A szokásosnál kicsit korábban, már kedd éjjel elindultam Olaszországba, mert első lépésben nem a hétvégi verseny helyszínére, Monzába, hanem Cervesinába kellett mennem. Az ottani pályára shake downt szervezett a Honda, amelynek célja, hogy még egyszer leteszteljük, átnézzük műszakilag az autókat. Ebben szerepet játszott az is, hogy Marokkóban ki kellett hagynom az első szabadedzést egy meghibásodás miatt, amivel értékes pályán töltött időt veszítettem. Örülök, hogy a csapat nem sajnálja az energiát arra, hogy még egyszer leellenőrizzünk mindent.

Egykori kedvenc pályám

Izgatott vagyok a monzai verseny miatt, mert szép emlékek fűznek ehhez a pályához. 2008-ban itt ünnepeltem az első nemzetközi futamgyőzelmemet a SEAT Európa-kupában, és sokáig a kedvenc pályám volt a monzai. Mivel azonban az elmúlt három évben nem versenyeztem itt, kicsit kikerült a látószögemből (plusz Makaó és a Nordschleife idő közben meg is előzte a személyes kedvenceim sorában), de most örömmel térek vissza ide.

Nem is olyan régen, március közepén Monzában volt a WTCC szezon előtti kollektív tesztje, amelyről az maradhatott meg mindenkiben, hogy Rob Huff a Citroënnel kiemelkedett a mezőnyből. Az erőviszonyok tekintetében realistának kell lennünk, és ahogy Marokkó előtt azt mondtam, hogy az a Honda pályája lehet, úgy most Monza előtt azt kell jeleznem, hogy itt nem mi leszünk a favoritok.

Huff előnye sem lesz akkora

Monzában az egyenesek dominálnak, kevés a kanyar, amit jelez az is, hogy a végsebességünk 260 km/h felett lesz. Ez az egész versenynaptárban egyedülálló módon vetekszik a Nordschleife hosszú egyenesén elért sebességgel. A télen a motorerő tekintetében fejlődött a Honda, de továbbra is a végsebesség az, amiben hátrányban lehetünk a rivális márkákhoz képest.

Ebből kiindulva a Citroënek közül Huffot, Mehdi Bennanit és Tom Chiltont, valamint a három gyári Volvót tartom a monzai hétvége legfőbb esélyesének. Azt is látni kell, hogy bár a másfél hónappal ezelőtti teszt első napján Huffnak az egész mezőnyhöz képest komoly előnye volt, de a második napon, amikor már nem volt hivatalos időmérés, a Volvók nagyon közel kerültek hozzá.

Már nincs mínusz egy másodperc

A Honda hátránya akkor kb. egy másodperc volt, ami tudom, hogy sokaknak csalódást okozott, de nem játszottuk ki a lapjainkat. Egyszer sem használtunk ott olyan autót, amelyen az összes 2017-es fejlesztésünk élesítve lett volna. Ha a teljes fegyverzetünkkel kalkulálunk, a márciusi egy másodperces hátrányunk 3–5 tizedre csökkenhet a hétvégére. Ez már egyáltalán nem tűnik soknak, azonban Monzában rendszerint kicsik a különbségek az időmérőn, így itt a három tizedmásodperces lemaradás sem számít kicsi hátránynak a kvalifikáción.

Kis szerencsével és jó szélárnyék taktikával így sem elképzelhetetlen, hogy a háromból egy Honda bejusson a Q3-ba az időmérőn. Biztos vagyok benne, hogy össze fogunk dolgozni Monzában, ugyanis a szélárnyék kihasználásával ideális esetben a három tizedmásodperces körönkénti lemaradás kompenzálható – persze a többi márka pilótái is segíthetik egymást.

Legfeljebb húzunk a sisakból!

Legutóbb tavaly Sanghajban alkalmaztunk az időmérőn szélárnyék taktikát, és a lehető legigazságosabban döntöttük el, ki és hogyan élvezze ennek előnyeit: sorsot húztunk egy sisakból. Egyes, kettes és hármas számokat húztunk ki, ez adta meg a sorrendet a Q1 első menésére, majd a második gyors körre fordítva, 3-2-1 felállásban mentünk ki. Mivel a Q2-n is volt lehetőség két mért körre, ott ugyanezt meg tudtuk ismételni szélárnyékot adva a másiknak. Valami hasonló megoldást kell kitalálnunk erre a hétvégére is.

Mindezeket figyelembe véve két erős pontszerzésben bízom a két monzai futamon. Ha összejön a dobogó is, annak nagyon fogok örülni, de mindig reálisan kell felmérni a helyzetünket. Monzában az lesz a legfontosabb, hogy a lehető legkevesebb pontot veszítsük a riválisainkhoz képest a vb-címért folytatott harcban. Ezek a pontok éppúgy kellenek majd az év végi sikerhez, mint a dobogós helyezések.

U. i.: Lehet, hogy a dobogó ezúttal bravúr lenne, de bravúrok nélkül nincs vb-győzelem! :)