Index Vakbarát Hírportál

Akár a kiesés réme fenyegetheti az ezüstérmest, kötelező feladat vár a Fradira

2023. július 28., péntek 11:54

Péntek este az MTK Budapest–Paks-találkozóval elrajtol a magyar labdarúgó OTP Bank Liga 2023–2024-es idénye. Az előttünk álló szezon legfontosabb kérdései közé tartoznak, hogy sorozatban hatodszor bajnok lesz-e a Ferencváros, milyen szereplés várható az előző kiírásban újoncként végül ezüstérmes Kecskeméttől, megszakad-e a paksi gólkirályok sorozata, vagy milyen teljesítmény prognosztizálható a két újonccsapattól, az MTK-tól és a DVTK-tól. Többek között ezekre keressük a választ szezon előtti felvezető cikkünkben.

Az előző kiírásban felemás arcát mutatta a Fradi, ezúttal vajon melyiket?

Már tavasszal is finoman szólva döcögött a Ferencváros szekere, három vereséggel zárta a szezont, és újra megnyerte ugyan a bajnokságot, Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző csapatát bőven érte kritika, nem alaptalanul. A zöld-fehérek hatalmas fölényt építettek ki a bajnokság első részében, ami végül kitartott a szezon végéig, míg mellette az európai kupaporondon is remekeltek. Viszont miután elveszítették a Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt, a szezon hátralévő részében majdhogynem rá sem lehetett ismerni a csapatra.

A hanyatló formát a nyári felkészülési időszakban sem sikerült orvosolni, amihez hozzátartozik, hogy jelentős átalakuláson esett át a csapat, nyolc új labdarúgó érkezett, így az edzőtáborban az érkező játékosok beépítése is szerepelt az orosz szakember feladatai között.

Az edzőmérkőzéseken igen vegyes eredményt ért el a csapat, döntetlenre végzett a szlovén Rogaska és az azeri Qarabag ellen, vereséget szenvedett a Salzburgtól, emellett két győzelmet számlált a román Sepsi és Botosani ellen. Ezen eredményeket viszont rögvest zárójelbe kellett tenni, miután múlt szerdán csúfos kudarcba szaladt bele a csapat: hazai pályán 0–3-ra kapott ki a feröeri bajnok KÍ Klasvík ellen, és búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

A mérkőzés után azonnal menesztették Sztanyiszlav Csercseszovot, az irányítást pedig a Máté Csaba, Leandro kettős vette át. Így nemcsak új játékosokkal, hanem régi-új vezetőedzővel kezdi a szezont a magyar rekordbajnok. De összejön számára sorozatban a hatodik bajnoki cím?

A tavalyi szezonban már az lehetett az ember érzése, hogy igazából nem azért egyeduralkodó a honi bajnokságban a Ferencváros, mert annyira kiemelkedik játékereje a mezőnyből, hanem mert rajta kívül egyetlen csapat sem tud kiegyensúlyozott, stabil teljesítményt nyújtani, így már évek óta nincs méltó ellenfele a bajnoki címért folytatott harcban.

Érdekes lesz továbbá, mennyi időt fog igénybe venni az új érkezők beilleszkedése, főleg annak ismeretében, hogy az edző és a pályára lépő csapat sem lesz ugyanaz, mint a felkészülési időszakban. A ferencvárosiak nyári igazolásai közé tartozik az izraeli Mohammed Abu Fani, a tunéziai Mohamed Ali Ben Rombda, a francia–szenegáli Ibrahim Cissé és a nigériai Tosin Kehinde, míg a fontosabb távozók listáján szerepel a magyar válogatott Vécsei Bálint és a bosnyák Adnan Kovacic, igaz, utóbbi labdarúgót nem lehetett a kulcsjátékosok között emlegetni. És a korábbi kulcsember Ryan Mmaee körül is elfogyott a népligeti levegő, nyári távozása a levegőben lóg.

Egy dolog biztos: már az hatalmas meglepetéssel bírna, ha lenne olyan csapat, amelyik méltó kihívója lenne a Ferencvárosnak, arról nem is beszélve, ha esetleg nem a zöld-fehérek ünnepelnének a szezon végén. Hazánk magasan legértékesebb keretével bíró és legnagyobb költségvetéséből gazdálkodó klubja még nehézségei ellenére is toronymagas favoritja maradt a bajnokságnak, annak megnyerése kötelező feladat számára, kérdés, a honi pontvadászat mellett idén lesznek-e európai sikerek.

A BL-ből kiestek, így az Európa-konferencialigába kerültek, ahol az első mérkőzésüket megnyerték, így nagy esélyük mutatkozik a továbbjutásra. Ennek teljesülése esetén két sikeres párharc választaná el őket a főtáblától, ami a renoméjukon azért sokat javítana. 

Mi következik az ezüstérem után?

A szezon egyik legizgalmasabb kérdése lesz a tavalyi szezon második helyezettje, a Kecskemét szereplése. Szabó István csapata minden várakozást felülmúlt a mögöttünk hagyott idényben, olyannyira, hogy újoncként a Ferencváros első számú kihívója volt a bajnoki versenyfutásban, és végül hat ponttal maradt el a zöld-fehér együttestől. Ennek ellenére természetesen nem várhatjuk azt a csapattól, hogy a következő szezonban is megismétlik csodával határos szereplésüket, főleg annak ismeretében, hogy a nyári időszakban többnyire NB II-es igazolásokkal igyekeztek megerősíteni a keretet.

Az egyik kivétel a Kisvárdáról érkező brazil hátvéd, Matheus Leoni, aki meghatározó játékosa volt csapatának, és az egyetlen légiós lesz idén Kecskeméten. 

A távozók között viszont kulcsjátékosok sorakoznak, az előző szezonban kölcsönben Kecskemétben futballozó Katona Bálint, Horváth Krisztofer és Zeke Márió hiányát egészen biztosan megérzi majd a csapat.

A KTE a felkészülési mérkőzéseken jó eredményeket ért el, kizárólag a horvát élvonalbeli NK Varazdintól szenvedett vereséget, az összes többi, szám szerint hét mérkőzését megnyerte. Igaz, ezen találkozókat többnyire alacsonyabb osztályú ellenfelekkel játszotta, az egyetlen élvonalbeli csapat, amelyet legyőzött, a szlovén Aluminij volt. Rögtön a bajnoki rajt előtt komoly erőpróba következik számukra: az Európa-konferencialiga selejtezőjében a lett Riga ellen lépnek pályára, és vették sikerrel a párharc első mérkőzését. 

Hogyan fog szerepelni a Kecskemét a következő idényben?

  • 1006
    Nem érnek fel a dobogóra, de könnyen bennmaradnak
  • 442
    Újabb bravúrral a dobogón végeznek
  • 223
    Kiesési gondokkal küzdenek, de végül nem esnek ki
  • 131
    Túlszárnyalják a tavalyi teljesítményt, és bajnokok lesznek
  • 105
    Második évükben búcsúznak az élvonaltól

Vízválasztó lesz ez az idény számukra, a múltban ugyanis több példát találni arra, hogy az újoncot az első szezonban még elviszi a lendülete, majd a kicsit talán váratlanul sikeres, eredményes szezon után a következő évadban látványosan visszaesik a teljesítmény, amelynek vége aztán még akár kiesés is lehet. Igaz, a szurkolók Kecskeméten azért már többet várnak annál, hogy a puszta bennmaradásért küzdjenek.

Légiósok jöttek, mentek

A tavalyi harmadik helyezett Debrecen az új tulajdonosi kör színre lépésével, 2022 nyarától teljesen újragondolt átigazoláspolitikát folytat, ennek eredményeképpen ezen időszakban már több mint 20 külföldi játékos érkezett a klubhoz, jelentős részük pedig már távozott is.

 A debreceniek idén nyári igazolásai közé tartozik a szlovák Alexander Mojzis, a svájci–portugál Joao Oliviera, az élvonaltól búcsúzó Honvédtól érkező Brandon Domingues és a kölcsönjáték után végleg leigazolt nigériai Hamzat Ojediran.

Ami a nyári felkészülési időszakot illeti, változó teljesítményt nyújtott a DVSC, az alacsonyabb osztályú, jóval gyengébb ellenfeleit rendre legyőzte, mint például az osztrák harmadosztályú Anifot, de nevesebb riválisa ellen alul maradt. Vereséget szenvedett a Wolfsbergtől, a LASK-tól és még a szaúdi Al-Sababtól is. Szrdjan Blagojevics csapata a honi bajnokság mellett a nemzetközi kupaporondon is megméretteti magát, az Ekl-selejtező második körében az örmény Alashkert ellen lép pályára.

Szintén érdekes kérdés lesz, mi lesz a Pakssal, miután eligazolt a csapattól a tavalyi szezon gólkirályja, Varga Barnabás.

A Ferencvároshoz távozó magyar válogatott támadó hatalmas űrt hagyott maga után a támadószekcióban, Bognár Györgyék két igazolással próbálták pótolni támadójukat: Beke Péter Budafokról, Könyves Norbert pedig a DVTK-tól érkezik a tolnaiakhoz. A felkészülési időszakban előbbi két gólt szerzett, míg utóbbi négy alkalommal volt eredményes, a csapat pedig ugyan vereséget szenvedett többek között a Vasastól, Budafoktól és Szegedtől, viszont négy győzelmet is aratott: a Siófok, a Maccabi Petah Tikva, a Csíkszereda és az Ashdod együtteseit felülmúlva.

Egy dolog mindenképpen valószínűsíthető: Hahn János, Ádám Martin és Varga Barnabás gólkirályi címei után szinte bizonyos, hogy idén nem paksi labdarúgó végez a góllövőlista élén. Bár Pakson azért tudnak csodát tenni a gólkirályi címet illetően.

Megint kiesési problémái lesznek a Fehérvárnak?

A tavalyi szezon egyik legszégyenletesebb teljesítményét produkálta az immár Fehérvár FC névre hallgató csapat. Az élvonal második legnagyobb költségvetéséből működő klub a bajnokság utolsó fordulójában biztosította be első osztályú tagságát. Minden bizonnyal ennél sokkal jobb szereplésben bíznak Fehérváron, kérdés, javult-e érdemben nyáron a csapat teljesítménye.

A felkészülési mérkőzéseken finoman szólva sem voltak meggyőzőek Bartosz Grzelak játékosai: a Fehérvár 5–0-s vereséget szenvedett a Dunaszerdahelytől, alulmaradt a Pécs ellen is, míg döntetlenre végzett a Gyirmóttal és a Trabzonsporral, egyetlen sikerét pedig az Eszék ellen aratta. A bajnokság harmadik legértékesebb keretével bíró csapattól távozott Dárdai Palkó és Loic Nego, viszont érkezett a Puskás Akadémiától Spandler Csaba, vagy a Franciaországból érkező Franck Bambock is már a fehérváriakat erősíti. 

Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonos elmondta a klub honlapjának, a tavalyi gyalázatos szezont követően nem álmodik az esetleges dobogóról, mindössze az eredményes, klubhoz méltó szereplésben bízik.

És ha már említettük a Puskás Akadémiát, a felcsútiak felkészülése sem sikerült valami jól, pedig kifejezett céljuk, hogy újra a bajnokság élmezőnyében végezzenek. Az előszezonban játszott mérkőzések közül egyet sem tudtak megnyerni, sőt kifejezetten kínos pofonokba is beleszaladtak. A Hornyák Zsolt vezette együttes 4–1-re kikapott a cseh Liberectől, majd 5–0-ra mattolta le a német második ligás Düsseldorf, míg döntetlenre végzett a szaúdi Al-Fateh és a lengyel Wisla Plock ellen.

