Index Vakbarát Hírportál

Willi Orbán az Indexnek: Ezért robbant be Szoboszlai Angliában

2023. szeptember 4., hétfő 05:57

Nemcsak a látványos megoldások embere Szoboszlai Dominik, hanem rengeteget fut, ütközik, szerel, már most nagy hatással van a Liverpool játékára – nyilatkozott elismerően Berlinben az Indexnek volt csapattársáról Willi Orbán. Elmondta, hogy mi a célja idén a Lipcsével a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában, mint ahogy kitért arra is, mire építhet a magyar válogatott a szerbekkel szemben a közelgő belgrádi Eb-selejtezőn.

„Hiányzik Szoboszlai Dominik, de ha Lipcsében már nem is, a válogatott összetartásokon azért szerencsére éppen eleget látjuk egymást” – mondta az Indexnek a Stadion An der Alten Försterei vegyes zónájában Willi Orbán, és mivel a legkevésbé sem számított magyar újságíró felbukkanására vasárnap este, az ilyenkor szokásosnál jóval hosszabb ideig állt rendelkezésünkre az Union Berlin–RB Leipzig (0–3) Bundesliga-rangadó után.

Lipcséből szeretettel

Sűrű a program itt is, ott is, de a jó kapcsolat megmaradt Orbán és Szoboszlai között, mindig szakítanak időt arra, hogy váltsanak pár üzenetet. Az apropó most nem volt más, mint hogy átszakadt egy gát az Anfield Roadon, megszerezte első PL-gólját a vörösök által Szobónak és Domnak egyaránt becézett volt csapattárs és barát.

Láttam az Aston Villának lőtt hatalmas gólját, nagyon megérdemelte már, ráadásul ballal. Merthogy jobbal hihetetlen dolgokra képes, nagyon kevés ember büszkélkedhet olyan rúgótechnikával, mint ő, de láthattuk, hogy a másik lábát sem csak támaszkodásra használja. Emellett arról is meggyőződhetett mindenki, hogy nemcsak a látványos megoldások embere, egy jó passz vagy csel mellett rengeteget fut, ütközik, szerel, már most nagy hatással van a csapata játékára. Ezzel okozta talán a legnagyobb meglepetést.

Bár mindig nagy a mozgás, Willi Orbán szerint a lipcsei öltöző nem átjáróház, ugyanakkor nem is tartja ördögtől valónak, hogy szezonról szezonra meg kell találniuk a nyerő embereket, és láthatóan még mindig van hová nyúlni.

„Ne felejtsük, ezen a nyáron nemcsak Szoboszlai vette az irányt tőlünk Anglia felé, hanem Josko Gvardiol és Christopher Nkunku is, biztos vagyok benne, hogy a Premier League-ben szintén megállják a helyüket” – tette hozzá a 30 éves belső védő. Játékosok jönnek és mennek, ez a futball örök körforgása, évről évre építkezni kell, nincs ebben semmi új a 41-szeres magyar válogatott labdarúgó szerint. „Lehet, hogy ma még kevesebbet beszélnek Xavi Simonsról, Lois Opendáról vagy Benjamin Seskóról, mert fiatalok, pedig már most magas minőséget képviselnek. Érdemes észben tartani ezeket a neveket” – jegyezte meg Orbán.

A keret új, de a becsvágy a régi

Megítélése szerint az RB Leipzig ebben az idényben legalább olyan versenyképes lesz, mint amilyen az előzőben volt. „A Manchester City vitán felül a legjobb formában lévő európai futballklub, nem szégyen mögöttük továbbjutni a Bajnokok Ligája csoportköréből. Erre minden esélyünk meg is van, a Crvena zvezdát és a Young Boyst kötelező feladat felülmúlni” – latolgatta az esélyeket a múlt csütörtöki BL-sorsolás tükrében Willi Orbán. A Bundesligáról pedig úgy fogalmazott, hogy

újra meg kell próbálni megelőzni a Bayern Münchent, még akkor is, ha olyan játékosokkal erősítették meg a KERETÜKET a bajorok, mint Harry Kane, Kim Mindzse vagy Konrad Laimer,

az utóbbi épp Lipcséből tette át a székhelyét az Allianz Arenába. „A legutóbb is csak egy hajszálon múlott a trónfosztás, ezúttal miért ne nekünk sikerülne?” – bocsátotta előre a Red Bull futballcsalád csúcscsapatát 2015 óta szolgáló bekk.

Van potenciál a magyar válogatottban

Az Union Berlin elleni meglepően sima győzelemmel a háta mögött, jó formában érkezik meg tehát hétfőn a telki edzőközpontba Willi Orbán.

Kifejezetten jól kezdtük az Európa-bajnoki selejtezőket, de a legfontosabb mérkőzések még hátravannak: ezek közé tartozik a szerb–magyar és a Montenegró elleni hazai meccs is majd. Nyerni megyünk Belgrádba. Tisztában vagyunk az egyéni képességeikkel, azzal, hogy tele vannak topligák topklubjaiban szereplő játékosokkal, mégis úgy gondolom, hogy a miénk a jobb csapat. De ezt a pályán is bizonyítani kell.

Emlékeztettük Willi Orbánt arra is, lassan öt éve már, hogy bemutatkozott a magyar válogatottban (2018. október 12., Görögország–Magyarország 1–0). „Szerencsére jó néhány nagy sikert értünk már el, viszont sok hibát is elkövettünk, amelyekből mindig tanulni kell. Nehezen felülmúlható emlék a portugálok és a franciák elleni telt házas budapesti Eb-meccs, de az Izlanddal szemben megfordított pótselejtező is érzelmekkel teli csata volt, pedig akkor nem is lehetett ott a hátunk mögött a szurkolótábor. Öt év hosszú idő, de hiszem, hogy tovább fejlődhetünk, és a java még csak ezután jön.”

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Szerbiában vívja meg a soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét, míg vasárnap este Csehországot fogadja barátságos mérkőzésen. 

(Borítókép: Szoboszlai Dominik (b) és Willi Orbán a Montenegró–Magyarország Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésen a Podgorica Városi Stadionban 2023. június 17-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok