Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik az angol futballcsoda, a címvédő után a listavezető is elbukott a Villa Parkban

2023. december 9., szombat 20:29

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a 16. fordulót megelőzően még a tabella élén álló Arsenalt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A Premier League-szezon meglepetéscsapata ezzel kevesebb mint 72 óra alatt elintézte az előző idény bajnokát (Manchester City) és ezüstérmesét is Angliában.

Szeptemberben még alighanem bolondnak néztük volna azt, aki az Aston Villát a Premier League-szezon aranyesélyesei közé sorolja. Az azóta eltelt hetekben azonban ellenállhatatlan futballt mutatott be a birminghami alakulat, amely nemcsak szorgosan gyűjtögette a pontokat a Liverpool elleni 3–0-s zakó óta, hanem az azt követő rangadóin sem remegett meg. Verte idegenben a Chelsea-t, kiütötte az előző szezon meglepetéscsapatát, a sokat dicsőített Brightont, az akkor még jócskán előtte álló Tottenhamet, majd a hétközi fordulóban iskolafocival elintézte a címvédő Manchester Cityt is.

Mindez pedig a 16. fordulóra odáig vezetett, hogy a birminghamiek úgy léphettek pályára a játéknapot még listavezetőként kezdő Arsenal ellen, ha nyerni tudnak Unai Emery korábbi alakulata ellen, egy pontra felzárkóznak a londoniakra.

A spanyol menedzser anno bő egy éven át ült az ágyúsok kispadján. A Premier League-ben 51 bajnokin irányította az alakulatot, és Arsene Wenger patinás örökségének súlya alatt rogyadozva mindössze 1,73 pontot átlagolt az angol élvonalban. Mindez egy 5. helyre volt elég a ligában, majd a következő szezon novemberében megköszönték a munkáját. Most az Aston Villával a 41. PL-meccsét játszotta, miközben az előző 40 találkozón 2,02 pontot átlagolt, a jelenlegi idényben 2,14-et. Mondhatni olyan számokat, amiket anno Londonban vártak volna tőle – Birminghamben viszont csak a legvadabb álmaiban reménykedett hasonlóról a klubvezetés.

Az álom pedig a rangadó 7. percében tovább íródni látszott, a City elleni győztes gólt szerző Leon Bailey megindulása és centerezése után John McGinn fordult le remekül Ben White-ról, majd lőtt hat méterről a kiszolgáltatott David Raya mellett a hálóba (1–0). A játék képe azonban merőben másként alakult, mint a szerdaié. Az Aston Villa ezúttal közel sem tudott úgy dominálni, mint a manchesteriekkel szemben – akkor idényrekordot jelentő 22 gólszerzési kísérletig jutott a borvörös-kék alakulat –, sőt labdabirtoklásban és veszélyes akciók számában is elmaradt az Arsenaltól.

Csakhogy nem egyedül Emerynek volt személyes ügy ez a találkozó, hanem a birminghami kaput őrző, szeptember óta egy-egy megingást leszámítva ugyancsak ihletett formát mutató Emiliano Martíneznek is. A világbajnok argentin anno több mint hét évig várt, járta a kölcsönadásokat, míg Bernd Leno sérülése végre esélyt adott neki, hogy első számú kapus legyen az Emiratesben. Aztán mikor ez összejött, és bizonyította is rátermettségét, Mikel Arteta úgy döntött, 20 millió fontért átengedi a játékjogát a Villa Parkba. Utóbbi tréner egyébként a pálya szélén nem találkozhatott sem honfitársával, sem korábbi játékosával, ugyanis beszedett sárga lapjai miatt eltiltását töltötte...

Ennek köszönhetően mindössze az egyik VIP-helyről figyelhette, amint Martínez sorra hozza a bravúrokat. Ha kellett, Martin Ödegaard tizenkét méterről a jobb alsóba tartó lövését csípte el, Bukayo Saka tekerésére vetődött rá, vagy épp a tizenhatoson kívül lábbal tisztázott a leshatárról kiugró Kai Havertz elől. Apropó, leshatár, Emeryék alaptaktikájában elképesztő jelentőséget kapott a lescsapda az eddigi meccseken, kamikaze stílusban védekezve több mint 70-szer többször állították meg a birminghamiek ellenfeleit „tilosban”, mint bármelyik másik ligariváliséit az első 15 fordulóban... Ezzel a stratégiával pedig az Arsenal ellen sem hagyott fel a spanyol, noha újra meg újra kapujuk elé szorulva annyit nem is tudták alkalmazni.

