Index Vakbarát Hírportál

A Ferencváros egymás után második vereségét szenvedte el a bajnokságban

2023. november 12., vasárnap 18:18

A Fehérvár meglepetésre 1–0-ra győzni tudott a címvédő és listavezető Ferencváros vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában, míg Feczkó Tamás vereséggel debütált a Kisvárda kispadján.

Kezdjük először a Ferencvárossal. A mérkőzés első félidejében a csütörtökön a Genkkel kiélezett Európa-konferencialiga-meccset vívott FTC játszott némi mezőnyfölényben, de igazán komoly helyzetig ritkán jutott el, így gól nélküli döntetlennel mentek szünetre a csapatok.

A második játékrész egy Fradi-lesgóllal indult és hazai labdabirtoklási fölénnyel folytatódott, gólt azonban a félidő derekán a vendégek szereztek egy pontrúgás után a percekkel korábban becserélt Szabó Levente révén. A folytatásban gyakorlatilag felborult a pálya, ám a székesfehérváriak nagyon stabilan védekeztek, a kissé ötlettelen ferencvárosiak pedig kevés helyzetüket nem tudták gólra váltani.

A Fehérvár története során először tudott győzni bajnoki mérkőzésen a Groupama Arénában, míg Dejan Sztankovics irányításával első alkalommal szenvedett vereséget a csapat saját közönsége előtt. Az FTC egy hete Kecskeméten kapott ki 2–1-re, a mostanival együtt pedig már háromszor maradt pont nélkül a most zajló kiírásban, először augusztus közepén a Puskás Akadémia kerekedett fölé 2–1-re, szintén vendégként.

Feczkó Tamás vereséggel mutatkozott be Kisvárdán 

A mérkőzés elején a Kecskemét irányította a játékot, mégis a Kisvárda szerzett vezetést, amely első olyan támadásából eredményes volt, amikor eljutott az ellenfél kapujáig. A gól után is többet volt a labda a lila-fehér együttesnél, amely ugyanakkor teljesen veszélytelen volt a kapura. A kisvárdai kapusnak először a 41. percben kellett védenie, amikor egy szöglet után Zsótér próbálkozott éles szögből. A szünet előtt váratlanul büntetőhöz jutott az előző kiírás ezüstérmese, amely így egyenlíteni tudott.

A második félidőt jobban kezdte a hazai csapat, és sokszor próbálkozott lövéssel. A vendégek elképzelés és lendület nélküli támadásai semmiféle veszélyt nem jelentettek a kisvárdai kapura, a játékrész derekán mégis a Kecskemét rúgott újabb gólt egy szögletet követően. Hátrányban nem tudott újítani a sereghajtó, egyetlen helyzete volt ahhoz, hogy pontot mentsen, de Cipetic kísérletét Varga védte, így a Kisvárda sorozatban harmadszor hagyta el vesztesen a pályát, míg az új vezetőedző, Feczkó Tamás nem tudott pontot szerezni első mérkőzésén. 

OTP Bank Liga, 13. forduló

szombaton játszották:

pénteken játszották:

Rovatok