Index Vakbarát Hírportál

Bemondták a hivatalos nézőszámot, röhögni kezdett a lelátó

2020. június 14., vasárnap 11:02

Ja, már megy a meccs?

– tette fel a kérdést egy szurkoló a Nagyerdei-stadion lelátóján, miután nagyjából egy perce elkezdődött a Debrecen-Felcsút-futballmeccs. Mentségére legyen mondva, tényleg nem volt nehéz lemaradni a kezdőrúgásról, mert a megszokottnál jóval gyorsabban történt minden. 

A koronavírus-járvány miatt teljesen megváltozott a mérkőzések szokásos protokollja, már nincs kisgyerekekkel való kivonulás, sorfal, nézőknek integetés és kézfogás, vagyis semmi olyan rituálé, ami korábban azt jelezte, itt hamarosan történik valami. Ehelyett a Debrecen játékosai kirohantak a pályára, és egyből 3-5-2-es formációban álltak fel, a felcsútiak maradtak a már bevált négyvédős rendszernél, és máris elkezdődött az NB I. 29. fordulójának harmadik meccse.

Ha nincs néző az a baj, ha van néző az is baj

Túlzás lenne állítani, hogy óriási futballhangulat uralkodott szombat este Debrecenben, de ez nem meglepő, hisz elég csak a tabellára nézni:

az elmúlt 15 év legsikeresebb csapata, a debrecen most az utolsó előtti, kieső helyen áll. Négy éve ez még épp fordítva volt, 2016-ban a Debrecen harmadik lett a bajnokságban, a Felcsút pedig kiesett.

A Loki elmúlt hetekben mutatott játéka enyhén szólva sem volt közönségcsalogató, így ennek a meccsnek is inkább a dobogóért küzdő Felcsút volt az esélyese, melyet 20-30 szurkolójuk is elkísért Debrecenbe. A fokozottabb rendőri jelenlét aligha nekik szólt, sokkal inkább a múlt heti történteknek, amikor Kaposvár elleni 1-1-es döntetlen után a dühös és csalódott debreceni ultrák számon kérték a játékosok pocsék teljesítményét.

És ha már a szurkolóknál tartunk, ismét bebizonyosodott, hogy képtelenség megfelelni a május 27-i kormányrendeletben foglaltaknak, amely (Európában elsőként) megengedi, hogy legyenek nézők a meccseken, ám azt is elvárja tőlük, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is tartsák be, vagyis három szék távolságot hagyjanak ki egymás közt. A gyakorlatban azonban képtelenség betartatni ezt a szabályt, amelynek megszegéséért a rendőrség már vizsgálatot is indított, az MLSZ pedig szórja a százezres büntetéseket a kluboknak.

A Nagyerdei-stadionban a székeket szalagokkal tekerték körbe, ezzel jelezve, hogy csak minden negyedikre lenne szabad leülni, ez azonban nem gátolja meg az együtt érkező szurkolókat, hogy egymás mellől nézzék a meccset. Ez nemcsak a kapu mögötti B-középben ment így, hanem minden szektorban. Egy anyuka két kisfiával először még próbált igazodni a szabályhoz, és a jegyükön szereplő székeket elfoglalni, de hamar belátták, hogy ez nem fog menni. A lelátón elvétve akadt csak néhány maszkos szurkoló, a büféknél is ugyanolyan sor állt, mint régen. Úgy tűnik, stadionokban már visszaállt a járvány előtti élet.

Senkinek sem jó döntetlen

Az sosem jelent jót, ha egy csapat egy idényen belül már a harmadik edzőjét fogyasztja, pedig most ez a helyzet Debrecennel is. A legutóbbi öt bajnokijukból négyet elvesztettek, így Vitelki Zoltánnak is távoznia kellett. Az utolsó, 2014-es bajnokcsapatuk edzője, Kondás Elemér majdnem négy év után tért vissza a Lokihoz, ahol most az a feladata, hogy valahogy benntartsa a csapatot az élvonalban. Hogy nem lesz könnyű dolga, azt az újpesti 3-1-es vereség is mutatta, ami után alaposan felforgatta a csapatot.

A kapuból kikerült Nagy Sándor, helyette Tomas Kosicky védett, és a csapat négyről öt védőre állt át, de ez sem segített azon, hogy ne a felcsútiak játsszanak fölényben az első perctől kezdve. A gyakran hajmeresztő hibát vétő Debrecen öt percig a labdát sem tudta nagyon kihozni a saját térfeléről, de amikor ez sikerült, abból gól is lett. A 6. percben Bódi Ádám kiugratása után Babatunde Adejini lazán gurított a felcsúti kapuba, ezzel vezetett a hazai csapat 1-0-ra. 

A Felcsútot viszont nem törte meg a korán bekapott gól, továbbra is náluk volt többet a labda. A támadásaikat többnyire a jobb szélen vezették, innen érkeztek a kapu elé a veszélyesnek tűnő beadásaik, de az ivószünetig nem sikerült egyenlíteniük. A pár perces pihenő azért is volt jó, mert ekkor megtudhattuk, hogy a válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is a helyszínen nézte meg a meccset. Az viszont jó kérdés, hogy kinek a játékára volt kíváncsi. 

