Index Vakbarát Hírportál

Vége a káosznak: megvan a bolgár–magyar Eb-selejtező helyszíne

2023. november 14., kedd 11:38

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos közleménye szerint mégis Szófiában rendezik a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt csütörtökön – erről az UEFA tájékoztatta ma délelőtt a magyar szövetséget. A 18 órakor kezdődő mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik. Az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.

MLSZ: Példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése

A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden délelőtt közleményben jelezte: Szófiában rendezik meg a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt, zárt kapuk mögött, csütörtökön 18 órakor – erről tájékoztatott az UEFA. Alább az MLSZ közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„A magyar válogatott számára kiemelten fontos bolgár mérkőzés előzményei a nemzetközi labdarúgásban példátlan helyzetet eredményeztek. Az UEFA a bolgár szövetség kérésére először a múlt héten, másodszor a mai napon megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, és zárt kapus mérkőzés megtartását rendelte el. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben. Fentiek ismeretében a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és bár – elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt – nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással, a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket.

Most azonban, hogy pár nappal a mérkőzés előtt teljes káosz alakult ki a helyszínnel kapcsolatban, már egyértelműen ki kell mondani: amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése.

A szabályok alapján a helyzet egyértelmű: ha a magyar válogatott nem utazna el a most kijelölt helyszínre, játék nélkül veszítené el a mérkőzést, ami nyilvánvalóan vállalhatatlan opció minden labdarúgást szerető magyar ember számára. Ezért az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat holnap elindul Szófiába, és csütörtökön pályára lépve a szurkolók távolból is érezhető támogatása mellett mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az Európa-bajnokságra való kijutást.”

Előzmények: teljes káosz a bolgár–magyar Eb-selejtező helyszíne körül

Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn derült ki, hogy Szófia helyett Plovdivban rendezik a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt – az eredeti helyszín Plovdiv volt, ahonnan Szófiába tették át a mérkőzést, majd újra Plovdiv lett a „házigazda”. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) azt írta: a bolgár szövetség biztonsági okokból változtatta meg a mérkőzés helyszínét és időpontját, valamint arról is döntött, hogy nézők nélkül rendezik meg a találkozót. Az MLSZ a szurkolók segítségére sietett, visszatéríti a jegyek árát, valamint közbenjár a pórul járt drukkerek kárpótlásának érdekében. Időközben Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét. Múlt csütörtökön az Indexen is írtunk arról, hogy Plovdiv polgármestere hivatalos levelet kapott arról, hogy a helyi stadion kivitelezője nem ajánlja, hogy Plovdivban rendezzék meg a mérkőzést.

A kivitelező azt írta, hogy az említett időszakban készíti el a tetőszerkezet egy részét, ezért nem tudja garantálni az építkezés és így több szektor és a külső infrastruktúra biztonságát sem. A levél kitér arra is, hogy a létesítmény jelenleg alkalmatlan az UEFA minősítése szerint egy ilyen mérkőzés lebonyolításához, mert a világítás sem felel meg a követelményeknek.

Pénteken a bolgár szövetség elnöke egyeztetett a kivitelezővel és a rendőrséggel is, ám döntést nem tudtak hozni a plovdivi rendezéssel kapcsolatban. A Nemzeti Sport péntek délután arról írt, hogy a plovdivi polgármester bejelentette, mégis a városban rendezik a találkozót… A kivitelező cég vezetője is megszólalt, és nem vállalta a felelősséget a biztonságos lebonyolításért.

Hétfőre datálta a bolgár sajtó a helyi szövetség döntését, ám a közleményre ez idáig hiába várt a közvélemény. Ehelyett a szervezet ügyvezetője az állami televízióban szólalt meg, és úgy fogalmazott: nincs akadálya a mérkőzés megrendezésének. A magyar válogatott játékosai is megnyilvánultak a témában, Szoboszlai Dominik különösen erős véleményt fogalmazott meg. Közben a plovdivi önkormányzat közleményben jelezte: nem járul hozzá a meccs rendezéséhez. Ezt követően egy harmadik helyszínről kezdődtek találgatások…

Mit mond az UEFA szabályzata? 120 nappal a meccs előtt kell kijelölni a stadiont

Az Európai Labdarúgó-szövetség mérkőzésrendezésre vonatkozó szabályzata szerint a nemzeti szövetségeknek az Eb-selejtezők előtt 2022. november 10-ig kellett megjelölniük azokat az UEFA által is akkreditált stadionokat, amelyekben meccseket rendezhetnek. Negyedik kategóriás létesítményeket vehettek fel a listára a szövetségek, és bizonyos esetekben harmadik kategóriás stadionokat is pótlólagos helyszínnek. A konkrét mérkőzések előtt 120 nappal ki kell jelölni azt a stadiont, amiben lejátsszák a találkozót, az UEFA ezt 60 nappal a meccs előtt megerősíti.

E szerint tehát már szeptemberben ki kellett jelölnie a bolgár szövetségnek a csütörtöki, Magyarország elleni Eb-selejtező helyszínét – ami eredetileg Plovdiv volt.

Fontos megemlíteni, hogy a magyar szövetségnek (MLSZ) már jogorvoslati lehetősége sincs, hiszen az UEFA szabályzatának 26. cikkelye kimondja: a vendégcsapat szövetségének három napja van az UEFA döntésétől számítva ellenvetést megfogalmazni. Ennek határideje tehát már szeptemberben lejárt.

A mérkőzések kezdési időpontját és helyszínét is lehet módosítani, az UEFA vonatkozó szabályzata szerint „fenyegetettség” esetén. Ez lehet időjárási szélsőség, terrorveszély vagy egyéb biztonsági fenyegetés. Halasztásokra és újratervezésekre láttunk példát a közelmúltban bőven: a koronavírus miatt, az orosz–ukrán háború miatt, valamint az Izrael–Hamász-háború miatt is.

A bolgár helyzet azonban jelentősen eltér ezektől, a helyi szövetség biztonsági problémákra hivatkozva kérte az átszervezést, a valós fenyegetettség megítélése és a döntés meghozatala az UEFA hatásköre. Az imént felsoroltak közül – szélsőséges időjárás, terrorveszély – egyik sem áll fenn Bulgáriában, az európai szövetség a mérkőzés biztos megrendezése érdekében mégis hozzájárult az új helyszínhez.

Az UEFA szabályzata arról is rendelkezik, hogy egy adott mérkőzés új helyszíne csak olyan városban lehet, ahol a legközelebbi nemzetközi repülőtér – amelyről naponta indulnak járatok európai városokba – nincs messzebb egy 90 perces buszos utazásnál.

Az európai szövetség arról is rendelkezik, hogy vészhelyzet esetére kell rendelkeznie minden országnak egy tartalék stadionnal, ami felmentést kaphat az UEFA kritériumai alól. Ezeket csakis az UEFA hagyhatja jóvá, a részt vevő csapatok érdekeinek figyelembevételével.

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

18:00: Bulgária–Magyarország

20:45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15:00: Magyarország–Montenegró

15:00: Szerbia–Bulgária

ÖN SZERINT MI LESZ A MAGYAR VÁLOGATOTT SORSA AZ EB-SELEJTEZŐKÖN?

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

(Borítókép: Szoboszlai Dominik a Magyarország–Bulgária-mérkőzésen 2023. március 27-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok