Index Vakbarát Hírportál

Német–magyar Eb-meccs olvasóink vágya, és nem a holland, olasz duó a rémálom

2023. december 1., péntek 10:51

Szombaton 18 órakor Hamburgban kisorsolják a 2024-es Európa-bajnokság csoportbeosztását, így kiderül, mely ellenfelekkel szemben kell felvennie a magyar labdarúgó-válogatottnak a harcot. A húzások előtt összeszedtük a leglényegesebb tudnivalókat.

Így álltak össze a kalapok

A válogatottakat az Európa-bajnoki selejtezősorozat végeredményének megfelelően rendezték kalapokba, annyi kiegészítéssel, hogy a rendező Németország házigazdaként automatikusan az első helyre került.

Ezzel marad öt hely az első kalapban, ami az öt legjobb csoportgyőztesnek járt, ezt pedig a megszerzett eredmények alapján összegezték: az ötcsapatos csoportok minden eredménye számított, ott, ahol hat válogatott viaskodott, az utolsóként záró elleni két eredmény kiesett.

Így mindenkinek nyolc lejátszott meccse van az összevetésben, amelyben a 6. helyen zártunk, és így pont átcsúsztunk a 2. kalapba.

Az elsőbe végül igazi sportági nagy vadak kerültek: Portugália, Franciaország, Spanyolország és Belgium után Anglia biztosította helyét.

Az Eb-selejtezőről automatikusan kijutó válogatottak rangsora
1. J Portugália 8 8 30–2 28 24 1. kalap
2. B Franciaország 8 7 1 29–3 26 22 1.
3. A Spanyolország 8 7 1 25–5 20 21 1.
4. F Belgium 8 6 2 22–4 18 20 1.
5. C Anglia 8 6 2 22–4 18 20 1.
6. G MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7 9 18 2. kalap
7. D Törökország 8 5 2 1 14–7 7 17 2.
8. I Románia 8 4 4 10–5 5 16 2.
9. H Dánia 8 5 1 2 13–9 4 16 2.
10. E Albánia 8 4 3 1 12–4 8 15 2.
11. F Ausztria 8 6 1 1 17–7 10 19 2.
12. B Hollandia 8 6 2 17–7 10 18 3. kalap
13. A Skócia 8 5 2 1 17–8 9 17 3.
14. D Horvátország 8 5 1 2 13–4 9 16 3.
15. H Szlovénia 8 5 1 2 14–9 5 16 3.
16. J Szlovákia 8 5 1 2 13–8 5 16 3.
17. E Csehország 8 4 3 1 12–6 6 15 3.
18. C Olaszország 8 4 2 2 16–9 7 14 4. kalap
19. G Szerbia 8 4 2 2 15–9 6 14 4.
20. I Svájc 8 2 5 1 17–10 7 11 4.

Az automatikusan kvalifikáló 20 gárda mögé helyezik még be azt a hármat, amely a pótselejtezős ágak győzteseként kiharcolja a helyét a kontinensviadalon.

Mivel ezeket a mérkőzéseket majd csak márciusban rendezik meg, egyelőre csak azt tudjuk meg szombaton, hogy melyik ág győztese kerül az adott csoportokba, így ezen a ponton mi is A, B és C ág győzteseként fogunk hivatkozni rájuk. A menetrend amúgy ez lesz:

Európa-bajnoki pótselejtezők

A liga, elődöntő

Lengyelország (1.) – Észtország (4.)

Wales (2.) – Finnország (3.)

döntő

Wales (2.)/Finnország (3.) – Lengyelország (1.)/Észtország (4.)

B liga, elődöntő

Izrael (1.) – Izland (4.)

Bosznia-Hercegovina (2.) – Ukrajna (3.)

döntő

Bosznia-Hercegovina (2.)/Ukrajna (3.) – Izrael (1.)/Izland (4.)

C liga, elődöntő

Grúzia (1.) – Luxemburg (4.)

Görögország (2.) – Kazahsztán (3.)

döntő

Grúzia (1.)/Luxemburg (4.) – Görögország (2.)/Kazahsztán (3.)

Az elődöntőt március 21-én, a finálét március 26-án rendezik meg.