Ami az érkezőket illeti, mindössze egy játékossal bővült a Puskás Akadémia kerete: Quentin Maceiras a svájci Young Boystól igazolt Felcsútra, míg az előbb már említett Spander Csabán kívül Kiss Tamás és a holland Yoell van Nieff is elhagyta a klubot. Egyértelműen sokkal nehezebb szezon vár a felcsútiakra, mint amihez hozzászokhattak.

Számolni kell az újoncokkal

A 2015–2016-os idény óta bevezetett 12 csapatos honi élvonalban még egyszer sem fordult elő, hogy mindkét feljutó megőrizte volna élvonalbeli tagságát, ez változhat a soron következő szezonban. A DVTK két év után tér vissza a legmagasabb szintre, az MTK Budapest pedig egy év távollét után játszhat újra az élvonalban, de a fővárosi csapattól már szinte megszokhattuk, hogy egy pingponglabdához hasonlóan pattog általában az első és másodosztály között.

A Diósgyőrhöz rengeteg idegenlégiós érkezett a nyáron, szerződtettek ghánai, bolgár, nigériai, görög, fehérorosz vagy spanyol játékost is, míg a távozók között szerepel Eppel Márton, Könyves Norbert és Koman Vladimir. A Diósgyőr közel egy új csapatnyi igazolásának jelentős része már rendelkezik NB I-es tapasztalattal, a csapatot pedig továbbra is a harkovi születésű, de magyar állampolgársággal rendelkező Kuznyacov Szergej irányítja. Kérdés, mennyire sikerült összekovácsolni a teljesen átalakult csapatot, melyből összesen 11 magyar játékos távozott nyáron.

A felkészülési időszak alatt vegyes teljesítmény nyújtottak: legyőzték a szlovák élvonalbeli Podbrezovát és a cseh Budejovicét, de vereséget szenvedtek például a Kosice vagy az osztrák Blau-Weiss Linz ellen.

A budapesti kék-fehérek egy év után térnek vissza újra az élvonalba, a nyáron leginkább a védelem megerősítésére fektették a hangsúlyt, kérdés, hogyan fog működni a csapat támadógépezete. A kapuban Demjén Patrik, a védelemben pedig a korábbi válogatott Kádár Tamás és az Újpestről szerződtetett Nemanja Antonov jelentős erősítés lehet, a csatársorban pedig a tavalyi második vonal gólkirálya, Németh Krisztián mellett Futács Márkó és Zsóri Dániel felelhet a gólokért.

Az MTK nyáron négy első ligás csapattal játszott, közülük mindössze a szerb Csukaricskit győzte le, de gyengébb ellenfelek ellen nem botlott, így teljesen vállalható felkészülést tudhat maga mögött. Kiderül, mire lesz ez elég az élvonalban.

Kezdődik az NB II is: a felső- és az alsóházban egyformán nagy csatára lehet számítani

Vasárnap az NB II-ben is megkezdődik a küzdelem: a feljutásért és a kiesés elkerüléséért is többszereplős, nagy csatára van kilátás. Az ETO FC Győr nagyratörő terveinek az élvonalba visszajutni szándékozó Budapest Honvéd és Vasas FC láthatja kárát, de hiba lenne háromcsapatosra szűkíteni a feljutásért zajló versenyfutást, míg a létszámcsökkentés újabb lépése az alsóházban generálhat pluszfeszültségeket.

Mire látja a legnagyobb esélyt a szezonban?

  • 988
    A Fehérvár újra a kiesés ellen fog küzdeni
  • 601
    Új gólkirályt avatnak az élvonalban
  • 413
    Nem a Ferencváros lesz a bajnok
  • 250
    Mindkét újonc csapat bennmarad az élvonalban
  • 96
    A Kecskemét még a tavalyi szereplését is felülmúlja

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Rovatok