Index Vakbarát Hírportál

Órákon belül hivatalos lehet Vignjevics újpesti búcsúja

2024. február 8., csütörtök 07:58

Megszületett a döntés Nebojsa Vignjevicsről Újpesten, a szerb vezetőedző csütörtökön hivatalosan is búcsút int a lila-fehéreknek – állítja Pór Károly transzferguru, a Nemzeti Sport Online munkatársa.

„Érvényes szerződésem van” – felelte Nebojsa VIgjevics, az Újpest (jelenleg még) vezetőedzője, amikor kedd este, a DVSC elleni bajnokit követően arról kérdezték újságírók, a hétvégi, DVTK elleni bajnokin is ő irányítja-e majd a lila-fehéreket. A kérdés már önmagában is szépítette a valóságot, ugyanis aki látta a Loki elleni meccset, az azt is láthatta, a szerb szakember szokásával ellentétben szinte végig a kispadon ült, helyette a technikai zónában Víg Péter másodedző intézte a dolgokat, instruálta a pálya széléről a játékosokat és szervezte a cseréket – vagyis lényegében utóbbi meccselt, Vignjevics pedig csak papíron vezette a violákat. 

Mindez részben a szűk egy hete, múlt pénteken történtek következménye lehetett. Az Újpest az MTK elleni – első tavaszi – bajnokiját 3–0-ra bukta el. A meccs után mintegy 100-150 drukker várta a csapatot a székháznál, és többek között a vezetőedző azonnali távozását követelték. Vignjevics helyszíni beszámolók szerint meg is üzente nekik a vezérszurkolón keresztül, hogy benyújtja a felmondását.

„Valóban volt ilyenről szó, de nagyon fontos, úgy fogalmaztam, hogy beszélgetni fogok – fogok, jövő időben – erről a tulajdonossal” – mondta ezzel az egyáltalán nem mellékes momentummal kapcsolatban kedden.

A friss fejleményekről Pór Károly, a Nemzeti Sport Online munkatársa adott most hírt hivatalos Facebook-oldalán. A magyar „Transzferguru” azt írja, szerdán megszületett a döntés Vignjevics sorsáról, a szerb szakember távozását pedig csütörtökön be is jelenti a klub.

Újpesti forrásaink szerint Vignjevics az elmúlt hónapokban teljesen elvesztette az öltözőt, több játékosa is kiábrándult belőle, nem eggyel össze is szólalkozott az utóbbi időszakban. A feszültség és a bizalmatlanság aligha érthetetlen: a lila-fehérek október közepe óta nyeretlenek az NB I-ben, a legutóbbi kilenc bajnokijukon mindössze egy pontot és öt gólt szereztek, miközben huszonhatot kaptak.

A Megyeri úton kedden jelentették be, hogy az eddigi klubelnök-tulajdonos Roderick Duchatelet legkésőbb nyárig biztosan távozik. A belga üzletember tulajdonrészét a Mol-csoporthoz tartozó Mol Vagyonkezelő Zrt. veszi át, a csapat új első embere pedig az együttes korábbi szurkolója, Benczédi Balázs lesz várhatóan.

Az, hogy ki ülhet le Vignjevics helyére, egyelőre kérdés. Az viszont szinte biztos, hogy Vignjevics mester (aki korábban már egy hétéves periódusban irányította a violákat, és két Magyar Kupát, valamint egy Szuperkupát is nyert ekkor a csapattal) utolsó tévedése is megvolt a Megyeri úton. Nem húzza ki hétvégéig vezetőedzői státuszban...

A lila-fehérek a tabella 10. helyéről várhatják a miskolci folytatást, miután a Zalaegerszeg szerda este a Puskás Akadémia otthonában begyűjtötte a három pontot és ezzel megelőzte a fővárosi csapatot. A DVTK – mely idén már edzőt váltott – a 7. helyen áll. A két csapat közt négy pont a különbség a piros-fehérek javára.

Rovatok