Így sorsolják a csapatokat

Megvan tehát a 24 golyó a sorsolásra, de hogyan néz majd ki gyakorlatban a sorsolás? – vetődhet fel a kérdés olvasóinkban.

Azt tudjuk már, hogy a német válogatott az A csoportba kerül, méghozzá A1-es csapatként. Merthogy a menet szerint jönnek az első kalapos gárdák, amely mellé nem csoportot, hanem egy számot fognak húzni, hogy az ábécében következő négyes hányadik pozícióját kapják meg.

Ez azért fontos, mert már azt is tudjuk, hogy az adott pozícióban lévő együttesek mikor és hol játszanak egymással a csoportkörben. Az például már fix, hogy Németország az A2-es válogatottal (amely lehet így harmadik vagy negyedik kalapos is) csap össze június 14-én 21 órától a müncheni Allianz Arénában, majd 19-én az A3-assal találkozik Stuttgartban, 23-án pedig az A4-essel Frankfurtban. A metódus amúgy megegyezik a többi kvartettben is, az 1-es a 2-essel kezd, majd a 3-assal találkozik, és a 4-essel zár.

A rendszer a folytatásban sem változik, a második kalapban is először az A jelű négyesbe sorsolnak egy együttest, ahhoz rendelnek egy számot, aztán jön a B, a C és így tovább, amíg el nem fogynak a golyók.

Ezután a harmadik és a negyedik kalapnál ismétlődik meg ugyanez, és kialakulnak a négyesek, egyben a pontos menetrend is.

Német–magyar Eb-meccs olvasóink vágya, nem a holland, olasz duó a rémálom

Az egyedüli biztos az, hogy a mieink a második kalapból nem kaphatnak ellenfelet a kieséses szakaszt megelőzően, így a török, román, dán, albán, osztrák válogatottat egészen biztosan elkerülik szombaton.

Olvasóinkat szavazásra buzdítottuk, hogy kiderüljön, az egyes kalapokból melyik ellenfelet szeretnék leginkább.

Ez alapján az egyértelmű álláspont az volt, hogy a házigazdával kerüljünk egy kvartettbe, Németországra még a második legnépszerűbb Angliánál is kétszer többen voksoltak. 

Ez, mondjuk, abból a szempontból nem meglepő, hogy a másik öt gárda az öt legerősebb csoportelső volt, miközben a németek csak felkészülési mérkőzéseket játszottak 2023-ban, és azon is kifejezetten pocsékul teljesítettek: három győzelem és két döntetlen mellett hat vereség is becsúszott! A legutóbbi világversenyeken rendre elmaradtak a várakozásoktól, a 2021-es Eb-n Münchenben játszottunk velük döntetlent, a Nemzetek Ligájában pedig négy pontot szereztünk ellenük a lehetséges hatból, idegenben speciel nyertünk.

A legkevesebb szavazat a vb-döntős franciákra érkezett, akik tükörsimán nyerték meg saját csoportjukat a hollandok és a görögök előtt, vágtak 14-et egy meccsen Gibraltárnak, és idei tíz mérkőzésükön nyolc győzelem és a görögök elleni tét nélküli zárás 2–2-je mellett csak egy vereség csúszott be. „Természetesen” Németország ellen, egy felkészülési találkozón…

Melyik válogatottat szeretné ellenfélnek a 2024-es Eb-n az 1. kalapból?

  • 21447
    Németország
  • 9387
    Anglia
  • 5845
    Belgium
  • 4816
    Portugália
  • 4215
    Spanyolország
  • 1576
    Franciaország

A harmadik kalapból szerkesztőségünk elsőre egyértelműen Hollandiát emelte ki mint elkerülendő rivális, mégsem az oranje kapta a legkevesebb voksot!

Persze, itt belejátszhatnak olyan lelki tényezők, mint hogy sokan kedvelik az 1988-as Eb-győztest, amelyet még a tíz évvel ezelőtti, keserű amszterdami emlékek (8–1 oda) ellenére is szívesen látnának a csoportban, pedig az erőviszonyok alapján könnyű helyzete nem lenne Marco Rossi csapatának. Ugyanígy a vb-bronzérmes horvátok sem számítanak egyszerű riválisnak, cserébe talán kevesebbeket érdekelne potenciális izgalmas riválisként. 

