Index Vakbarát Hírportál

Beállt a Barcába, két perc múlva 22 éves BL-csúcsot döntött

2019. december 11., szerda 08:29

Ansu Fati augusztus végén robbant be a Barcelonába, írtunk már rekordjairól, és bemutattuk bővebben is. Aztán az ősszel volt egy furcsa „sérülése”, majd a katalán csapat edzőjétől, Ernesto Valverdétől egyre kevesebb lehetőséget kapott a szélső, aki október 31-én ünnepelte 17. születésnapját.

Fati kedden sem kapott sok időt, a 85. percben cserélték be az Inter elleni, a Barca számára már tét nélküli Bajnokok Ligája-meccsen. A tehetség harmadszor léphetett pályára a BL-ben, és azt a kis idejét ki is használta, amit kapott, mert alig két perc múlva berúgta első gólját a sorozatban.

Luis Suárezzel játszott össze, az uruguayi ugyanúgy tette le neki a lövésre a labdát, mint másfél hete Lionel Messinek az Atlético elleni bajnokin, és a végeredmény is ugyanaz lett, a labda a hálóban kötött ki. Egészen pontos, kapufás gólt szerzett Fati a tizenhatoson kívülről.

Ezzel lett 2-1 az állás a Barcának, és mivel a Dortmund a csoport másik meccsén nyert, az olaszok 1-1-gyel is kiestek volna. A 17 éves és 40 napos Fatinak ennél fontosabb, hogy a góllal ő lett a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb gólszerzője.

Az előző rekordot meglehetősen régen, még a múlt században állította fel a ghánai Peter Ofori-Quaye, aki az Olimpiakoszban 17 évesen és 195 naposan rúgott gólt a Rosenborgnak 1997 októberében.

Fati természetesen a Barcelona BL-történetének is a legfiatalabb góllövője. Nem Messit előzte meg, mert az argentin csak második volt a klubnál (és 20. a teljes listán) a 18 évével és 132 napjával. A Barcánál Bojan Krkić volt az első, 17 évesen, 217 naposan talált a Schalke kapujába 2008 tavaszán. 

A Bajnokok Ligája öt legifjabb góllövője

1., 17 év, 40 nap: Ansu Fati (Inter 1-2 Barcelona)

2., 17 év, 195 nap: Peter Ofori-Quaye (Rosenborg 5-1 Olimpiakosz, 01/10/97)

3., 17 év, 216 nap: Mateo Kovačić (Dinamo Zagreb 1-7 Lyon, 07/12/11)

4., 17 év, 218 nap: Cesc Fàbregas (Arsenal 5-1 Rosenborg, 07/12/04)

   , 17 év, 218 nap: Bojan Krkić (Schalke 0-1 Barcelona, 01/04/08) 

Rovatok