Index Vakbarát Hírportál

Miközben Kína megint odacsapott a világnak, egy európai srác sporttörténelmet írt

2024. február 20., kedd 15:41

Vasárnap ért véget a dohai úszó-világbajnokság, amelyen a magyar medencés küldöttség egy bronzérmet szerzett a felhígult mezőnyben. A jelző ez esetben nem túlzás, hiszen az extrém időpont miatt világsztárok sora hagyta ki a katari világeseményt, akik biztos éremeséllyel ugrottak volna a vízbe. Ők a párizsi ötkarikás játékok közelsége miatt döntöttek úgy, hogy inkább a felkészülésre koncentrálnak. A viadalt tehát a helyén kell kezelni, viszont ezzel együtt sem szabad elmenni a kimagasló teljesítmények mellett.

204 országból több mint 2600 sportoló érkezett a világbajnokságra. Kína teljesítménye az olimpiai felkészülés végső szakaszában egészen rendkívüli volt. Az ázsiai országot képviselő sportolók 23 aranyéremmel, 8 ezüsttel és 2 bronzzal térhettek haza.

Kína dominanciája a műugrószámokban ezúttal sem tört meg, a 13 lehetséges aranyéremből kilencet lazán besöpört. A távol-keleti nagyhatalom a szinkronúszásban (más néven műúszás vagy vízibalett) is letette névjegyét. Kihasználva az erős riválisok, például Oroszország hiányát,

Kína az elérhető 11-ből hét aranyérmet hazavitt, ami eggyel kevesebb, mint az összes korábbi versenyen összesen.

Történelmet írt az Európából érkező fiatalember

A világbajnokságon többen is bizonyították klasszis mivoltukat. Az amerikai küldöttségből kiemelkedett Claire Curzan, aki négy aranyérmet nyert, ebből hármat női 50, 100 és 200 méter háton. Ő mentette meg hazája becsületét, nélküle az Egyesült Államok „csak” öt aranyérmet szerzett volna, ami az ő mércéjükkel mérve felért volna egy katasztrófával. Az összesített éremtáblázaton így is jócskán Kína mögött végzett az USA, amit szintén nem tesznek ki az ablakba a legjobbjaikat nélkülöző tengerentúliak.

A show-t azonban igazán egy fiatal kínai atléta lopta el. A tizenkilenc éves Pan Zsanli rekordokat döntögetve lett új bajnok és világcsúcstartó 100 méteres gyorsúszásban (46,80 másodperc). Nem mellesleg a 4×100 méteres kínai gyorsúszó váltócsapatot is aranyéremre vezette az ifjú zseni.

Mindenképp szót kell ejteni Daniel Wiffenről, aki történelmet írt Dohában. A 22 éves fiatalember lett Írország első világbajnoka, amikor megnyerte a 800 méteres gyorsúszást.

Aztán jött az 1500 méteres gyorsúszás. A döntőben Wiffen minden idők 5. legjobb időeredményével (14:34,07) csapott célba, 10 másodpercet vert a komplett mezőnyre

Ezzel a teljesítménnyel körülbelül három másodpercre került a világcsúcstól. Ez volt egyébként a legnagyobb különbségű győzelem a férfi 1500 gyorson a világbajnokságok történetében 2001 óta, akkor Grant Hackett 24 másodpercet vert a másodikra, írja a SwimSwam nevű szakportál.

Érzelmes pillanatokból sem volt hiány

Hosszú Katinka egykori riválisa, Sarah Sjöström sorozatban hatodik világbajnoki címét szerezte meg 50 méter pillangón. Az olimpiai bajnok „sprintkirálynő” női 50 gyorson sem talált legyőzőre. A svédek klasszis úszója 23:69-es idővel nyert, vagyis mindössze 0,08 századdal maradt el a tavalyi fukuokai világbajnokságon felállított világcsúcsától.

A vb egyik legmeghatóbb pillanatát Angelina Köhler szállította, aki megnyerte a női 100 pillangót, és a német himnuszt meghallva elsírta magát a dobogó legfelső fokán. A fináléban majdnem egy másodpercet javult korábbi önmagához ahhoz képest, egyértelműen éremesélyesként utazik Párizsba.

A világesemény másik érzelmes pillanata számunkra azért fontosabb volt: Kapás Boglárka a könnyeivel küzdve értékelt a kamera előtt utolsó vb-döntője után.

Megszakadt a magyar csapat nagy szériája

Kezdjük a tényekkel: tavaly Fukuokában egy aranyunk és hét döntős helyezésünk volt, Dohában az egy darab éremszerzés mellett tizenöt döntős helyezést szorgoskodtak össze a magyarok. A 2023-as magyar csapat erősebb volt (pedig Milák Kristóf akkor sem versenyzett), mint a mostani, nem véletlenül mondta Sós Csaba szövetségi kapitány a vb előtt, hogy most nem reális elvárás az éremszerzés. Örömteli, hogy ennek ellenére azért csak sikerült ezt a lécet megugrani.

2009 óta viszont mindig volt világbajnokunk, ez a nagy sorozat azonban most megszakadt. Amennyiben viszont ez az ára annak, hogy sikerekben gazdag legyen  Párizsban az olimpia a magyar úszóknak, akkor a szurkolók aligha bánják majd.

Februárban ritkán rendeznek ilyen fontos világeseményt, nem véletlenül jelezték többen is a nagyágyúk közül, hogy nem ülnek repülőre, mert a dohai szereplés érzésük szerint többet ártana, mint használna az olimpiai esélyeiknek.