Az viszont már rögvest a legelején látszott, hogy egy másik szomszédunk lesz itt a befutó, és a szlovén, szlovák páros futásból végül előbbi ért be elsőként. A Finnországban és Dániában is „megfázó”, utóbbi ellen otthon ikszelő együttes az egymás elleni rosszabb eredményével maradt le az elsőségről, a keret összértékét tekintve viszont nem csupán a kalap utolsó helyén áll, hanem a 21. ismert gárdából csak Albánia és Románia szorul mögé.

Melyik válogatottat szeretné ellenfélnek a 2024-es Eb-n a 3. kalapból?

  • 18733
    Szlovénia
  • 14111
    Szlovákia
  • 6303
    Skócia
  • 2984
    Hollandia
  • 2719
    Csehország
  • 1593
    Horvátország

Az elv hasonló lehetett a 4. kalap esetében is, hiszen azért bármennyire visszafogott volt az olasz szereplés a selejtezőkön, azért csak a címvédőről beszélünk, amely kétszer legyőzte a mieinket a Nemzetek Ligájában, és elütötte a négyes döntőtől.

Az sem volt sokáig fix, mely együttesek kerülnek pontosan az A és a B liga ágára, csak a C-jé lett rögvest ismert, a görög, grúz, kazah, luxemburgi négyes pedig a várakozásoknak megfelelően agyonverte kattintásokban az összes riválist.

A legkevesebb az A liga kijutójára érkezett, amiben végül Észtország, Finnország, Lengyelország és Wales csatázik az egyetlen kvótáért.

Melyik válogatottat szeretné ellenfélnek a 2024-es Eb-n a 4. kalapból?

  • 18975
    pótselejtezős (C liga – Görögország, Grúzia, Kazahsztán, Luxemburg)
  • 5600
    Szerbia
  • 4733
    Svájc
  • 4223
    Olaszország
  • 4093
    pótselejtezős (B liga – Bosznia-Hercegovina, Izland, Izrael, Ukrajna)
  • 3382
    pótselejtezős (A liga – Észtország, Finnország, Lengyelország, Wales)

Az Eb lebonyolítása – négy pont gyakorlatilag továbbjutást ér

Az előző kontinensviadalon alaposan belehúztunk a negyedik kalapból, hiszen Németország, Franciaország és Portugália érkezett, közülük most legfeljebb az egyik gárda jöhet a mi csoportunkba, de ahogyan említettük, a halálcsoportot egyelőre így sem úsztuk meg.

A LEBONYOLÍTÁS MARADT AZ ELŐZŐ KÉT EURÓPA-BAJNOKSÁGHOZ HASONLÓ: A HAT KVARTETT ELSŐ KÉT HELYEZETTJE, VALAMINT A HAT CSOPORTHARMADIKBÓL A NÉGY LEGJOBB JUT BE A NYOLCADDÖNTŐBE, EZ NÉGY PONTTAL MINDKÉT ESETBEN MINDENKINEK MEGVOLT, VAGYIS EGY GYŐZELEM ÉS EGY DÖNTETLEN GYAKORLATILAG FIX TOVÁBBJUTÁST ÉR.

A 2024. június 14-én rajtoló tornát egyébként tíz német városban (Berlin, Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Lipcse, München, Stuttgart) rendezik meg, az elődöntőt Dortmundban és Münchenben, a július 14-i finálét Berlinben tartják.

Persze, ha már játék, csináljuk nagyban: arra is kíváncsiak voltunk, hogy az ellenfelek ismerete nélkül látatlanban milyen szereplést várnak olvasóink Szoboszlai Dominikéktől.

A veretlen év és a csoportelsőség meghozta a kedvet: óriási fölénnyel nyert, hogy csoportmásodikként jutunk a legjobb 16 közé, de a következő két opció is továbbjutással számol (harmadik és első helyen), és csak a mezőny végén kullog a két kedvezőtlen kimenetel.

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27626
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12040
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9362
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4792
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4110
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Így állunk tehát az év utolsó hónapjára fordulva, szombaton estére már látjuk, hogy mely gárdák ellen kell felvenni a harcot a mieinknek.

(Borítókép: A magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik, középen Szoboszlai Dominik, mellette Nagy Ádám a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőn a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)

Rovatok