Ám hiába minden erőfeszítés a 13-szoros angol bajnok részéről, Martínez kapuja érintetlen maradt az első játékrészben. Az Arsenal szempontjából a listavezetői pozíció visszaszerzésére – a Crystal Palace elleni sikerével a Liverpool elorozta azt szombat délelőtt – kapaszkodóként a fantasztikus második félidei forma maradt. Legutóbbi négy bajnokija közül háromszor is szünet után szerezte meg a győzelmet érő találatot.

Fordulás után főhetett is a hazai drukkerek feje, Gabriel Jesus került a földre a tizenhatoson belül, a videobíró pedig vizsgálni kezdte az esetet, ami miatt hosszabb időre megállt a játék. Ám a VAR-szobában végül nem érezték úgy, hogy Jarred Gillett pályán meghozott döntése egyértelműen hibás lenne, ő pedig továbbengedte Ezri Konsa belépőjét.

Az 57. percben – a meccsen már másodszor – Diego Carlosnak kellett a hazai gólvonalról mentenie. Ezúttal egy balról elvégzett szöglet után Ollie Watkins zavarta meg Martínezt, aki csapattársa hátára ejtette a labdát, onnan a bal oldali kapufára, ezt követően a brazil bekk elé perdült az, nem kis esélyt adva az Arsenalnak az egyenlítésre. Ám a birminghamiek ezt is megúszták...


De egyre jobb kérdésnek tűnt, meddig húzhatja még ilyen nyomás alatt a házigazda. Moussa Diaby elfutása, majd Lucas Digne rövid alsóba tartó lövése jelezte ugyan, ha az Arsenal túlzottan kinyílik az egyenlítés reményében, abból még lehet baj Raya kapuja előtt, a spanyol hálóőr azonban ezúttal a helyén volt. Nem úgy néhány pillanattal később argentin kollégája, aki Saka leshatárról történt kiugratásánál szeretett volna újfent a tizenhatoson kívül tisztázni, de elkésett, egykori klubtársa pedig így az üres kapuig gyalogolhatott a labdával. Ám – ha csak centikkel is – ezúttal is jól működött a lescsapda, erősítette meg a pályán a partjelző által is beintett döntést a VAR.

A hajrához közeledve több cserével próbálta frissíteni csapatát Emery, aki kezdőként ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, mint szerdán a City ellen, talán a 72 órán belül lejátszott két rangadó is okozta, hogy érzésre jobban fogyott az oxigén a hazaiaknál, mint a vendégeknél. A 68. percben így is Raya bravúrja kellett ahhoz, hogy ne legyen 2–0 az állás: az eddigi 15 meccsén nyolc gólig és nyolc gólpasszig jutó Ollie Watkins tizenegy méterről eleresztett lövésére ért le villámgyors mozdulattal.

A 90. percben egy jobbról érkező beadás után Havertz gyömöszölte-tuszkolta kapuba a labdát két védő és a már földön fekvő kapus között. Ám hiába indult volna a vendégszurkolók felé ünnepelve, a játékvezető ebbe is belefújt – a videós ellenőrzés pedig ezt az ítéletet is megerősítette, kezezés miatt jöhetett szabadrúgással kifelé a házigazda, amint sikerült ellátni a menet közben Martínez szeme alatt keletkezett vérző sebet. A meccs végszavát Eddie Nketiah méterekkel kapu fölé szálló felhőfejese jelentette – érezhette Arteta is, aki, bár a hármas sípszó csak néhány pillanattal később harsant fel, már el is tűnt az egyik ajtó mögött.

Az Aston Villa saját klubrekordját tovább javítva immáron tizenöt meccse hibátlan hazai pályán, mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi szezonban a lehetséges huszonnégyből mind a huszonnégy pontot megszerezte a Villa Parkban. És ez egyúttal azt is jelenti, hogy Emery együttese úgy áll a tabella harmadik helyén, hogy az újdonsült listavezető Liverpooltól kettő, a most megvert Arsenaltól csupán egy pont a lemaradása. Az idény előtt az aranyra esélytelennek tartott csapat nyolc éve rajtolt legutóbb ilyen jól, akkor a Leicester City véghezvitte az addig elképzelhetetlen bravúrt.

LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Aston Villa–Arsenal 1–0
(McGinn 7.)
Korábban
Brighton–Burnley 1–1
(0–1)
Manchester United–Bournemouth 0–3 (0–1)
Sheffield United–Brentford 1–0 (1–0)
Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest 1–1 (1–1)
Crystal Palace–Liverpool 1–2 (0–0)

vasárnap játsszák
Everton–Chelsea 15:00
Fulham–West Ham United 15:00
Luton Town–Manchester City 15:00
Tottenham Hotspur–Newcastle United 17:30

(Borítókép: McGinn és a társak öröme, miután az Aston Villa a 7. percben megszerezte a vezetést az Arsenal ellen. Fotó: Getty Images Hungary)

Rovatok