A magyar futballválogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs arra számított, hogy a sikeres Eb-szereplés után a topbajnokságokból is kapkodnak majd a magyar játékosok után. Ön hogy képzelte a jövőjét a tavaly nyáron?

Már az Eb másnapján azt gondoltam, hogy a Bundesliga számomra sajnos csak álom marad, nem volt realitása. Mindig reálisan néztem a képességeimet, és most ott tartok, ahová képzeltem magam. Egy-egy kimagasló meccs a válogatottban nem elég a topligákhoz, nem szabad áltatni magunkat, így nem is vártam ajánlatot Franciaországból, de még Oroszországból sem. Aztán március elején megkaptam azt az ajánlatot, amire vártam. Sokan azt gondolják, azért távoztam Miskolcról, mert a csapat kieső helyen volt, pedig a távozásomnak semmi köze az akkori helyezésünkhöz. Nekem és a klubnak is ez volt a terve már az Eb előtt is, tény azonban, hogy az időzítés nem volt túl szerencsés.

Hogy az Eb mennyire játszott közre a szerződtetésben, utólag nehéz megítélni. Egy biztos, amikor Kínába szerződtem 2015-ben, az ottani horvát edzőm a bukaresti román-magyart, ami 1-1 lett, többször szóba hozta. Tetszett neki azon a meccsen a játékom, onnan is ismert.

Nagyszerű szerződést kaptam én is, a DVTK is. Jobban érzem itt magam, mint Csangcsunban, ami nagyon vidéknek számít Kínában, Észak-Korea felett van. Harmadszor szerződtem el a hazai bajnokságból külföldre, aminek szerintem jó üzenete van. Külföldről egy másik bajnokságba menni, az más, könnyebb. Otthonról külföldre menni, sokkal-sokkal nehezebb.

A régi fővárosban, Almatyban beszélgetünk, a BL- majd EL-főtáblára kerülő új főváros csapatát, az Asztanát nem tudták megverni a hét közben, pedig közel álltak hozzá. Továbbra is veretlenek 11 forduló után – négyszer nyertek -, de elégedettek-e?

Megint az utolsó percekben veszítettünk pontokat, ez bosszantó. Ez most egy vereséggel felérő döntetlen, mert az Asztana 4 ponttal vezet előttünk továbbra is, és egy meccsel kevesebbet játszott. Ha nyerünk, akkor csak egy pont lett volna a különbség, és ha a folytatásban csak egy picit botlik az Asztana, máris az élre kerülhetünk. Jobban nyomás alatt tudtuk volna őket tartani. Ehelyett rúgtunk egy pazar gólt, 1-0-nál volt két helyzetünk, nem éltünk vele, 1-1 lett.

Miért nem játszott?

A legutóbbi 3 mérkőzésen szinte félsérülten játszottam, van egy gyulladás a talpamban, ami egyre jobban fáj, ezért úgy döntöttünk az orvosi stábbal, mivel elég hosszú a szezon, a következő két hétben nem fogok játszani, és csak akkor kezdek el edzeni, ha teljesen eltűnt a gyulladás. Nyilván sajnálom, hogy nem játszottam, de lesznek még ettől fontosabb meccseink is. Gondolok elsősorban az Európa Liga selejtezőkre, hacsak nem mi leszünk a bajnokok.

A már említett hétvégi meccsen középhátvéd volt az Akzsajik ellen. Miért?

Sérülés és eltiltások miatt. A brazil Arzót kiállították, a horvát Markovic megsérült. Nem mondhattam, hogy nem játszom, ha ott van szükség rám. Kazah válogatottak ülnek a kispadon is. Majdnem lehoztuk kapott gól nélkül a meccset, de egy kellemes kis ellenfél volt, tavaly éppen bent maradtak.

Megszokta már a magaslattal járó szokatlan edzéseket?

Volt csapattársam, akinek vérzett az orra. Ezer méter magasan van Almaty. Engem ez elkerült, de az tény, magaslaton, ha kicsit is sérült valaki, sokkal inkább megviseli a terhelés.

Mennyire szabad egy meccsen előre mennie?

Csadadze, a Manchester Cityben is futballozó edzőnk gyakran integet, ha előrébb vagyok, mint szerinte kellene. Védőként pláne nem mozdulhattam. A védők előtt játszom középpályást. Mivel a Kairatnak úgy kell játszania, mint egy élcsapatnak, dominálunk, uraljuk a meccset, elég sokat van nálunk a labda. Otthon megesett, hogy 25 labdaérintésem volt csupán 90 perc alatt, most az sem ritka, hogy 80-szor a labdához érek. Vagyis elég sok akció átfut rajtam.

A csapat legnagyobb nevű játékosa, Andrej Arsavin. Milyen állapotban van az orosz csatár most, miért nem játszik?

Nem tartozik már a fiatalok közé, és aki a helyén játszik, jó formában van, de a meccseken csereként beszállva tud segíteni a csapatnak. Látszik rajta egy-egy passznál, hogy olyat tud, amit más nem. Olyan gondolata van egy átadásnál, amire nem készülnek fel a társak. 10-ből kilencen egy jól körülhatárolható megoldást választanak, ő az egyedit. És oda is tudja rúgni a labdát gond nélkül.

A karrierjét szerintem nem kell sokáig magyarázni, hiszen önmagáért beszélnek a Zenitben, Arsenalban eltöltött évek.

Mivel rájátszás van, nem nagy távolság a 4 pont az Asztana és a Kairat között. Az elnök által megjelölt cél, hogy mindent meg kell nyerni, még összejöhet.

Az Asztana kiesett a kupából, ezért ott egyszerűbb az életünk. A bajnokság más, de persze, meg kell nyerni mindent. A nemzetközi kupában nem voltam eddig sikeres, ezért is vagyok itt. Jó csapatunk van, erősíthetünk is még, szóval mindent megteszünk azért, hogy összejöjjön az Európa Liga legalább. A Kairat egyszer a Bordeaux ellen csúszott el az utolsó EL-kanyarban, telt ház előtt verték a franciákat.

Úgy érzi, nem volt más esélye egy jó kupaszereplésre csak Kazahsztánban?

Diósgyőrben nem láttam annak realitását, hogy újra Európa Ligában szerepeljünk, országon belül pedig akkor sem váltottam volna, ha valaki garantálja a csoportkört. Sem az Eb előtt, sem utána nem igazoltam magyar élcsapathoz, amit még a diósgyőri nehézségek ellenére sem bántam meg.

28 éves vagyok, nincs sok időm arra, hogy klubszinten a nagyon is létező terveimet valóra váltsam.

A Kairat minden évben szerepel a nemzetközi kupákban, előbb-utóbb elérik a csoportkört, bízom benne, hogy velem. Nagy dolog lenne a karrieremben, ha a válogatott után klubszinten is megmutathatnám magam Európában. Eddig sok dolog úgy alakult a pályámban, ahogy szerettem volna, bízom benne, ezután is így lesz!

Leszámítva az első légiós kalandot, Törökországban. Vagy abban is volt pozitívum?

Inkább tanulság volt benne, hogy kölcsönbe soha többet nem szabad elszerződnöm sehová. Ezt szem előtt is tartottam most a télen is, mielőtt megérkezett a kazahok ajánlata. Kölcsönben kiszolgáltatottnak éreztem magam, félre tettek, szinte az első pillanattól éreztem, hogy nem számolnak velem. Így csak lézengtem az Eskisehirnél. Már az is meglepő volt valamelyest, hogy három meccsen egyáltalán pályára léphettem. Onnan megváltás, hogy Diósgyőrbe mentem. Ahol még szinte biztosan fogok játszani.

Ennyire ne szaladjunk előre, amikor az ország megismerhette a nevét, 2010 októbere volt. Helsinkiben egyszer csak megindult 15 másodperccel a vége előtt, miután Litmanen elől elhozta a labdát. Szólózott egyet, Dzsudzsákhoz passzolt, és meglett a győztes gól.

Litmanen volt gyerekkorom nagy kedvence. Az Ajax akkor volt a Fradinál BL-meccsen, amikor a csúcson volt. Minden megmozdulását figyeltem, élveztem a játékát. Elég hátborzongató érzés volt, hogy azon a meccsen egyszer csak ott állt mellettem, miután becserélték. Hogy az a meccs nekünk sikerült jobban, szép emlék.

22 éves fejjel arra gondoltam, hogy majd elkérem a mezét. Vártam rá, ő azonban nem akart velem cserélni. Nem esett jól, ezért akkor megfogadtam, soha többé nem cserélek senkivel, akárki is játszik az ellenfélnél. Inkább majd Bánrévén, ahol felnőttem, ott lepem meg az embereket a mezeimmel. Ők aztán megbecsülik. Szerencsére van is már a község felének. Jobb helyen vannak ott a mezeim, mintha elcserélném.

Mennyire tette próbára lelkileg az Eb előtti időszak és a sérülés?

Eléggé. Igazából az a két és fél óra volt a legnyomasztóbb, amikor Fehérvárról hazaértem Barcikára, akkor közölte velem az ország legjobb térdspecialistája. hogy szerinte nem leszek ott az Eb-n. Akkor sok minden megfordult a fejemben, de a végére már egy gondolat volt előttem:

az nem lehet, hogy nem leszek ott az Európa-bajnokságon.

Nem volt addig komolyabb sérülésem, ezért amikor az oldalszalagom megsérült, le is jöttem a pályáról. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de amikor láttam, hogy Abkarovits professzor kihúzza a jobb lábam oldalra, és nem megy vissza a helyére, mert nem tartja semmi, hát nehéz szavakba önteni. Összeszorítottam a fogam, csak egyszer edzettem a válogatottal az Eb előtt, de hálás vagyok Bernd Storcknak, hogy így is bízott bennem. De még nála is lényegesen többet tett értem Halmai Tomi, aki kezelt és mellettem volt. A csapat is végig biztatott, nem veszítettem el a hitem.

Nagy mázli volt, hogy nem a lövő lábam sérült meg, mert akkor még nagyobb bajban lettem volna. A végén minden jól alakult. A portugálok ellen tudtam játszani, végig bírtam a teljes meccset, és a belgák ellen is hozzám tudott nyúlni a kapitány.

Gyakran emlékszik vissza arra a kapufára?

Egyre kevésbé, inkább már az van előttem, hogy a 2020-as Eb-re ki kell jutni. Hogy még egyszer, hazai pályán átélhessünk hasonló vagy nagyobb élményeket. Magyarországnak nem lehet más a célja, minthogy mindig ott legyen az Eb-n. A vb más tészta, de az Eb-szereplés a létszámnöveléssel reális elvárás lehet minden szurkolótól. Az Eb-n megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagy feladatokra.

De azt a kapufát, edzők, szurkolók is emlegetik, ön pedig ennyire nem?

Szép slusszpoén lett volna, ha bemegy a labda, de így alakult. Nem hiszek abban, bár én is sokszor visszahallom, hogy akkor kiüthettük volna a portugálokat, és nem nyerik meg az Eb-t. Ha a kapufáról befelé pattan a labda, akkor a portugálok biztosan váltanak még egyszer. 25 perc volt még hátra, biztos, hogy nem hagynak nekünk annyi pihenőt, mint amennyit kaptunk tőlük.

Jó meccs volt, sokáig emlékezni fogunk rá, és csak reménykedem benne, hogy hamarosan megint lesz ilyen, mert az azt jelenti, él a focink, nem kell sokáig emlékezni, nosztalgiázni.

Vadócz Krisztián mondta egyszer, hogy ha kényelmet akart volna, otthon marad. Sok pénzt lehetne keresni kényelmesen az NB I.-ben, de neki még céljai vannak.

