A tavaly nyári kinevezéskor a szurkolók és az edzők is azt kérdezték: ki ő? Sokan fanyalogtak, hogy érdemi teljesítmény nélkül, ajánlásra is lehet valaki kapitány, mások inkább kivártak. Ők tették jól.

A Ruhr-vidéki Hernében – Dortmund és Gelsenkirchen közelében – született Bernd Storck 19 évesen mutatkozott be az akkor első osztályú Bochumban. 1982. május 15-ét írtunk, a Bielefeld volt az ellenfél.

Strock nem jutott a csúcsra, de nincs miért szégyenkeznie játékos-pályafutása miatt. Persze itthon kóstolgatták, de hát Magyarország nem is lenne Magyarország, ha nem hányták volna a szemére, hogy még csak válogatott sem volt. Az előtte lévő külföldi kapitányok, Lothar Matthäus és Erwin Koeman is sikeres játékosmúlttal érkeztek, így könnyebb volt a magyar szakmai berkekben elfogadtatásuk.

Pedig tudjuk, a sikeres játékosmúlt és a sikeres edzői pályafutás nem minden esetben függ össze, sőt. 

És azt sem árt megjegyezni, hogy csak néhány magyar légiós – Dárdai Pál, Lisztes Krisztián, Hajnal Tamás  –  büszkélkedhet annyi Bundesliga-meccsel (178), amennyi neki van az első osztályból. Sérülései miatt 26 évesen aztán abba kellett hagynia a profi futballt, előtte 1989-ben kupát nyert a Dortmunddal, azon a kupadöntőn egyébként csere volt.  

Ezután a civil élet felé fordult, és közgazdászdiplomát szerzett az edzői papírok mellé.

Másodedzőként tért vissza 1993-ban, Jürgen Röber mellé a Stuttgart kispadjára, onnan a Herthához szegődtek, lényegében akkor indult be második karrierje, de mi még maradjunk egy kicsit az elsőnél.

Amikor személyes beszélgetésünk alkalmával a bemutatkozásának dátumát és az ellenfelet említettem neki, meglepődött, mert nem értette, hogy ez miért fontos. 

Azt válaszoltam, hogy egy portréban nem ugorhatjuk át ezt a korszakot, mert enélkül nem lenne teljes a róla kialakult kép.

Szerencsére a tekintélyes német szaklapban, a Kickerben megvan annak az első meccsnek a jegyzőkönyve, Storck 2-es osztályzatot kapott, ami kifejezetten jónak számít, hiszen a németeknél éppen fordítva van, mint nálunk, és az egyes a legjobb érdemjegy. Elmosolyodott a nevek és az osztályzatok láttán, amikor a korabeli fotójával, adatlapjával együtt megmutattam neki.

„Természetesen élénken emlékszem erre a meccsre. Az elsőt nehezen felejti az ember. Csütörtökön még az amatőrökkel együtt készültem, ám mivel a védelemből megsérült valaki, pénteken közölték velem, hogy elvisznek az edzőtáborba a felnőttekhez, úgy készüljek. Így még közelebbről láthattak, teszteltek, azt pedig Rolf Schafstall edző személyesen derítette ki, hogyan reagálok a téthelyzetre, mert megkérdezte tőlem, el tudom-e képzelni magam az első csapatban. Mondta, hogy egy erős játékost, Ewald Lienent kellene fognom. Azt válaszoltam, betehet, nem lesz semmi probléma, meg fogom oldani. Tudtam, hogy Ewald gyors, a Gladbachhal az UEFA-kupa döntőjében is játszott, de helytálltam, ahogy a védelem is. Egy jó meccsen az utolsó percben gólt kaptunk, ezzel lett 1-1.

A kettes osztályzat talán arról árulkodik, hogy nemcsak én éreztem jól magam a pályán, hanem mások sem láttak rossznak. Egy újonctól elfogadható az osztályzat, ugye?”

A dátumot azért érdemes még kiemelni, mert másfél hónap múlva a németek vb-döntőt játszottak az olaszokkal, 1980-ban pedig Európa-bajnokok voltak. A német tehát már akkor is topbajnokság volt, bár kétségtelenül a mostaninál sokkal brusztolósabb volt a Bundesliga.

A Bochum akkori kapusa Ralf Zumdick volt, aki most a Ferencvárosban Thomas Doll másodedzője.

Megkérdeztem még, hogy mit csinált 1986 nyarán, amikor a magyar válogatott utoljára szerepelt nagy tornán. Pontosan nem emlékezett, de akkoriban sok időt töltött kórházban, számos térdműtéten esett át az akkor már dortmundi védő. Arra is emlékezett, hogy már volt autója és motorja is, ami az egyik hobbijára emlékezteti, a ralit mind a mai napig szereti.

2008-ig volt másodedző Németországban, utána nekivágott a világnak. Vezetőedzői feladatokat is kapott, Kazahsztánban az egész utánpótlás reformját rábízták, mígnem Dárdai beajánlotta őt az MLSZ-nél, ahol sportigazgató lett.

Pedig nem így indult. Úgy gondolkodott, ha már olyan információk birtokában van, amivel a német futball emelkedésnek indult, és ami itthon nem ismert, akkor természetes, hogy ezeket átadja, teszi a dolgát, amiért az MLSZ megfizeti és amiért idehozta, de számos értetlenkedő reakció kísérte megnyilvánulásait. 

Ha kellett, radikális megoldást választott, ezt viszont a mindig önérzetes, de megújulásra képtelen hazai szakemberek java része támadásnak élte meg, és ellentámadásba ment át. Megpróbálták megosztó személyiségnek beállítani, amikor megállított egy edzést, hogy rámutasson a hibákra, és korrigálja azokat.

Storck eddig kilenc meccsen ült a magyar válogatott kispadján, és kétszer – egy gyakorlatilag tét nélküli selejtezőn és egy barátságos meccsen – kapott ki. És akkor ezzel visszatérünk a jelenbe, ami egyébiránt Storck külön kérése volt, mert nem szereti a nosztalgiát.

Storck úgy látja, Norvégia legyőzése számára azért is fontos volt, mert ha ott nem nyer, valószínűleg nem maradhatott volna az országban, talán visszatért volna Németországba. Ő akkor a személyes hitelét tette fel arra a meccsre, és a kudarc az egész német szakmai vonalat is kikezdte volna.

A norvégok elleni pótselejtező napjain nem rendeztek más meccseket a kontinensen, így minden figyelem a magyar futballra összpontosult. Ebből a lehető legszerencsésebben jöttünk ki, a magyar futball azt mutatta meg magáról, hogy vannak értékei, így lépett ki a múlt árnyából.

„Fontosabb a személyemnél, hogy a norvégok elleni két siker az országnak is irányt mutatott.

Ki lehet jönni a múlt fogságából. Muszáj túllépni a múlton és befejezettnek tekinteni, mert a világ futballja folyamatosan fejlődik. Amíg a magyar futball innováció nélkül emlékezett, máshol nagyot léptek

– mondta a szövetségi kapitány.

Épp a hazai megítélése és a korábbi kritikák miatt azt is felvetettem neki, hogy a bírálók gratuláltak-e neki esetleges személyesen. A harminc éve a vb-n a válogatottat irányító Mezey György elismerte a munkáját, de csak tévén keresztül gratulált.

„Szemtől szemben mindenki gratulál, sok dicséretet, biztatást kapok az utcán is a szurkolóktól. Dárdai Pál is az elsők közt hívott a norvég meccs után. Engem szalonképessé tett ez az eredmény, de én itt megint csak nem vagyok fontos, a srácok azok.

Ők érték el, ők múlták felül önmagukat. Ők érték el, hogy hosszú ínség után ismét ott lehessenek egy nagy tornán, megérezzék, milyen annak az íze. Én sem tudom, csak korosztályos vb-n vezettem eddig a magyar csapatot. A segítőm ellenben, Andy Möller volt néhány Eb-n vagy vb-n, világbajnok is, elég sok tapasztalatot kaphatnak tőle, kérdezgetik is.”

Szerinte a jelenlegi válogatott legnagyobb erénye a csapatszellem, az egység. Ha kizárólag egy jelzőt kellene illesztenie a válogatott elé, akkor a csapatszellem lenne az.

Külön kérésemre sem emelt ki senkit, mert szerinte mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Király Gábor, Gera Zoltán vagy Dzsudzsák Balázs milyen fontos pillért jelentenek, de ha a másik nyolc embertől ők nem kapnának segítséget, akkor elveszne, de legalábbis sérülne a szellemiség.

Minden meccs előtt a csapatszellem megerősítése a feladat, ahogy az is, hogy a védőktől segítséget kapjanak a támadók, és fordítva. Úgy gondolja, a válogatott kizárólag védekezéssel nem jutott volna ki az Eb-re.

De hogy törekedni fognak rá, az teljesen nyilvánvaló. A románok elleni első meccsét leszámítva nem is volt olyan tétmeccs, amikor ne lett volna eredményes a csapata.

„Ez az én filozófiám is. A gólszerzés. Gól nélkül nem tudunk nyerni. Ezt szeretném átadni a játékosoknak. Őszintén és hitelesen. Fontos, hogy az ellenfelet megakadályozzuk, de nekem el kell hitetnem a játékosokkal, hogy ők nem csak ezért vannak a pályán. Norvégia ellen csak jó védekezéssel nem tudtuk volna elérni a céljainkat. Csak jó védekezéssel ki sem jutottunk volna, és csak jó védekezéssel az Eb-n sem tudjuk elérni a céljainkat. Kell még más is.