Többek mellett a hétszeres olimpiai és 18-szoros világbajnok Katie Ledecky mellett a románok kiválósága, David Popovici, a Hosszú Katinka 400 m vegyesen tartott világcsúcsát megdöntő kanadai Summer McIntosh, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, illetve ifjúsági olimpiai bajnok olasz Thomas Ceccon, és a franciák fiatal klasszisa, Léon Marchand, az „új Phelps” sem adta le a nevezését a vb-re. És a felsorolást még hosszan lehetne folytatni...

A régi Hosszú Katinka simán leiskolázta volna a mostani mezőnyt

Persze voltak olyan számok, amelyben a világ elitje nem maradt távol, ilyen volt például az 1500 méteres gyors a férfiak mezőnyében. Mint ismert, a döntőben Betlehem Dávid óriási egyéni csúcsot repesztve a negyedik helyen végzett, ami jó jel a nyár előtt. Viszont a női 400 méter vegyes már más képet mutatott, Sós Csaba szerint

a csúcsformában lévő Hosszú Katinka „32 méterrel verte volna a mezőnyt”.

A magyar csapatból Milák Kristóf mellett a 2022-es római Eb ezüstérmese, Kovács Benedek, és a 200 méteres hátúszás címvédője, Kós Hubert is hiányzott. A tengerentúlon tanuló utóbbi sportoló kerek perec megmondta, hogy ez a vb most egyáltalán nem fér bele a felkészülésébe, míg Kovács combsérülés miatt nem tartott a többiekkel Katarba. Kétség sem férhet ahhoz, hogy velük sokkal előrébb végzett volna Magyarország az éremtáblázaton. A hiányzóknál maradva: az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás lassan egy éve húzódó doppingügye nincs még lezárva, párizsi szereplésére vajmi kevés esély mutatkozik. Ilyés Laura pályafutásából pedig egy évet vett el a doppingügy, a tehetséges fiatal tavaly ősz óta fut versenyt az idővel a párizsi részvételt illetően.

Jelen állás szerint viszont Milák, Kós és Kovács ott lesz Párizsban, az Index írta meg elsőként, hogy előbbi hosszas halogatást követően végül beleállt az olimpia felkészülésbe a Duna Arénában, ettől a héttől pedig már edzője, Virth Balázs is bekapcsolódik a szakmai felkészítésébe.

Akikről muszáj beszélni

Az ő hiányukban Németh Nándor lépett előre, aki 100 méter gyorson lett bronzérmes. A fináléban úszott időeredményével nem volt elégedett, de rögtön hozzátette, hogy azon még lehet csiszolni. Amennyiben tud javulni a következő hónapokban a BVSC versenyzője, akkor az olimpián talán fényesebb is lehet az érem, legalábbis ezt mondatja velünk a szurkolói énünk.

Külön ki kell emelni a női 200 gyorson hatodik helyen végző Pádár Nikolettet, akit élete első felnőtt egyéni vb-döntőjében sem nyomott agyon a stressz. Szeged büszkesége a tavalyi vb óta folyamatosan javul, az időeredményei és a világversenyen nyújtott teljesítménye komoly bizakodásra adnak okot vele kapcsolatban. Ugyanez igaz a már említett Betlehem Dávidra.

Mindenképp szót kell még ejteni Rasovszky Kristófról, aki előbb a nyíltvízi versenyek során aranyérmes lett 10 kilométeren (ami nagyon nem mellesleg olimpiai szám), majd az uszodába belépve országos csúccsal az ötödik helyen végzett 800 méter gyorson. A veszprémiek 26 éves versenyzője, Kis Gergő 2011-es rekordját adta át a múltnak. 1500 méteren ugyan nem jutott döntőbe, de így is maximálisan elégedett lehet a teljesítményével.

Akiknek nem jött ki a lépés

A 400 vegyes döntőjében nyolcadikként célba érő Holló Balázs ugyanakkor nem lehetett túl boldog, nem először fordult elő fele, hogy a legfontosabb pillanatban nem tudta kihozni magából a legtöbbet. A két éve vb 4. Szabó Szebasztián is nagyon maga alatt volt, miután férfi 50 méter gyorson nagy meglepetésre csak a 30. lett.

Arra nyilván nem számítottam, hogy itt úszok egyéni csúcsot, de nem tudom, miért vagyok ennyire lassú. Most szeretnék hazamenni, és azonnal folytatni az edzéseket, mert ennél csak jobb lehet

– nyilatkozta csalódottan a 27 éves sprinter.

Az úszókapitány a váltókkal sem volt elégedett. Mint mondta, amennyiben mindenki a legjobb ideje körüli teljesítményt tudta volna hozni, akkor öt-hat staféta biztosan ott lehetett volna Párizsban.

Összefoglalásként elmondható tehát, hogy voltak biztató jelek a világbajnokságon, a mostani hiányzókkal kiegészülve pedig egy olyan magyar küldöttség utazhat Párizsba, amely akár 2-3 aranyéremmel is hazatérhet, amennyiben minden összeáll. Nagy kérdés persze, hogy Milák Kristóf milyen állapotban lesz, de korábban több szakember is hangsúlyozta: neki néhány hónap is elég lehet ahhoz, hogy megközelítse a csúcsformáját – és ha ez sikerül neki, akkor bizony retteghetnek a riválisok.

Rovatok