Talán Gyurcsó Ádáméra, akinek a beadása után a Loki védője, Jurij Habovda előbb egy óriási gyertyát rúgott, majd pedig Josip Knezevic elé fejelte a labdát. A horvát játékos köszönte is a lehetőséget, kapásból a Debrecen kapujába vágta a labdát a 30. percben, így lett 1-1. A kapu mögött végig szurkoló, pár száz fős Loki-tábort ez nem törte le, sőt csak még hangosabban kezdtek szurkolni. Azt viszont nem lehet mondani, hogy a Loki fényesen játszott volna – Kondás is elmondta, hogy pár edzés után nem lehet tőlük csodát várni – de kisebb-nagyobb helyzetekig így is eljutottak, a drukkerek pedig már néhány jó megoldást is tapssal díjaztak.

A félidőben a hivatalos nézőszám is kiderült: 2850. A legtöbben kétkedve, vagy még inkább röhögve fogadták ezt,

látva, hogy mennyien vannak a húszezres stadionban. „Biztos kétszer húzták le a jegyeket” – vetette oda az egyik szurkoló. A második félidőre aztán egy támadóbb Debrecen jött ki, feljebb tolták a védekezésüket, és sorra alakították ki a helyzeteket.

Három hónapja nem volt ilyen jó összjáték

- kiabálta be egy sok meccset látott drukker. Ám hiába kockáztatott a DVSC, a gólt megint a felcsútiak szerezték, az 57. percben Yoell van Nieff tökéletesen tekert egy szabadrúgást a kapu alsó sarkába, így 2-1-re vezetett a Felcsút. Kondás csapata szerkezetet váltott, visszaállt a négyvédős rendszerre, és a két szélső védője egészen előre húzódott. Lényegében ennek volt köszönhető, hogy szinte azonnal egyenlíteni tudtak. Ferenczi János kapott remek átadást a bal szélen, majd beadta középre, ahol Babatunde Adejini fejelt a hálóba, 2-2. A nigériai csatárnak ez volt a kilencedik gólja a bajnokságban, amivel a legeredményesebb debreceni játékos a szezonban.

Bár a meccs vége inkább a Debrecené volt, sorra harcolták ki a szögleteket, azokból nem sikerült gólt elérniük, így maradt a 2-2-es döntetlen, amellyel igazán egyik csapat sem lehet elégedett. A Felcsút nem tudott fellépni a dobogóra, a Debrecen pedig maradt a 11. helyen.

Első osztály vagy keleti derbik

A Loki ezzel az egy ponttal nincs igazán kint a gödörből, továbbra is kiesőhelyen állnak, azonban úgy tűnik, a szurkolóik támogatását sikerült elnyerniük.

A lefújás után a B-közép a „Küzdjetek a bennmaradásért!”-rigmust skandálta a sorfalat álló játékosoknak. Ezúttal nyoma sem volt olyan indulatoknak, mint a Kaposvár elleni döntetlen után.

A bajnokságból még négy forduló van hátra, és a Debrecen sorsolása valamivel nehezebbnek tűnik, mint az két ponttal előttük álló Paksé, mert a Fehérvár, a Diósgyőr és a Mezőkövesd lesznek az ellenfeleik. Az utolsó fordulóban viszont egymás ellen játszik majd a Debrecen és a Paks, könnyen lehet, hogy végül az a meccs fog dönteni a kiesésről és a bennmaradásról. A szurkolók egy része még nem szaladna ennyire előre, mert olyan sűrű tabella hátsó része, hogy még a 7. helyen álló Zalaegerszeg sem nyugodhat meg teljesen.

A klub helyzetén sírva vigadó egyik drukker viszont igyekezett meglátni a pozitívumokat is meglátni: ha kiesne a Debrecen, akkor a következő szezonban remek keleti rangadókat tudnának játszani a Nyíregyházával, a Békéscsabával, a Szegeddel vagy épp a Szolnokkal, arról nem is beszélve, hogy Debrecen másik csapata, a DEAC is feljutott a másodosztályba.

Debrecen-Felcsút 2-2 (1-1)

Debrecen, Nagyerdei-stadion. Vezette: Iványi (Garai, Bornemissza)

Debrecen: Kosicki - Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi (Barna 79') - Habovda (Garba 62'), Tőzsér (Kundrák 62'), Kusnyir, Bódi - Varga (Szécsi 79'), Adeniji (Milunovic 89'). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Felcsút: Tóth – Szolnoki, Meissner, Hadzhiev, Deutsch – Knezevic, Van Nieff, Urblik – Gyurcsó (Soós 88'), Vanecek, Slagveer (Tamás 67', Nagy Zs. 78'). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Gólszerző: Adeniji a 6. és 63. percben; illetve Knezevics a 33. percben és Van Nieff az 57. percben

Rovatok