Azt ugyanakkor tudniuk kell a játékosoknak, mi vár rájuk, és ne érje meglepetésként őket semmi. Ezért is választottunk brutálisan kemény ellenfeleket. Kell még emellé egy jó meccsterv. Kell az is, hogy amit gyakorolunk az edzéseken, azt viszontlássam a pályán. Erre próbáljuk meg felkészíteni őket minden esetben.

Azt is jó dolog elérni, hogy úgy lássák a futballt, ahogy én látom. Mi hiszünk bennük, nem kételkedünk.

Nekik pedig el kell hinniük, pozitívan gondolkodva képesek a nagyobb feladatok végrehajtására is. A magyar játékosok hajlamosak a negatív gondolatokra, ezen a felfogáson is igyekszünk változtatni.”

Ennek eredménye és erre vezethető vissza szerinte, hogy a játékosait még egyszer sem látta pánikban – holott Feröer ellen váratlanul hátrányba kerültek –, és bízik benne, a szurkolók is ugyanezt érezték. Nem hagyták, hogy fejvesztve rohangáljanak a pályán.

Ők sohasem sugároznak negatívumot a kispadról. Inkább azt, hogy bátorságra van szükség.

Ilyen bátor lépés volt például Oslóban Kleinheisler beállítása. Ennek külön sztorija is van, és álljunk is meg itt, mert az elmúlt harminc év egyik legjobb húzásának bizonyult egy válogatott szinten ismeretlen játékos beállítása.

Storck a Videotonnál büntetésben lévő játékosról Möllernek nem árulta el, hogy nem játszik a klubjában. Először csak azt gondolták, hogy a norvég csodagyerek, Ödegaardéhoz hasonlít a stílusa, és edzéseken vele majd felkészülhetnek ellene. Aztán kiderült, sokkal többre hivatott egyszerű alteregónál, az ő góljával Magyarország nagyot lépett az Eb felé, és persze a játékos is, hiszen pár hét múlva a Werder Bremennél találta magát. Möller erősítette Storck meggyőződését, be kell tennie a csapatba.

Kockázat nélkül a futball nem működik. Eközben azonban azt is tudniuk kell a játékosoknak, mi a kötelező, mit kell mindenáron teljesíteniük egymásért.

Storck arról is beszélt, hogy az első két ellenfél, Ausztria és Izland azért van Magyarország előtt, mert már korábban, tíz éve meglépték a sikeres futballhoz szükséges változtatásokat. Felismerték, hogy invesztálás nélkül a futball nem megy előre. És nemcsak a létesítményekre, az infrastruktúrára gondol, amikor a befektetésről beszél, hanem az edzői nyitottságról is.

Jelenleg még nem érdemes években mérni, hogy a magyar futball mikortól lesz majd folyamatosan sikeres, ő sem jelölt meg céldátumot: „Nem érdemes azon gondolkodni, hogy rajtunk kívül még hány német edző alkalmazása lendítheti fel a magyar futballt. Az a fontos, hogy képzett edzők legyenek. Akik értik a jelenlegi játékot. Teljesen mindegy, hogy magyar vagy német egy edző, ha azt látom: úgy követel, olyan teszteket alkalmaz, amik a nemzetközi trendeknek megfelelnek, akkor hasznos a futballra nézve.”

Storck rendre kiemeli: nem elég sokat futni. Úgy kell sokat futni, hogy közben gyors ritmusváltások is legyenek benne, ez a jelenlegi futball alapja, és ezt is bírni kell. A kondícióból sem enged, ezt szolgálták az ausztriai edzőtáborok. Az erőnlét az alfa és ómega, könnyebb teljesen fitten jó döntéseket hozni, mint fáradtan.

Az jó, hogy Magyarországon vannak akadémiák. Az már nem jó, hogy ezek az akadémiák nem ugyanolyan szinten vannak.

A németországihoz hasonló akadémia csak kettő vagy három van egyelőre, ami kevés.

Nincs mindenhol igazán profi munka, ahogy Izlandon vagy Ausztriában, de még nagyon az elején vagyunk. Most területi központok alakultak, az akadémiák előtt ott fontos képzést kaphatnak a 14 év alatti játékosok. Az újítások egyik fontos láncszeméről beszélünk.

Az Eb fontos torna, de csak egy állomás. Szeptemberben kezdődnek a vb-selejtezők, arra is készülnünk kell, mert rövid az idő” – összegzett.