Peyton Manning két bajnoki gyűrűvel búcsúzik, és ezzel beéri a testvérét. Nem az ő érdeme a mai Super Bowl-győzelem, de az öröksége mégis csak szebb így.
Ennyi volt a Super Bowl 50 közvetítése.
Teljesen megérdemelten, az első sackje TD-t jelentett a csapatnak, a második is, de csak közvetve, az tette pár yardra a célterülettől a Broncost a hajrában.
Manning az első irányító, aki két csapattal is bajnok tudott lenni, Kubiak az első ember, aki játékosként és edzőként is ugyanazzal a csapattal ér a csúcsra, igaz, játékosként csak csere volt.
A meccs és a szezon is, mondja Peyton Manning, aki nagyon ügyesen kerülte ki a választ arra, hogy mit tervez a jövője kapcsán. Mindent, amin eddig átment, borzasztóan nagyra értékel, de a jövőjével kapcsolatos döntést később, némi gondolkodás után fogja meghozni. Előtte még van fontosabb dolga is, például meg kell csókolnia a feleségét és meg kell innia egy csomó sört.
24-10 a vége.
Akkor valami baj van a világgal.
1 perc még a végéig, második gyűrűjét nyerheti a Broncos-irányító, amivel történelmet ír, hiszen az első NFL-irányító lesz, aki két csapattal szerez bajnoki címet. 54 másodperc és 14 pont a két kulcsszám, ez lényegében behozhatatlan.
Innen már csak egy dolga van a Broncosnak: két percet lefuttatni valahogy.
13 yardot veszít vele a Panthers, ez volt a Broncos hetedik sackje ma.
Peyton Manning két bajnoki gyűrűvel búcsúzik, és ezzel beéri a testvérét. Nem az ő érdeme a mai Super Bowl-győzelem, de az öröksége mégis csak szebb így.
Idén sem nyer támadó-touchdown nélkül csapat Super Bowlt. Kétpontosra mentek, biztos, ami biztos, be is jött – Manning passzát Bennie Fowler kapta el.
Josh Norman húzta vissza a Broncos-elkapót, 1 yardról újra első kísérlettel jönnek a denveriek.
Meg is van az eredménye, Von Miller kiverte Newton kezéből megint, a Broncosnál a labda. Newont rávetődhetett volna, nem tette, a Broncos 4 yardon szedte össze, eldöntheti a meccset, akár egy mezőnygóllal is.
Ezt a játékot örökre mutogatják majd Newton kapcsán, hihetetlen, oda sem nyúlt a labdáért.
Von Miller az MVP. De lehet, hogy a meccs is eldőlt.
hogy megfordítsa a Super Bowlt, és bajnok legyen. Csak épp az eddig látottak alapján valahogy nincs ez benne a meccsben.
Saját 25 yardjukról indulhatnak, 7 perc még a mérkőzésből. Három gyors kísérlet végén annyi is a drive-nak, de két bő percet így is lepörgettek az órából, ez egy kis győzelem nekik. 4:51 a végéig, a Panthersnek 3 időkérése van még.
Jöhet megint a Panthers, 9 perc még a Super Bowl 50-ből, 72 yard előttük.
A Seahawks legendás erejű játékosa minden bizonnyal ezzel üzente meg a Super Bowl kellős közepén, hogy visszavonul.
— Shawn Lynch (@MoneyLynch) February 8, 2016
Bradley Roby valóban hozzáért, de nem láttak szabálytalanságot a bírók. Gano ezt a mezőnygólt már berúgta, 10-16-ra jött fel a Panthers.
mert a másodéves Panthers-defensive end nagyon komoly teljesítményt rakott ma eddig össze, volt már egy interceptionje, az előbbi labdaszerzés is az ő érdeme, és már három sacket is jegyzett.
Előbb kiejtette a kezéből simán Manning, akkor még visszaszerezte valahogy, majd Kony Ealy ütésénél másodjára már elvesztette. Még egy esély a Carolinának. A félpályáról jöhet a Panthers.
Ealynek ez volt a harmadik sackje ma, előtte Willia Davis és Darnell Dockett és Reggie White (3-3), illetve L.C. Greenwood (4) csinált már legalább ennyit.
Eddig soha nem nyert még csapat támadó-touchdown nélkül Super Bowlt. Öt csapat hozta le a meccset anélkül, hogy az offense-ük pontokat szerzett volna, mind kikapott. 2001-ben a Giants, 1989-ben a Bengals, 1975-ben a Vikings, 1973-ban a Redskins, 1972-ben pedig a Dolphins kapott ki támadó-TD nélkül.
Akkor most Von Millert mondanánk. De van még egy negyed a döntőből.
Von Miller elképesztő, sorban másodszor hozza élete formáját. Ő állította meg a Panthers-irányítót, akit aztán Derek Wolfe darált be.
Megint ő csinálja meg a first downt egy gyenge futás után. 2 perc sincs már közben a harmadik negyedből.
Előtte hiába volt egy szép futás C.J. Andersontól, a sack miatt semmit nem értek el vele, azonnal puntolhat a Denver, de őrzi 9 pontos előnyét. A visszahordás alatt szabálytalanul blokkolt a Panthers, így 15 yarddal hátrábbról kezdhetik majd a támadást.
A védő esett, kelt az interception után, ki is verték a kezéből a labdát, de arra ma már másodszor Trevathan vetődött rá. Újabb lendületesen induló Panthers-támadást úszott meg a Broncos, tényleg a védelmük csinálhatja ezt meg.
A republikánus elnökjelöltségre pályázó politikus szerint szar a Super Bowl.
So far the Super Bowl is very boring - not nearly as exciting as politics - MAKE AMERICA GREAT AGAIN!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2016. február 8.
42 yardos elkapással nyitják a támadást a Panthersnél, Brown két védő között húzta le Newton bombáját. Aztán máris a Broncos 30 yardosán belül Newtonék.
Emmanuel Sanders hozta a nagy yardokat, de 10 yardhoz érve betömörödött a Carolina védelme, így ők is mezőnygólon ragadtak – McManus nem hibázott 30 yardról