiarendezés egész sok kockázatáról írnak.

Úgy véljük, a kockázatok zöme kilenc év után is fennáll, mert Magyarország azóta sem lett kevésbé korrupt vagy éppen szabálykövető ország.

Nézzük előbb a kockázatok azon fajtáit, amelyek különféle időpontokban jelentkezhetnek:

Maga a 2006-os megvalósíthatósági tanulmány (amely a 2016-os, illetve 2020-as budapesti – soha be nem nyújtott–- pályázati előkészítő anyag volt) nem foglalkozik a játékok megrendezésével kapcsolatos kockázatokkal, talán nem véletlenül, ezért mi is követjük a PwC gondolatmenetét, és csak az első két kockázati csoportot vesszük szemügyre.

A különböző időszakokban jelentkező kockázatokat az anyag három csoportra bontja: politikai, pénzügyi és infrsastrukturális kockázatra, és ezeket veszi végig.

Már a kezdetektől felmerülhet, pontosabban felmerülhetett volna, hogy mekkora politikai kockázattal is jár bedobni az olimpia ötletét, hiszen a politikai és a társadalmi konszenzus hiánya eleve megkérdőjelezi magát a szándékot. De most már ezen túl vagyunk, szerdán pedig a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalosan is bejelentette a NOB-nak a 2024-es olimpia megrendezésének szándékát, és ugyan a nagy pártösszefogás végül mégsem valósult meg, de a parlamenti és a fővárosi nagy többség összejött, így ebben a pillanatban úgy néz ki, a politikai támogatás adott. 

A társadalmi támogatottság megléte vagy hiánya azonban fel sem mérhető, feltehetően egy népszavazás tudná csak feltérképezni a közvélemény eltökéltségét egyik vagy a másik irányban. Erről a kilenc évvel ezelőtt készült megvalósíthatósági tanulmány sem feledkezik meg: a negatív kritikák meglétét (például valamilyen környezetvédelmi ügyben, amilyen a fák kivágása is volt a Dagály fürdő átalakításánál) alapnak veszi, és magas kockázatúnak tartja, ugyanakkor megoldást is kínál: a közvéleménnyel a kapcsolat folyamatos fenntartása. De ne szaladjunk ennyire előre.

A PwC közepes kockázatúnak nevezi annak a politikai kockázatát, hogy mi van akkor, ha már az első körben elbukik a magyar pályázat.

Amennyiben a pályázat még az első körben elbukik (ez a szűrés 2016 elején várható), azt a munkaanyag egyértelmű kudarcnak nevezi.
 

A második körös bukta azonban, tehát a 2017-es limai döntés, amikor megnevezik a 2024-es olimpia házigazdáját, már kevésbé kudarcos, sőt, jó alap lehet egy későbbi pályázathoz. 

De ennél érdekesebbek a magas kockázatot jelentő szempontok:

Ezekkel a kockázatokkal az eltitkolt 2015-ös (2024-es olimpiára szánt) megvalósíthatósági tanulmány valószínűleg szintén számol, de az ebből megismerhető 100 oldalas vezetői anyag nem.

Rovatok