Ugyan Kanadát 1–0-ra legyőzte Belgium, szerintünk a kanadai válogatott sokkal jobban játszott. A mérkőzés lefújása után a pályán mondott egy rövid beszédet John Herdman, a kanadai szövetségi kapitány. Amikor az ausztrál Foxsports újságírója megkérdezte, mit mondott a vereséget követően a játékosainak, Herdman nem habozott felidézni a lelkesítő beszédét. Azt mondtam nekik, hogy ide tartoznak.
És most megyünk, és megb****uk a horvátokat. Ilyen egyszerű
– elevenítette fel szavait a kanadai szövetségi kapitány.
A jelek abszolút biztatók: a vb-n először játszó futballisták (Kanada egyetlen világbajnokságon játszott ezelőtt, még 1986-ban) egyáltalán nem ijedtek meg a legutóbbi mundialon bronzérmet szerző Vörös Ördögöktől,és a mérkőzés képe alapján nagy remény van a fiatal együttesben. Ráadásul Horvátország nem mutatott erős játékot a nyitómeccsen, Marokkó ellen csupán gól nélküli döntetlenre futotta az előző világbajnokság ezüstérmesének.
Már reggel 8 óra előtt érkeztek a kollégák a médiacenterbe, ahol 9 órakor kezdődött a feliratkozás a várólistára azon meccsekre, amelyre eredetileg elutasító választ kaptunk a rendezőktől. A menete elég egyszerű, az első három jelentkező szumma két perc alatt letudta ezt a kört, innentől egy a dolgunk: várni, hogy sikerül-e végül megkapni a lehetőséget, hogy a kívánt összecsapásra ellátogassunk. Reméljük a legjobbakat!
Csütörtökön is négy mérkőzéssel halad tovább a karaván, és a talán leginkább várt Brazília is bemutatkozik Katarban. A dél-amerikaiakat egyértelműen a vébé egyik favoritjának tartják, az egész világ kíváncsi, mit adnak elő Neymarék Szerbia ellen. A mai program:
Eseménydús volt a szerda: a németek kikaptak Japántól, a belgák megszenvedtek Kanadával, a spanyolok pedig kardélre hányták Costa Ricát. Az előző nap történései egy helyen, csak egy kattintás ide.
Köszöntjük olvasóinkat a katari világbajnokság ötödik napjának élő hírfolyamában. Ahogy eddig, úgy ma is beszámolunk a legfrissebb fejleményekről, helyszíni tartalmakkal jelentkezünk, és nyomon követjük az összes meccs alakulását. Tartsanak velünk!