Index Vakbarát Hírportál

Megszületett az ítélet a szexuális zaklatás miatt feljelentett NFL-sztár ügyében

GettyImages-1411284536
2022.08.01. 15:25
Hosszú hónapok jogi vitája zárult le hétfőn azzal, hogy hat meccsre szóló eltiltást kapott Deshaun Watson, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Cleveland Browns irányítója.

A 26 éves játékos az egész tavalyi szezont kihagyta, mivel 25 nő polgári peres eljárást indított ellene szexuális zaklatás és a masszázskezelések alatt nem megfelelő magatartása miatt. Watson azóta a legtöbb vádlójával már megállapodott, azonban várhatóan még így is bíróságra kell mennie.

Most az NFL és a játékosszakszervezet által kijelölt független bíró hozta meg a sportszakmai ítéletet, amely az alapszakasz kezdetekor lép életbe, azaz Watson addig együtt készülhet társaival, utána azonban még az edzéseket sem látogathatja.

Watson a 2017-es drafton került a ligába, azóta posztján a legjobbak között volt az NFL-ben, a botrányt megelőző szezonban éppen vele kezdte volna el tervezni jövőjét a Houston Texans, amely akkor négy évre szóló, 156 millió dolláros szerződést kötött vele. A texasiak végül az idei holtszezonban három első, egy harmadik és két negyedik körös választási jogért elcserélték a Cleveland Brownshoz, ahol 

rögtön kapott egy öt évre szóló, 230 millió dolláros, teljes egészében garantált szerződést.

Watson hiányában a Browns Jacoby Brissett-tel kezdi az idényt, eltiltását követően a sztár a hetedik játékhéten a Baltimore Ravens ellen mutatkozhat be új csapatában.

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)



Rovatok