Index Vakbarát Hírportál

Az FTC kétgólos előnye birtokában a Debrecennel sem bírt

2023. október 8., vasárnap 15:37 | aznap frissítve

Az éllovas és címvédő Ferencváros labdarúgócsapata kétgólos előny birtokában sem bírt otthon a Debrecennel, és játszott 2–2-es döntetlent, míg kora délután az MTK Budapest 3–0-ra kikapott a Fehérvár FC otthonában az OTP Bank Liga 9. fordulójában vasárnap.

Remek kezdés a FTC-től, időben ébredt a DVSC

Hétközi kupameccs ide, firenzei túra oda, alaposan bekezdett a Ferencváros a Groupama Arénában. Marquinhos góljával már az 1. percben vezetést szereztek a hazaiak, akik azt követően is támadásban maradtak. A Debrecen védekezni kényszerült, a vendégcsapat képtelen volt birtokolni a labdát és érdemi támadást vezetni.

A hazai mezőnyfölény a 18. percben újabb gólt ért: akkor egy szöglet után Megyeri Balázs kapus hibázott, védőtársai pedig asszisztáltak Samy Mmaee fejeséhez – a kapus határozatlan volt egy öklözésnél, a két debreceni védő súlypontemelkedése összesen nem érte el a három centimétert –, és máris 2–0 állt az eredményjelzőn.

A kétgólos előny birtokában kicsit kényelmesebbre vette a tempót az FTC,

amely már nem fejtett ki akkora erőt, mint korábban, a DVSC szépítő találata azonban így sem volt benne a játékban, mégis megszületett a szünet előtti hajrában. Egy beívelés után nem tudott tisztázni a hazai védősor, az ötösön a 19 éves Vajda Botond eszmélt a leggyorsabban, és bombázott Dibusz Dénes kapujába (2–1).

A második félidőre karakteresebb felfogású Debrecen érkezett – mindkét oldalon kettőt cseréltek a vezetőedzők –, így előbb a játék vált kiegyenlítetté, majd Brandon Domingues találatát követően a 64. percben az eredmény is.

A folytatás nyílt csatát hozott, mindkét kapu előtt adódtak komoly helyzetek, de az eredmény már nem változott lefújásig.

Nem úgy a csapatok létszáma: a 69. percben csereként beszállt Lisztes Krisztián a 94. percben műesésért sárga lapot kapott, majd egy perccel később a debreceni térfélen, az oldalvonal mellett teljesen semleges szituációban olyan vehemenciával csúszott rá távolról Bévárdi Zsomborra, hogy azzal kiérdemelte a második sárgáját, így a piros lapot is.

A Ferencváros így egymást követő második tétmeccsén is 2–2-es döntetlenre végzett, és ahogyan csütörtökön a Fiorentina vendégeként az Európa-konferencialiga második körében, úgy az OTP Bank Ligában a Debrecen elleni hazai meccsen is kétgólos előnyről ért el döntetlent.

Az MTK már az első félidőben nehéz helyzetbe hozta magát Székesfehérváron

A vendégcsapat a 43. perctől kettős emberhátrányban játszott, a második kiállítás pillanatában a találkozó még gól nélküli döntetlenre állt. A fővárosiaktól a belső védő Kádár Tamás a 19. percben kapott azonnali piros lapot, majd az így is fölényt kiharcoló és helyzetekig jutó vendégek lendületét csak az újabb kiállítás törte meg. A védekező középpályás Khaly Thiam a 43. percben labdavesztés utáni rátartásra már a második sárga lapját gyűjtötte be, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni.

A kettős fórt már gólra váltotta a hazai gárda, amely Katona Mátyás találatával vonulhatott pihenőre. A második játékrész elején növelte a különbséget a Fehérvár, majd az akkor eredményes válogatott karmester,

a végig nagy kedvvel és hasznosan játszó Kalmár Zsolt

a 88. percben ismét betalált a vendégek kapujába.

A Fehérvár sorozatban harmadik találkozóján maradt veretlen, ezeken másodszor nyert, a 8. forduló előtt a tabellán még második MTK egymás után másodszor szenvedett vereséget meggyőző különbséggel. Egy héttel ezelőtt a címvédő és listavezető Ferencvárostól kapott ki otthon 6–1-re.

OTP Bank Liga, 9. forduló

Rovatok