Ha a kényelemről beszélünk, nekem kényelmesebb hely Miskolctól aligha lehetne. Borsodi vagyok, 30 kilométer választ el a DVTK-stadiontól és a szülői háztól is, csapatkapitány voltam, a jól fizetett játékosok közé tartoztam, úgy érzem, a szurkolók is szerettek. De az embernek mindig vágynia kell a többre, és mindig kellenek új célok az életében. Lefocizhattam volna a hátralévő karrierem Miskolcon, magyar szinten jó fizetésért, helyi kiskirályként, de ettől többet akartam szakmailag és anyagilag is. A mostani lehetőség most jött, bele kellett vágnom.

Rendkívül profi klubhoz kerültem, aminek nagy tervei és céljai vannak. Nem kérdés, hogy szakmailag előrelépés, de amikor megtudtam, hogy van ez az ajánlat, természetesen először az érdekelt, hogy mennyit tudok keresni. Elég nevetséges lenne, ha azt mondanám, hogy már a nagypapám is Kairat-szurkoló volt, és most az egész család álma vált valóra azzal, hogy ideszerződtem!

Mit lát a jelenlegi Diósgyőrből?

1-2 mérkőzéstől eltekintve mindent! Örülök, hogy van 4 óra időeltolódás, mert így a meccs időpontjában már alszanak a gyerekeim, így nyugodtan tudom nézni a meccseket. Több emberrel beszélek, és örülök, hogy már sem én, sem ők nincsenek abban a letargikus hangulatban, mint amilyenben voltunk. Örülök annak is, hogy történtek olyan változások is, amiket mar korábban jeleztem csapatkapitányként. A következő szezonban az első ötbe várom a csapatot, mert az elmúlt hetek teljesítményei erre predesztinálják őket, és nem gondolom, hogy ez csak véletlen lenne!

Nagyon lehangoló és megalázó volt, amikor egy vereség után az ultrák leszedették a mezeket önökről, mondván nem érdemesek rá?

Túl vagyunk rajta, nyilván nem egy kellemes emlék. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor is úgy döntök, hogy nem megyek el másik magyar csapatba. Azt mondom, legalább volt, aki levetette rólunk a mezt. Legalább vannak, akiknek szívügyük és mindenük a klub. Máshol sajnos nincs, aki számon kérje a játékosokat, mert nincs néző.

Vannak játékosok, akik ez egész karrierjüket lejátsszák nyomás nélkül, ami lehet, hogy jó dolog, de ha gólt rúgsz, alig van, akivel örülni tudsz a lelátón. Amikor hazatértem az Eb-ről, az első hazai meccsünkön több ezren skandálták a nevem, majd néhány hónapra rá történt ez az eset. Aki a sikert elviseli, az viselje el a kudarcot is!

Két kazah bajnoki meccs helyszíni tapasztalata után úgy érzem, több a sprint ebben a ligában, mint a hazaiban. Jól gondolom?

Van tempó a meccseken, vannak ritmusváltások. Örök kérdés, hogy a Kairat vagy az Asztana hányadik lenne a magyar bajnokságban. Biztos, hogy az elején. Itt van hat csapat, amelyik elég erős, és persze vannak gyengébbek, az alsó és a felső ház között van egy kis szakadék.

Amikor gyengébb iramú meccset játszunk, abban vastagon benne van a talaj is. Olyan első generációs műfüves pályák vannak itt, amiket otthon már nem használnak maximum csak edzésre, míg itt azon dől el a pontok sorsa. De ennyi rosszat tudnék összesen csak elmondani. Almatynak van vonzó, európai része, nem rossz város. Tanulgatom a nyelvet is, a beilleszkedésen lényegében túl is vagyok már.

És hányszor mondták, hogy malagyec? Vagyis hogy - finom fordításban - remek srác.

Azt így mondják? Még egyszer sem. A kazah és az orosz nyelv nem ugyanaz. De nem is kell, hogy mondják, csak legyek ott a nemzetközi kupában ősszel, játsszak sok meccset, segítsem a csapatomat, mert az mindennél többet mond. Minden okkal történik, nem hiszek a véletlenekben.